
Az előadás a tévéshow-k világát mutatja be, a műsorok hátterére is rávilágítva
Fotó: Pethő Melánia
A kiválasztott címmel tantermi előadást mutat be a Figura vasárnap este a gyergyószentmiklósi színházban. A Dávid Péter által rendezett darab a tehetségkutató tévéműsorok, a valóságshow-k világát jeleníti meg, érzékeltetve azok árnyoldalait is.
2017. november 24., 13:412017. november 24., 13:41
2017. november 24., 13:412017. november 24., 13:41
Színháznevelési programja keretében először mutat be saját alkotású tantermi előadást a Figura Stúdió Színház. A kiválasztott című darab elsősorban középiskolás korúaknak készül, tanintézetekben fogja játszani a társulat, de a felnőtt nézők számára is „elérhetővé” teszik. A vasárnapi bemutatót például minden érdeklődő megtekintheti a színház stúdiótermében, és a későbbiekben is lesz erre lehetőség.
Az előadás ötlete egy felmérésnek a közösségi oldalon közzétett eredményéből született. A felmérés során a megkérdezett 2000 diák 75 százaléka azt nyilatkozta, hogy szívesen részt venne, kipróbálná magát egy tehetségkutató vagy egy valóságshow-ban – mondta el sajtótájékoztatón Dávid Péter színművész, a készülő darab rendezője. Kifejtette, a jelzett eredmény azt tükrözi, hogy
„Ezekben a műsorokban kevésbé a résztvevőkön van a hangsúly; ez egy hatalmas üzlet, amiben mindenki nyer, kivéve a szereplőket. Velük olyan szerződést íratnak alá, amely szinte embertelen. A játékos bele kell egyezzen abba, hogy hosszú ideig kiszolgáltatja emberi jogait, magánszféráját. Ez veszélyekkel is járhat, erre szeretnénk felhívni a figyelmet az előadással” – osztotta meg Dávid Péter.
A darab rendezője elmondta, a próbafolyamat alatt számos tévéshow-t nézett meg az alkotócsapat, tanulmányozták a műsorok hátterét. Amivel szembesültek, az esetek többségében megdöbbentő volt.
– mondta a rendező. Véleményét a sajtótájékoztatón résztvevő szereplők is osztják.
Pignitzky Gellért úgy fogalmazott: „Nehezen tudom elhinni, hogy még mindig vannak olyan dolgok, amik akár több millió ember előtt, élőben is megtörténhetnek, és mi ezt élvezhetjük, szavazhatunk rá. Modernkori Colosseum, ahol több ezer ember meghalt, és a néző csak az ujját mutogatta. Ez eléggé meredek nekem.”
Kolozsi-Borsos Gábor hangsúlyozta, fontos tudatosítani főként a tinédzserekkel, hogy mi áll az említett típusú műsorok hátterében, mert ők olyan életszakaszban vannak, amikor rendkívül befogadók, bármire nyitottak. „Az előadás arra szeretné rávenni a fiatalokat, hogy próbálják meg átgondolva nézni az ilyen típusú műsorokat, tudatosodjon bennük, hogy
mert olyan szerződést ír alá, hogy muszáj neki mindenbe belemenni” – mondta Kolozsi-Borsos.
Az alkotók ugyanakkor hozzátették, nem minden tehetségkutatóról vagy valóságshow-ról lehet kijelenteni, hogy teljes mértékben negatív; vannak műsorok, amelyek segítik a tehetséges szereplőket például abban, hogy a pályán maradjanak. „Mi
és úgy tálaljuk ezeket, hogy a közönség végigszórakozhassa. Különböző műsorokat láthatnak majd a nézők, és szavazhatnak is, hogy kit szeretnének továbbjuttatni. Az előadás azt szeretné bemutatni, hogy milyen felhőtlen ez az ál-világ kívülről” – tájékoztatott Dávid Péter. Elmondta továbbá, hogy az előadásokat követően közönségtalálkozókat tartanak, ahol a nézők is kifejthetik meglátásaikat a témával kapcsolatosan.
A bemutatót vasárnap este 7 órától tekintheti meg a közönség a gyergyószentmiklósi színház stúdiótermében, ezt követően iskolákba viszi el a darabot a Figura. Az előadást Kolozsi-Borsos Gábor, Moșu Norbert László és Pignitzky Gellért játssza.
A nyugdíjak hibás kiszámítása nem „jelenségszintű” probléma, az embereknek bízniuk kell abban, hogy járandóságukat helyesen állapították meg – jelentette ki a Bihar megyei nyugdíjpénztár igazgatója.
Magyar Péter miniszterelnök és kísérete vatikáni látogatása első állomása a Szent Péter-bazilika magyar kápolnája volt, ahonnan az apostoli palotákba ment tovább a XIV. Leó pápával való magánaudienciára csütörtökön.
Lezárult a jelentkezés a VIBE Epic Class Battle második kiírására: 11 megye 37 iskolájából 68 osztály, összesen 1727 középiskolás diák vág neki a decemberig tartó kihívássorozatnak.
Több mint kétszer annyi bejelentés érkezett idén a 112-es segélyhívó számra lakott területek közelében észlelt medvékről Hargita megyében, mint a múlt év azonos időszakában – közölte csütörtökön a Hargita megyei csendőrség.
A kormány elindítja az állami vállalatok vezetésére vonatkozó információkat összesítő guvernanta.gov.ro online platformot.
Noha még zajlanak a tárgyalások és még nem jutottak végleges döntésre, politikai forrásokra hivatkozva máris nyilvánosságra hozott a Digi24 hírportál egy elsődleges „vázlatot” a Siegfried Mureșan által vezetett jövőbeli kormányról.
Noha tegnap még csak egyetlen csíkszeredai kútnál haladta meg a 10 lejt egy liter standard benzin ára, ez mára kibővült a hargitai megyeközpontban több állomásra, illetve begyűrűzött Udvarhelyre is.
Nicușor Dan szerint a romániai társadalom nem kér az előrehozott választásokkal járó négy-öt-hat hónapos kampányból, utcai plakátokból, televíziós politikai hirdetésekből és pártok közötti vitákból.
Egy Ukrajna felől behatoló drón négy percet repült Románia légterében, majd lezuhant a Suceava megyei Solca közelében. Az incidensben senki nem sérült meg, és anyagi kár sem keletkezett.
szóljon hozzá!