
A több száz alkalmazottuk és a helyi közösség iránt is felelősséget éreznek, ezért a Norada Rt. vezetősége időben elkezdte a járványvédelmi intézkedések végrehajtását. Az általuk megtett lépésekről, stratégiájukról Mihály János vezérigazgatót kérdeztük.
2020. március 21., 09:102020. március 21., 09:10
– Mi volt az első és legfontosabb intézkedés, amit a járványvédelem érdekében tettek meg?
– Elővigyázatosságból a Norada Rt. vezetősége úgy döntött, hogy négynapi munkaprogram leállítását eszközöli március 16-ával kezdődően, az alkalmazottak egészségének védelme és a vírus terjedésének megelőzése érdekében. Ez időszak alatt teljes fertőtlenítést végeztünk a vállalatunk területén, egy szakcég segítségével.
– A napi rutint hogyan befolyásolták ezek az intézkedések?
– A személyszállító vállatokat felkértük, hogy kollégáink szállítása előtt a járművek legyenek teljesen fertőtlenítve, és ezt a sofőrök kötelesek igazolni. A Norada Rt. betartja a hatóságok minden előírását a vírus terjedésével kapcsolatosan. A reggeli program kezdése előtt testhőmérsékletet ellenőrzünk a bejárati ajtónál, utána mindenki köteles kezet mosni, belépés után. A munkaprogramot úgy állítottuk be, hogy az alkalmazottak 60-70 százaléka jön dolgozni, hogy elkerüljük a zsúfoltságot, a buszok különböző időpontban érkeznek. Az ebédlőt és mosdókat rendszeresen fertőtlenítjük.
– A cég székhelyére külső személyek is bejárnak. Ők milyen szabályoknak kell megfeleljenek?
– Az idegeneket is csak ugyanazokkal a feltételekkel engedjük be a gyárba, mint alkalmazottainkat, vagyis testhőmérséklet-mérés és kötelező kézfertőtlenítés után.
– Hogyan, mikor tájékoztatták alkalmazottaikat a kialakult helyzetről?
– Minden alkalmazottunkat felkértük, hogy töltsön ki egy nyilatkozatot, hogy az utolsó időszakban nem volt kapcsoltban külföldről érkezett személlyel, aki veszélyeztetett zónából érkezett. Felhívjuk alkalmazottaink figyelmet, hogy ez az intézkedés továbbra is érvényes, vagyis ha a jövőben kerül kapcsolatba külföldről érkezett személlyel, azt is köteles jelezni felénk. Az ilyen esetekben megkérjük kollégáinkat, hogy ne jelenjenek meg a vállalatunk székhelyén. Megelőző lépésként felhívtuk minden kollégánk figyelmét a jelenlegi COVID-19 vírusfertőzés veszélyeire, és tudatosítottuk a megelőzés fontosságát, annál is inkább, mivel mi egy nagy közösség vagyunk.
(X – Fizetett hirdetés)
Több különböző méretű, számos feliratot tartalmazó dróndarabot azonosítottak a szakértők Suceava megyében, miután csütörtökön lezuhant egy drón. A hatóságok tájékoztatása szerint az összes darabot begyűjtik és szakértői vizsgálatnak vetik alá.
A Richter-skála szerint 3,3-as erősségű földrengés történt pénteken 1 óra 33 perckor Buzău megyében, Vrancea szeizmikus térségben – közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP).
Soha nem volt még ilyen drága az üzemanyag Romániában, mind a gázolaj, mind pedig a benzin rekordmagas áron kapható – írja két központi hírportál is.
Átlépte az ezres határt az Alter-Native Nemzetközi Rövidfilm Fesztiválra benevezett alkotások száma: az előzsűri 1003 filmet tekintett meg, amelyek közül 44 került be a nemzetközi versenyprogramba.
Emelkedik a hulladékszállítás díja a legtöbb hargitai településen az új hulladékgazdálkodási rendszer decemberi bevezetésével. Gyergyó térségében lehet a legnagyobb a drágulás, de Csíkban és Udvarhelyszéken is többen magasabb költségekre számíthatnak.
Két személyautó ütközött össze Dédán csütörtök este, ketten meg is sérültek az ütközés során. Egyikük sürgősebb ellátást igénylő sérüléseket szenvedett.
Személyi sérülés nélkül, de jelentős közlekedési fennakadással járt a Bákó megyei Csobányoson történt hídbaleset. Szerdán hajnalban egy nehéz munkagépet szállító járműszerelvény alatt beszakadt a Tatros fölötti vasszerkezetű híd.
Közös fellépésre szólítja a székelyföldi önkormányzatokat október 25-én, a Székely Autonómia Napján a Székely Nemzeti Tanács (SZNT), hangsúlyozva, hogy az idei ünnepnek különös jelentőséget ad „a közös cselekvés gondolata”.
A DIICOT marosvásárhelyi ügyészei azzal gyanúsítják Cristian Pomohaci népdalénekest, hogy online alkalmazásokon keresztül olyan fényképeket és videófelvételeket készített és osztott meg, amelyeken kiskorúakkal folytat szexuális viszonyt.
A munkahelyen bekövetkezett robbanásban megsérült és kórházba szállították csütörtökön a Bumbești-Jiu településen található Sadu Gépgyár (Uzina Mecanică Sadu) egyik munkását – közölte a Gorj megyei Területi Munkaügyi Felügyelőség (ITM).
1 hozzászólás