
Súlyos a kár. A trágyázott földeken ötvenszázalékos a terméskiesés, a kezeletleneken száz
Fotó: Barabás Ákos
Aggasztóan nagy kárt okoz a szárazság a kaszálók és legelők egy részén Hargita megyében. Az aszályos időjárás következményei az állattartásra is kihatnak, vannak települések, ahol a gazdák már most tudják, hogy a takarmány nem lesz elegendő jövő tavaszig. Attól tartanak, hogy kupeceknek kell eladniuk jószágaikat, ráadásul nagyon rossz áron.
2018. június 12., 12:372018. június 12., 12:37
A csapadékhiány miatt kiszáradt a legelők és kaszálók egy része Hargita megyében, és a helyzeten az utóbbi napok esőzései sem segítettek.
– panaszolta el Péter Árpád. A kápolnásfalusi gazda harminc szarvasmarhát tart, több mint tíz hektár földje van, amelyet háromévente trágyázik, de már biztos benne, hogy az ott termő takarmány nem lesz elég állatai számára.
– sorolta aggodalmait a gazda. A településen legutóbb tizennyolc, illetve tizenöt éve, azaz 2000-ben és 2003-ban volt az ideihez hasonló mértékű szárazság és hasonlóan nagy terméskiesés – emlékezett vissza.
Kápolnáson legutóbb tizenöt éve volt akkora aszály, mint idén
Fotó: Barabás Ákos
„És ahogy minden kárból valakinek haszna van, jönnek majd a kupecek, akik csak aprópénzt ígérnek az állatokért, de a gazdáknak nem lesz más választásuk, oda kell adják nekik” – vázolta a várható következményeket, hozzátéve, hogy ha nem kapnak állami kártérítést, a település állattartói mind csődbe fognak menni.
Általánosságban elmondható, hogy
– tájékoztatott Török Jenő. A Hargita Megyei Mezőgazdasági Igazgatóság vezetője elmondta,
Kárbejelentést több településről is kaptak, várják a megyei prefektusi hivatal rendeletét, melynek alapján a polgármesteri hivatalok, a sürgősségi esetek felügyelősége, a megyei mezőgazdasági igazgatóság, a megyei mezőgazdasági intervenciós és kifizetési ügynökség és a meteorológiai szolgálat képviselőiből összeáll majd az a bizottság, amely a helyszínen felméri a károkat.
Fotó: Barabás Ákos
– sorolta az igazgatóság vezetője. Török Jenő elmondta, április és május nagyon csapadékhiányos volt – főként Udvarhelyszéken és Gyergyószéken –, a helyzet mintegy három hete kezdett enyhülni.
A föld nedvességtartalmát illetően jelenleg Gyergyószék van a legrosszabb helyzetben, Székelyudvarhely és Székelykeresztúr térségében mérsékelten jó a helyzet, Csíkszék pedig viszonylag jól áll e tekintetben.
Tűz ütött ki vasárnapra virradóan a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) Hașdeu diáknegyedbeli 17-es számú bentlakásának egyik ötödik emeleti szobájában. A hallgatókat kimenekítették az épületből, senki nem szorult kórházi ellátásra.
Egy zártkörű rendezvény résztvevőinél jelentkeztek szombat este az ételmérgezésre utaló tünetek Szeben megyében, a feleki Brukenthal-kastély rendezvénytermében – értesült az Agerpres hírügynökség.
A települések sorában csak Csíkszeredában esett fagypont alá a hőmérséklet vasárnapra virradóan.
Aktiválták a vörös beavatkozási tervet a Szeben megyei hatóságok, miután egy feleki rendezvényteremben tizenegy ember ételmérgezésre utaló tüneteket tapasztalt.
Stabil kormányra van szüksége Romániának a következő két évben – jelentette ki a mezőgazdasági miniszteri tisztségre jelölt Tánczos Barna szombaton.
A Maros megyei Mezőrücsön vasárnap ki lehet próbálni a kerékpárként hajtott vasúti járművet, a sínbiciklit.
Több mint háromszáz dolgozójától válik meg dési üzemében a járműipari alkatrészeket gyártó japán Fujikura – írja az MTI az Actualdecluj.ro hírportál nyomán, amely a Kolozs megyei munkaerő-elhelyező ügynökség (AJOFM) közleményét dolgozta fel.
Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök szombaton benyújtotta a parlamentnek a kormányprogramot és a miniszterjelöltek névsorát. A kijelölt kormányfőt Cătălin Drulă, Tánczos Barna és Ötvös Koppány Bulcsú miniszterjelöltek kísérték el.
Négy szabálysértő sofőrt is kiszúrtak a fogalomból pénteken a Hargita megyei rendőrök. Kettőt közülük Etéden igazoltattak.
Egy 18 és egy 20 éves fiatalember életét vesztette szombat reggel egy súlyos közúti balesetben Petrozsényben – közölte a Hunyad megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.
szóljon hozzá!