
Gogolák Csongor ügyvéd és Tamási Zsolt iskolaigazgató a törvényszék előtt
Fotó: Haáz Vince
Nehéz valakit úgy vádolni korrupcióval, hogy nem derül ki, kinek és mekkora kárt okozott – nyilatkozta lapunknak Gogolák Hrubecz Csongor, a marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnázium igazgatójának, Tamás Zsoltnak az ügyvédje.
2018. október 24., 18:562018. október 24., 18:56
Harmadik nekifutásra sem sikerült az Országos Korrupcióellenes Ügyészségnek (DNA) tisztán megfogalmaznia, milyen bűncselekményt követett el Ștefan Someșan volt főtanfelügyelő és Tamási Zsolt iskolaigazgató a marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnázium 2014-es létrehozásával.
Amennyiben döntése jogerős marad, a Maros Megyei Törvényszék másodjára küldi vissza a zavarosnak ítélt vádiratot a DNA-nak. Az ügyészség a hivatalos kiközlés utáni három napban élhet fellebbezési jogával. Ha a határozat jogerős marad, az ügy megint visszakerül a DNA-hoz a nyomozati szakaszba. A törvényszék tavaly decemberben már megsemmisítette a vádirat bizonyos részeit, és felszólította az ügyészt, hogy nyilatkozzon: fenntartja-e még a vádat. Akkor a vádhatóság képviselője kiegészítette a dossziét és fenntartotta a vádat, de, a mostani határozat szerint, szakmailag nem megfelelően.
– fejtette ki Gogolák. Tamási jogi képviselője másodjára is azt kérte a törvényszéktől, hogy küldje vissza az egész ügyet a nyomozati szakaszba, amit a bíró el is fogadott.
Az ügyvéd lapunknak elmagyarázta, hogy a vádiratban sem a kár, sem a károsult személyek, sem a törvénytelennek vélt cselekedetek nem voltak egyértelműen, egyénre szabottan leírva. Gogolák H. Csongor emlékeztetett, hogy a DNA több száz szülőt beidézett, de őket sem sértett félként, hanem tanúként hallgatta ki. Ennek dacára több szülő is arra panaszkodott lapunknak, hogy
Az érintettek felháborodva utasították vissza a tendenciózus kérést, mondván, hogy ha őket és gyermekeiket valaki megkárosította, az a vádhatóság, mely hajtóvadászatot indított a a római katolikus egyház, a tannyelvű iskola, és annak létrehozói ellen.
Az előzményekről
Az Országos Korrupcióellenes Ügyészség 2016 októberében kezdte vizsgálni a felekezeti oktatási intézmény 2014-es létesítésének körülményeit, majd tizenegy hónap múlva emelt vádat ez ügyben Maros megye főtanfelügyelője és az iskolaigazgató ellen. A DNA-s vizsgálat és az iskola létrehozásának a részleteit rögzítő tanfelügyelőségi határozat bírósági felfüggesztése a Római Katolikus Gimnázium megszűnéséhez vezetett. Az oktatási tárca idén augusztus 9-én elfogadott rendelete által új iskolát sikerült létrehozni, amely immár az 1948-ban államosított tanintézet nevét, a II. Rákóczi Ferenc elnevezést viseli. Ennek élére a tanfelügyelőség és a katolikus egyház szintén Tamási Zsoltot jelölte.
Egy sofőriskola tanulóját szúrták ki a rendőrök, amint alkoholos befolyásoltság alatt vezetett a gyakorlati óráján Giurgiuban. Az oktató jogosítványát felfüggesztették 90 napra, valamint megbírságolták közel 2000 lejre.
Tűz ütött ki vasárnapra virradóan a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) Hașdeu diáknegyedbeli 17-es számú bentlakásának egyik ötödik emeleti szobájában. A hallgatókat kimenekítették az épületből, senki nem szorult kórházi ellátásra.
Egy zártkörű rendezvény résztvevőinél jelentkeztek szombat este az ételmérgezésre utaló tünetek Szeben megyében, a feleki Brukenthal-kastély rendezvénytermében – értesült az Agerpres hírügynökség.
A települések sorában csak Csíkszeredában esett fagypont alá a hőmérséklet vasárnapra virradóan.
Aktiválták a vörös beavatkozási tervet a Szeben megyei hatóságok, miután egy feleki rendezvényteremben tizenegy ember ételmérgezésre utaló tüneteket tapasztalt.
Stabil kormányra van szüksége Romániának a következő két évben – jelentette ki a mezőgazdasági miniszteri tisztségre jelölt Tánczos Barna szombaton.
A Maros megyei Mezőrücsön vasárnap ki lehet próbálni a kerékpárként hajtott vasúti járművet, a sínbiciklit.
Több mint háromszáz dolgozójától válik meg dési üzemében a járműipari alkatrészeket gyártó japán Fujikura – írja az MTI az Actualdecluj.ro hírportál nyomán, amely a Kolozs megyei munkaerő-elhelyező ügynökség (AJOFM) közleményét dolgozta fel.
Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök szombaton benyújtotta a parlamentnek a kormányprogramot és a miniszterjelöltek névsorát. A kijelölt kormányfőt Cătălin Drulă, Tánczos Barna és Ötvös Koppány Bulcsú miniszterjelöltek kísérték el.
Négy szabálysértő sofőrt is kiszúrtak a fogalomból pénteken a Hargita megyei rendőrök. Kettőt közülük Etéden igazoltattak.
szóljon hozzá!