
Az emléktáblák zöme nincs hivatalosan nyilvántartva. Illusztráció
Fotó: Barabás Ákos
Nincs központi nyilvántartásuk, de még felelősük sem Székelyudvarhelyen az emléktábláknak, amelyek kihelyezéséhez és eltávolításához építkezési engedély szükségeltetik, legtöbbjük mégsem rendelkezik ilyennel – derült ki véletlenszerűen, amikor Székelyudvarhely Polgármesteri Hivatalának urbanisztikai osztályán érdeklődtünk egy tudomásunkra jutott, szabálytalannak tűnő intézkedés kapcsán.
2018. január 16., 13:102018. január 16., 13:10
2018. január 16., 13:112018. január 16., 13:11
Egy hallomásból ismert eset nyomán indultunk el, nevezetesen hogy az Iskola utcában az egyik épület faláról a ház felújítása során a lakók eltávolították az egykori katolikus gimnázium rajztanára, Teleki József emlékére kihelyezett táblát. Az értesülést lehetetlen volt tényként kezelni, mivel senki nem tudta megerősíteni a személy kilétét, sem a tábla létét, vagy hogy konkrétan mettől meddig állt kint. A pontos hellyel kapcsolatban is csak az adatközlőre támaszkodhattunk, ez pedig állítása szerint az, ahol a későbbi üvegező volt. Az egykori tanárról sem Gidó Csaba, sem Novák Károly történésznek nem volt tudomása. Az interneten csak annyi nyomát találtuk, hogy a cserkészmozgalom aktív tagja volt a múlt század derekán. Felkerestük a Haáz Rezső Múzeum igazgatóját, Miklós Zoltánt is, aki az urbanisztikai osztályra irányított át, ahol tárgybeli tudakozódásunk végül okafogyottá vált, mégsem volt teljesen hiábavaló.
Kérdésünkre ugyanis, hogy a házakra, középületekre kihelyezett emléktábláknak van-e valamiféle nyilvántartásuk, amelyből esetleg be tudnánk azonosítani a keresett személyt, Csáki Gergely mérnök, az iroda munkatársa azt nyilatkozta,
„A törvények alakulása azt eredményezte, hogy ezekre az emléktáblákra is építkezési engedély kell, de ez annyira friss dolog és annyira lazán kezelték, hogy nem hiszem, hogy a táblák 99 százalékának lenne engedélye. Sokáig az volt a gyakorlat, hogy felmerült az ötlet, és saját ambícióból, magánkezdeményezésből kihelyezték a táblákat, úgyhogy
Nehéz egy berögződött szokást felülírni, csak annyit tehetünk, hogy informáljuk a betérőket.”
Hozzátette, amennyiben egy emléktábla védett központi övezethez vagy műemlékzónához tartozó épületen található, annak eltávolításához a műemlékvédelmi igazgatóság jóváhagyását kell kérni, függetlenül attól, hogy a tábla egykori kihelyezésére volt-e kiadva engedély.
Emelkedik a hulladékszállítás díja a legtöbb hargitai településen az új hulladékgazdálkodási rendszer decemberi bevezetésével. Gyergyó térségében lehet a legnagyobb a drágulás, de Csíkban és Udvarhelyszéken is többen magasabb költségekre számíthatnak.
Két személyautó ütközött össze Dédán csütörtök este, ketten meg is sérültek az ütközés során. Egyikük sürgősebb ellátást igénylő sérüléseket szenvedett.
Személyi sérülés nélkül, de jelentős közlekedési fennakadással járt a Bákó megyei Csobányoson történt hídbaleset. Szerdán hajnalban egy nehéz munkagépet szállító járműszerelvény alatt beszakadt a Tatros fölötti vasszerkezetű híd.
Közös fellépésre szólítja a székelyföldi önkormányzatokat október 25-én, a Székely Autonómia Napján a Székely Nemzeti Tanács (SZNT), hangsúlyozva, hogy az idei ünnepnek különös jelentőséget ad „a közös cselekvés gondolata”.
A DIICOT marosvásárhelyi ügyészei azzal gyanúsítják Cristian Pomohaci népdalénekest, hogy online alkalmazásokon keresztül olyan fényképeket és videófelvételeket készített és osztott meg, amelyeken kiskorúakkal folytat szexuális viszonyt.
A munkahelyen bekövetkezett robbanásban megsérült és kórházba szállították csütörtökön a Bumbești-Jiu településen található Sadu Gépgyár (Uzina Mecanică Sadu) egyik munkását – közölte a Gorj megyei Területi Munkaügyi Felügyelőség (ITM).
A Romániai Magyar Középiskolások Szövetsége (MAKOSZ) a Román Országos Diáktanáccsal közösen tiltakozik az egyenruhák bevezetése ellen. Tiltakozásuk jeléül a diákokat arra kérik, hogy hétfőn, szeptember 28-án öltözzenek feketébe.
A kormány csütörtöki ülésén 142,7 millió lejt különített el 75 színház, opera, filharmónia és egy athénéum finanszírozására. számára 50 településen.
Elbocsátásokat jelentett be a piacvezető román telekommunikációs vállalat, az Orange, azt azonban nem hozta nyilvánosságra, hogy hány munkahelyet kíván megszüntetni – írta a profit.ro gazdasági hírportál.
A szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) ügyészei zárlat alá vették Călin Georgescu mogoșoaiai házát abban az ügyben, amelyben a korábbi elnökjelöltet csalással gyanúsítják.
szóljon hozzá!