
Fotó: Gergely Imre
A kormány tartalékalapjából érkezett 895 ezer lej felhasználásáról döntöttek és a városi ügyintézéseket segítő új projekteket is elindítottak Gyergyószentmiklóson, többek között ezekről döntöttek a hétfőn tartott rendkívüli önkormányzati ülésen.
2024. november 18., 17:182024. november 18., 17:18
A nemrégiben érkezett kormánytámogatásból olyan számlákat fizetnek ki amelyek már régóta hátralékosak. Így például
A HVCSK a gyilkostói vízhálózat működtetéséhez szükséges eszközök bérleti díjához kap finanszírozást, amely szintén hosszabb ideje esedékes lenne, de jut pénz a szociális gondozók bérezésére is.
A költségvetés módosítás során belső számlák közti pénzmozgásokról is döntöttek, mert – mint kiderült – voltak olyan összegek, amelyeket eddig nem tudtak felhasználni, mert rossz helyen szerepeltek a könyvelésben. Mostantól ezeket az összegeket is fel lehet használni, például a tömbházfelújításoknál elvégzett munkálatokért.
A tanácsülésen két új projekt elindításáról is döntöttek, amely a hivatali ügyintézést teheti könnyebbé, és átláthatóbbá. Ezekre egyenként 500 ezer eurós finanszírozásra számíthat Gyergyószentmiklós.
Nyílt vitában zördült össze Bíró Barna Botond, a Hargita megyei tanács elnöke és Borboly Csaba, a képviselő-testület alelnöke a megyei önkormányzat hétfői ülésén a nemrég lezárult büntetőper kapcsán. Mindkettő bocsánatkérést vár a másiktól.
Egy medvebocsot találtak elpusztulva hétfőn a Szászsebes–Torda közötti, A10-es autópályán. A Fehér megyei rendőrség közlése szerint az állat tetemét a vadászegyesület viszi el.
A napszemüveget sokan elsősorban a fény elleni védelem miatt viselik, pedig ennél jóval többről van szó. A megfelelő napszemüveg egyik legfontosabb feladata az UV-sugárzás kiszűrése, amely ugyan láthatatlan, mégis folyamatosan terheli szemünket.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) készen áll részt venni egy új kabinet megalakításában és támogatásában, de nem szavaz bizalmat olyan kormánynak, amelynek nem tagja – szögezi le az alakulat országos politikai tanácsának hétfőn elfogadott határozata.
Ideiglenes körforgalmat alakított ki a csíkszeredai városvezetés a Temesvári sugárút és a Szív utca találkozásánál levő útkereszteződésben.
Csodának nevezte a szív-érrendszeri és transzplantációs intézet (IUBCvT) elkészültét az egyik megálmodója, Horațiu Suciu professzor, aki a hétfői avatón arról beszélt, hogy ezután még több betegnek tudják megmenteni az életét és ez a legfontosabb.
A következő két hétben az ilyenkor megszokottnak megfelelően alakulhat a hőmérséklet Romániában, Erdélyben azonban több hullámban is lehűlés várható. A záporok sem maradnak el, jelentős mennyiségű csapadékra viszont kevés az esély.
Több díjat is hazahoztak székelyföldi tévések a XII. Kulturális Filmek Fesztiváljáról, amelyet a magyarországi Szarvason tartottak hétvégén. A portréfilmek, valamint fenntartható fejlődés tematikájú alkotások versenyére hat országból neveztek.
Az Európai Unió (EU) tagállamai összesen 34,4 milliárd liter sört állítottak elő 2025-ben, 0,7 százalékkal kevesebbet, mint egy évvel korábban, de 2,2 százalékkal többet, mint 2020-ban – közölte hétfőn az Eurostat.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) egyedüli miniszterelnök-jelöltje Sorin Grindeanu pártelnök – jelentette ki hétfőn az alakulat főtitkára, Claudiu Manda.
szóljon hozzá!