Fotó: Boda L. Gergely
Ha minden a tervek szerint megy, a következő évadot egy nagy cirkuszi sátorban kezdi majd a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház. Ez a terve ugyanis az intézmény ideiglenes vezérigazgatójának, Csapó Györgynek, aki húsvét után bezárná a színház épületét, és csak akkor nyitná ki újra, amikor már mindent felújítottak.
2010. november 21., 17:172010. november 21., 17:17
2010. november 21., 17:522010. november 21., 17:52
Csapó Györgynek (fotó lent) szinte az első intézkedése volt a vezérigazgatói kinevezése után, hogy leállítsa a színházban zajló felújítási munkálatokat. Bár sokan csodálkoztak ezen, Csapó szerint ez szükséges lépés volt, hiszen a tervek elavultak, hibásak, így az újraterveztetés jelenti a legjobb megoldást.
„A felújítást 2005-ben kezdték el, most pedig 2010-et írunk. Egyrészt még a munkálatok elején tartunk, másrészt nagyon sok uniós norma született, amit 2005-ben még nem lehetett tudni” – magyarázta megkeresésére a vezérigazgató, hogy miért kért újraterveztetést. Hozzátette: természetesen az idei évre kapott minisztériumi pénzeket sem akarják visszaküldeni, így a külső falazat állagmegóvása folyik tovább, erről a belső udvarban található állványok is árulkodnak (fenti képünkön).
Húsvét után teljesen bezárná a színházat
A munkálatokat október 14-én állíttatta le a vezérigazgató, és a művelődésügyi minisztériumnak megígérte, hogy december 15-én az asztalára kerül az új felújítási terv. Amennyiben a minisztérium azt jóváhagyja, akkor a Nemzeti Színházban húsvét után bezárják az évadot, és nekilátnak az épület teljes felújításának. „Bezárom a színházat, és addig nem nyitom ki, amíg kulcsrakész nem lesz minden. Csak az iroda és az adminisztráció marad az épületben. Amíg nem végzünk a munkálatokkal, külső helyszíneken fogjuk játszani. Egyelőre keresem azt a helyet, ahova egy hatalmas cirkuszi sátort el tudunk helyezni – természetesen a polgármesteri hivatal engedélyével.
Így a jövő évad, ha úgy hozza a sors, egy nagy cirkuszi sátorban zajlik majd, persze a főiskolára is bekuncsorgunk, meg a Maros Művészegyüttes termeibe, ahol a stúdióelőadásainkat elő tudjuk adni. Az évadot ott folytatjuk, amíg vissza nem tudunk költözni a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház felújított épületébe” – tudtuk meg a terveket az igazgatótól.
Most kell szigorúnak lenni
Márpedig javítanivaló van, hiszen még a művelődésügyi miniszter, Kelemen Hunor is azt állította látogatásakor, hogy bizonyos helyeken életveszélyes lehet a színház. A legnagyobb problémát például a nagy színpad jelenti, annak is a tégelyrendszere, zsinórpadja, amelynek nemrégiben meg is tiltották a használatát, hiszen bizonyos kelléket már nem bírna el a gépezet. „Van olyan pillére a nagy színpadnak, hogyha nekimegyek a vállammal, ki tudom ütni azt” – magyarázza a helyzet súlyosságát Csapó György, aki szerint a felújított kisteremben is vannak még problémák.
„A minisztériumnak, a közbeszerzési osztálynak, és azoknak, akik a tervet jóváhagyták, nagyobb figyelmet kellett volna fordítaniuk arra, hogy felújításra szánt pénzek hova kerülnek. Én azt mondtam magamnak, hogy ha most nem lépek, nem járok el szigorúan, akkor ide az elkövetkezendő ötven évben a Jóisten egy banit nem fog adni” – tette hozzá a vezérigazgató.
Napok kérdése és aláírják az illetékes hatóságok a sótalanító berendezések beszerzésére vonatkozó szerződéseket és elkezdődhet a felszerelésük, beüzemelésük. Negyvenezer Maros megyei lakosnak lehet újra tiszta, vezetékes ivóvize.
A George Enescu Nemzetközi Fesztivál keretében nyitja meg az új évadot a Marosvásárhelyi Állami Filharmónia szerdán, amikor a Kultúrpalota nagytermében többek között az Isztambuli Állami Szimfonikus Zenekar is fellép.
Dán-svéd őrkutyát és continental bulldogot is hoznak a marosvásárhelyi nemzetközi kiállításra, amelyet idén a Víkendtelepen tartanak. A ritka fajták mellett a közismert és népszerű kutyákat is meg lehet csodálni.
Harmincnapos előzetes letartóztatásba helyeztek egy 16 éves fiatalt, miután pénztárcát lopott el egy autóból az elmúlt hétvégén Marosvásárhelyen – közli a Maros Megyei Rendőr-főkapitányság.
Katonák, a hegyivadász alakulat és a vegyibaleset-elhárító egység tagjai gyakorlatoznak az elkövetkező napokban a marosvásárhelyi vegyipari kombinátnál.
Egyházi és világi elöljárókkal, az iskola közösségével telt meg a Keresztelő Szent János Templom hétfőn az újraalapított Római Katolikus Líceum tanévnyitóján, amelynek fő mozzanatait Tamási Zsolt iskolaigazgató hajtotta végre az ünnepség végén.
A Bolojan-kormány lemondását követelték hétfőn délelőtt a Maros megyei prefektúra előtt összegyűlt tiltakozók. A tanügyben dolgozók mellett ott voltak a szociális igazgatósághoz tartozó alkalmazottak, de a polgármesteri hivatalok dolgozói is.
Szúnyog- és kullancsirtást végeznek Marosvásárhely közterületein az esti órákban, és ellenőrzik a patkánycsapdákat is – tájékoztat a polgármesteri hivatal Facebook-oldalán.
Életét vesztette egy 42 éves motoros vasárnap délután a Maros megyei Monosfaluban.
Lakástűz volt vasárnapra virradó éjszaka Marosszentgyörgyön, ahova a mentőszolgálatosok is kiszálltak.
szóljon hozzá!