A valóságos életből többet tanulhatunk

Gyergyószentmiklós nagyon fontos helyet foglal el Kolumbán József életében, gyakran jár haza, találkozásunkkor is kijelentette, habár Kolozsváron lakik, itt van igazán otthon. „A családi kötelék nagyon erős. Csak így alakult az életem, de sohasem vágytam arra, hogy elmenjek innen, nem voltak terveim, hogy ez, vagy az legyek. Az akartam lenni, mint ami volt az édesapám, földműves ember. Szerettem az állatokat, az erdei kaszálásokat. Nyaranta apámmal dolgoztam, pásztorkodással foglalkoztunk. Az ismereteimet nem csak könyvekből tanultam, nem virtuális világból merítettem, hanem a valóságos életből” – mesélte.

Az iskolával, a matematikával való kapcsolatáról is mesélt a professzor: „Orosz Kálmán és felesége, Etus néni tanítottak, hihetetlen pedagógiai érzékkel. A gyerekeket csak úgy sodorták magukkal. Majd a Vaskertes iskolában, illetve a mai Kós Károly-iskolában jártam, aztán a gimnáziumban tanultam. Orosz Kálmán biztatására – mivel a háború idején a magyar iskolákban nagyon kevés volt a tanító –, a csíkszeredai tanítóképzőbe iratkoztam. Egy tanárom tanácsára felvételiztem Kolozsvárra. Ekkor már tudtam, hogy matematikával akarok foglalkozni.

Nagyon szegény családból származtam, és sokkal érettebb voltam a társaimnál, mivel gyerekként olyan dolgokon estem át, amin a többi társam nem, sok mindent megtapasztaltam.

Az apró, de ugyanakkor számomra nagy feladatok teljesítése önbizalmat adott. Apám nagy felelősségű dolgokkal bízott meg. Nemcsak a fizikai állóképességem volt jó, hanem ezzel párhuzamosan a lelki is, imádtam a természetet, és mindez erőt adott. Az egyetemen saját magamtól kellett rájönnöm sok mindenre, mert a tanítóképzőben más program szerint tanítottak. Nagy hangsúlyt fektettem a feladatok megoldására, és ezáltal sok érdekes összefüggésre jöttem rá. Akkor még nem tudtam, de ma már állíthatom, hogy ez a matematika tanulásának helyes útja.”

Kolumbán József szívesen jött volna Gyergyóba tanítani, de egy javaslat folytán kutató matematikusok csoportjában találta magát, majd a Bolyai egyetem gyakornoka lett. Mint mondta, soha nem bánta meg.

A Babes-Bolyai Tudományegyetem Magyar Matematika és Informatika Intézetének aktív tagja, a jelenlegi oktatás problémájával ma is foglalkozik. „A matematikát nem szabad könyvből tanulni, tanítani, fel kell fedezni, fedeztetni. A tanár szerepe az, hogy segítse a gyermeket, a fiatalt, hogy saját maga jöjjön rá bizonyos dolgokra, mert akkor az megmarad, motiválja, és erőt ad a továbblépésre.

Ha egy gyerek rájön valamire, az számára szárnyakat ad.

Erre már nagyon régen felfigyeltek, gondoljunk csak a Szókratész-féle módszerre. A felsőbbrendűséget éreztetni a diákkal óriási hiba. Oktatni kell, és nem kioktatni. Sajnos a mai tanügyi rendszer tölcsérrel tölti, töltené a gyerekek fejébe a matematikát, de nemcsak azt, mást is, ami nem vezet semmire, sehová. És nincsen motiváció, a hiánya megöli a tanulás iránti vágyat. A sikerélmény, az önbizalom kell legyen a tanulás alapja, nem csak könyvekből kell tanulni élni, nem virtuális világban kell élni, hanem az életet kell megélni” – fogalmazta meg üzenetét a professzor.

„A jelenlegi matematika-tantervvel, a matematika tanítási módszereivel azt érik el, hogy nincsen a matematikaszakon elegendő hallgatónk, a középiskola nem képes kitermelni olyan fiatalokat, akik érdeklődnek a matematika iránt. Ez egy óriási veszély a jelenlegi helyzetben” – tette hozzá.

Nemrég az Erdélyi Múzeum Egyesület és a Gróf Mikó Imre Alapítvány Apáthy István Tudományos Díjat adományozott Kolumbán Józsefnek a matematikai tudományágak területén végzett kiemelkedően eredményes kutatómunkájáért, nemzedékeket nevelő egyetemi oktatói tevékenységéért, az EME Matematikai és Informatikai szakosztályának létrehozásáért és fáradhatatlan tudománynépszerűsítő munkásságáért.

„Elismerés e díj, az igyekezetemet, tevékenységemet ismerték el, ami nagyon jólesik. Kaptam más díjakat is, de ez számomra egy életműdíj, nagyon jó érzés, igazán egy beteljesülés szakmai téren. Ugyan április 1-jén kaptam a díjat, a tréfa napján, de nem tréfának, hanem nagyon komolyan veszem. Nagyon szerencsés ember vagyok. De mi is a szerencse?

Az én értelmezésemben a szerencse egy felkészültségi, egy készültségi állapot adott lehetőségek kihasználására.

Életemben nagyon sok lehetőséget kaptam, igyekszem felkészülve fogadni ezeket. Soha nem volt biztos, hogy hová tartok, éltem az életet, és ez így van a mai napig. Még rengeteg dolgom van. Úgy gondoltam, hogy 80. születésnapom után már nem tartok előadásokat, de úgy alakult, hogy még mindig bejárok az egyetemre, aktív tagja vagyok a tanszéknek, dolgozom, és így érzem jól magam. Az én életem folyamán a feladatok voltak az útjelzők, melyek a helyes irányba mutattak. Igaz, hogy a nyugdíjazás után egy picit lassúbb tempóban, de így is örömmel teszem azt, amit kell.”