
Fotó: Gergely Imre
A város közigazgatási területein már áthaladt a gázvezetést végző csoport, eljött az idő, hogy összesítsék a kárigényeket és megkezdődhessen a kártalanítás. Az adatok egyeztetése végett a területtulajdonosokat a gyergyószentmiklósi polgármesteri hivatalba várják.
2009. november 13., 14:372009. november 13., 14:37
Fotó: Gergely Imre
A Gyergyószentmiklós – Maroshévíz gázvezeték építése kora tavasszal kezdődött el, a gazdák már azóta folyamatosan kártalanítási igényekkel jelentkeznek. Sok esetben ugyanis a tulajdonosok megkérdezése nélkül történt meg a földeken az árok ásása, és a vezetékek szállítása. A tevékenység természetesen károkat okozott a termésben, illetve több helyen nem is lehetett már bevetni a földeket. Lázár Zoltán gyergyószentmiklósi alpolgármester jelezte, hogy a termésben keletkezett kárt a gázvállalat téríti meg. Ez az árok közepétől számított 12 méteres területre vonatkozik. A munkálatok gyergyószentmiklós térségében befejeződtek, ugyanúgy a betakarítás is megtörtént, így most összesítik a kárigényeket. A tulajdonosoknak okirattal kell igazolni a földterület tulajdonjogát, ugyanakkor egy kártalanítási kérést kell letennie a polgármesteri hivatal 27-es irodájában.
Az okozott kár felmérését a gázvállalat által megbízott szakemberek végezték el, a kárpótlás értékét pedig a területen termesztett kultúrnövények becsült évi átlaghozama szerint határozzák meg. Így például a krumpli évi hektáronkénti hozamát 30.000 kg.-ra becsülték, a kárpótlás értéke pedig 1 lej lesz kilogrammonként. A búzaföldek esetében az évi, hekáronkénti hozamot 3.500 kg-ban állapították meg, 1 kg. búzáért 1 lej kárpótlás jár. A kártérítési igényélések megtételére még alig két hete van a gazdáknak. A határidő november 25.
A kárpótlások kifizetésének idejéről a gázművektől kapnak további tájékoztatást az érintettek.
Közeleg a gyergyószentmiklósi Virág negyed déli részének korszerűsítése, ezért május 31-ig le kell bontani a területen álló, engedély nélkül épített garázsokat. Egy hónappal a határidő előtt 41 építményt számoltak fel, de a többség még áll.
Hídfőnek ütközött egy autó Gyergyószentmiklóson, a város Gyergyószárhegy felőli kijáratánál. A balesetben két személy megsérült, egyikük a roncsok közé szorult.
Fegyelmezettséget követelő felvonulások, egyszerű, de tartalmas kirándulások, kivonulások a szabadba, muzsikaszó kíséretében, gyöngyvirágot szedve – ilyenek voltak a régmúlt idők majálisai Székelyföldön.
Kevesebb mint egy hónap telt el azóta, hogy Gyergyószentmiklóson, egy Virág negyedi parkolóhely használata körül kialakult vita rendeződni látszott, most azonban újabb fordulat történt: valaki megrongálta a parkolásgátló szerkezetet.
Rendszámfelismerő kamerákat telepítettek a polgármesteri hivatal mögötti hulladéklerakóhoz Gyergyóújfaluban a szabálytalan szemétlerakás ellenőrzésére.
Csaknem 10 ezer fogyasztó maradt áram nélkül, miután Borszéken kidőlt egy fa és leszakította a magasfeszültségű áramkábeleket, amelyek tüzet is okoztak.
Száraz növényzet és cserjék gyulladtak ki Borszéken: a lángok egy magasfeszültségű vezetéket érintő meghibásodás miatt keletkeztek, miután egy fa rádőlt az oszlopra, és elszakította a vezetékeket.
Rendkívüli ülést tartott hétfőn Gyergyószentmiklós képviselő-testülete, ahol két kérdésben hoztak döntést. Korlátozták a szerencsejáték-termek működését, és elfogadták a területrendezési dokumentációkat az elektromos töltőhálózat kiépítéséhez.
Két lakóház, két melléképület és a száraz növényzet is lángra kapott vasárnap Gyergyóvárhegyen. A tűzhöz több hivatásos és önkéntes egységet riasztottak, a lángok terjedését végül sikerült megfékezni.
Hét mezőgazdasági út újul meg és épül ki Gyergyócsomafalván, összesen 13 kilométer hosszan. Az egymillió eurós beruházás kivitelezése elkezdődött, a munkálatok nyomán jövő tavaszra stabilabb felületen közlekedhetnek a mezőre járó munkagépek.