
Kevesebbet kell fizetni 2019-től a közszolgáltatásokért? A képviselőház eldönti
Fotó: Tamás Attila
19 százalékról 9 százalékra csökkentené a közszolgáltatások (elektromos áram, földgáz, központi fűtés, hulladékbegyűjtés és csatornadíjak) áfáját az a törvénytervezet, amelyet az RMDSZ, a Szociáldemokrata Párt (PSD) és a Liberálisok és Demokraták Szövetségének (ALDE) képviselői nyújtottak be.
2018. március 02., 18:382018. március 02., 18:38
2018. március 02., 19:212018. március 02., 19:21
Az Adótörvénykönyv vonatkozó előírásait módosító jogszabály 2019. január elsejétől lépne életbe – számol be az Agerpres.
Az érvényben lévő jogszabály szerint az ivóvíznek 9 százalékos az áfája, ám a csatornadíjak a 19 százalékos szinten maradtak, azaz a víz 9 százalékkal érkezik a fogyasztóhoz, de 19 százalékkal hagyja el otthonát – emlékeztetnek a kezdeményezők.
Az indoklás szerint az intézkedésnek multiplikatív hatása lenne, mert
A kezdeményezők rámutatnak: az Eurostat adatai szerint egy romániai háztartásban a jövedelem 40 százalékánál többet költenek házbérre, közszolgáltatásokra és a bankhitel törlesztésére, ami már „megterhelőnek” számít.
A tervezet esetében a képviselőház a döntő fórum.
Társulási szerződést készül kötni Felsőboldogfalva és Székelyudvarhely a farcádi és a székelyudvarhelyi Lejtő utcai ivóvízhálózat bővítése és felújítása érdekében. A beruházásra pályázati forrást keresnének, az útfelújításról pedig csak később lehet szó.
Van elég tartalék az országos villamosenergia-rendszerben a csernavodai atomerőmű 2-es reaktorának leállása után kieső áram pótlására – tájékoztatott szerda este az energiaügyi minisztérium.
Románia túljutott az inflációs csúcson, és az éves infláció ősszel 5,5 százalék körüli szintre, év végére akár 5 százalék közelébe is csökkenhet, ha az új kormány nem hoz árfelhajtó intézkedéseket – nyilatkozta Adrian Negrescu gazdasági tanácsadó.
Háromnapos rendezvénysorozattal készül a magyar kormány az augusztus 20-i nemzet ünnepre, amelyen rövidebb lesz a tűzijáték a szokásosnál – mondta Magyar Éva kormányszóvivő a programokat ismertető szerdai budapesti rendezvényen.
Rendkívüli ülésen szavazta meg a képviselőház az RMDSZ törvénytervezetét, amely heti 8 tanórára csökkenti az iskolaigazgatók és tanfelügyelők kötelező óraszámát, hogy több időt fordíthassanak az intézmények vezetésére és az ezzel járó feladatokra.
Közel ezer emberrel foglalkoztatnak kevesebbet a háromszéki cégek, mint egy évvel korábban – elemezte a háromszéki gazdaság fő számait a Kovászna megyei Kereskedelmi Kamara elnöke, Edler András.
A sofőr epilepsziás rohama miatt következhetett be a hatóságok elsődleges vizsgálatai alapján a kedd esti, két halálos áldozatot követelő baleset Brassó központjában.
Az FSLI, a Spiru Haret és az Alma Mater tanügyi szakszervezeti szövetség határozottan elutasítja az oktatási alkalmazottak bérezésére vonatkozó legújabb javaslatot.
Az infláció 2,26 százalékpontos csökkenése nem a gazdaság javulását jelzi, csupán egy matematikai korrekció – nyilatkozta szerdán Flavius Valentin Jakubowicz, a Romániai Pénzügyi-Banki Elemzők Egyesületének (AAFBR) elnöke.
Szerdai rendkívüli ülésen a képviselőház azt a törvénymódosító tervezetet, amely heti 8-ra csökkenti az iskolaigazgatók és tanfelügyelők kötelező óraszámát, hogy több időt fordíthassanak az intézmények vezetésére és az ezzel járó feladatokra.
szóljon hozzá!