Az apró, de ugyanakkor számomra nagy feladatok teljesítése önbizalmat adott. Apám nagy felelősségű dolgokkal bízott meg. Nemcsak a fizikai állóképességem volt jó, hanem ezzel párhuzamosan a lelki is, imádtam a természetet, és mindez erőt adott. Az egyetemen saját magamtól kellett rájönnöm sok mindenre, mert a tanítóképzőben más program szerint tanítottak. Nagy hangsúlyt fektettem a feladatok megoldására, és ezáltal sok érdekes összefüggésre jöttem rá. Akkor még nem tudtam, de ma már állíthatom, hogy ez a matematika tanulásának helyes útja.”

Erre már nagyon régen felfigyeltek, gondoljunk csak a Szókratész-féle módszerre. A felsőbbrendűséget éreztetni a diákkal óriási hiba. Oktatni kell, és nem kioktatni. Sajnos a mai tanügyi rendszer tölcsérrel tölti, töltené a gyerekek fejébe a matematikát, de nemcsak azt, mást is, ami nem vezet semmire, sehová. És nincsen motiváció, a hiánya megöli a tanulás iránti vágyat. A sikerélmény, az önbizalom kell legyen a tanulás alapja, nem csak könyvekből kell tanulni élni, nem virtuális világban kell élni, hanem az életet kell megélni” – fogalmazta meg üzenetét a professzor.

„A jelenlegi matematika-tantervvel, a matematika tanítási módszereivel azt érik el, hogy nincsen a matematikaszakon elegendő hallgatónk, a középiskola nem képes kitermelni olyan fiatalokat, akik érdeklődnek a matematika iránt. Ez egy óriási veszély a jelenlegi helyzetben” – tette hozzá.

Életemben sok lehetőséget kaptam

Nemrég az Erdélyi Múzeum Egyesület és a Gróf Mikó Imre Alapítvány Apáthy István Tudományos Díjat adományozott Kolumbán Józsefnek a matematikai tudományágak területén végzett kiemelkedően eredményes kutatómunkájáért, nemzedékeket nevelő egyetemi oktatói tevékenységéért, az EME Matematikai és Informatikai szakosztályának létrehozásáért és fáradhatatlan tudománynépszerűsítő munkásságáért.

Életemben nagyon sok lehetőséget kaptam, igyekszem felkészülve fogadni ezeket. Soha nem volt biztos, hogy hová tartok, éltem az életet, és ez így van a mai napig. Még rengeteg dolgom van. Úgy gondoltam, hogy 80. születésnapom után már nem tartok előadásokat, de úgy alakult, hogy még mindig bejárok az egyetemre, aktív tagja vagyok a tanszéknek, dolgozom, és így érzem jól magam. Az én életem folyamán a feladatok voltak az útjelzők, melyek a helyes irányba mutattak. Igaz, hogy a nyugdíjazás után egy picit lassúbb tempóban, de így is örömmel teszem azt, amit kell.”