Fotó: Tánczos Barna szenátori irodája
Csíkszék vidéki településeiről közel hatszáz kisiskolás csatlakozott az idei tanév úszásprogramjába, közülük a falvanként legjobban teljesítő huszonkét fiú és huszonnégy lány mérte össze tudását szombaton a Csíki Csobbanóban.
2018. június 18., 11:542018. június 18., 11:54
Az évadzáró versenyen a lányok közül a csíkmadarasi Farkas Boróka bizonyult a legjobbnak, a második Albert Sarolta lett Csíkszentdomokosról, a harmadik pedig a csatószegi Darvas Sarolta. A fiúknál első helyen végzett Antal Soma, második lett Páll Bence mindketten Csíkdánfalviak, harmadik pedig Mihálcz Szilárd Csíkszentmártonról ‒ számolt be Bőjte József programfelelős.
Mint felelevenítette, a vidéki kisiskolások úszásprogramját Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor kezdeményezésére vezették be Csíkszéken −Kászontól Balánbányáig − 2017 márciusától.
− mutatott rá Bőjte József. Hozzátette, ezzel a programmal viszont minden csíki településen a gyermekek harmadik, negyedik osztályos korukban egy évig úszásoktatáson vehetnek részt a szülők minimális pénzbeli hozzájárulásával. Az eddigi tapasztalat alapján többségük megtanul úszni, de a félénkebbek is megbarátkoznak a vízzel, vízbiztossá válnak.
‒ ígérik a program működtetői.
Aláírták a szerződést brassói helyiérdekű vasút megvalósíthatósági tanulmányának kidolgozására. A beruházással a háromszékiek is jól járnak, hiszen Sepsiszentgyörgyről vonattal is elérhető lesz a brassói-vidombáki repülőtér.
A Richter-skála szerint 3,2-es erősségű földrengés történt csütörtökön 11 óra 2 perckor Buzău megyében – közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP).
Jogerősen tíz év letöltendő börtönbüntetésre ítélte csütörtökön a Konstanca megyei ítélőtábla a 2 Mai településen drogos állapotban vezetve két fiatalt halálra gázoló Vlad Pascut.
Augusztus 20-a, Szent István király ünnepe a gyökereinkhez vezet vissza, a hithez, a kenyérhez, az államalapításhoz.
Kánikulára figyelmeztető sárga jelzésű riasztást adott ki csütörtökön az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Bukarestre, valamint több bánsági, körösvidéki, olténiai, munténiai és dobrudzsai megyére.
Közvitára bocsátotta szerdán a szaktárca az egészségügyi ágazatot érintő módosításokat tartalmazó rendelet tervezetét.
Szerdán elérhetővé vált a platform, ahol igényelhetik az energiaszámlák kifizetésére biztosított állami támogatást az alacsony jövedelemmel rendelkezők. Az energiautalvány igényléséhez segítséget is kérhetnek az érintettek.
A Sanitas szakszervezeti szövetség képviselői szerdán Alexandru Rogobete egészségügyi miniszterrel és a minisztérium szakembereivel tárgyaltak a második deficitcsökkentő csomagba foglalt egészségügyi reformokról.
A helyi ingatlanadók 60–70 százalékos emelését tervezi a kormány – jelentette ki szerdán Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes a Digi 24-nek. Az intézkedés a második adóreformcsomag része lesz.
Szerdai bejelentése szerint Nicușor Dan várhatóan a jövő év elején látogat az Egyesült Államokba.
szóljon hozzá!