
Fotó: Alex Micsik/Agerpres
Daniel David oktatási miniszter lemondását és az oktatást érintő kormányintézkedések visszavonását kérték a Nicușor Dan államfővel tartott hétfői találkozójukon a tanügyi szakszervezeti szövetségek vezetői.
2025. szeptember 08., 17:162025. szeptember 08., 17:16
A Spiru Haret Szakszervezeti Szövetség elnöke, Marius Nistor az egyeztetések után a sajtónak elmondta, hogy az államfő tudomásul vette a sérelmeiket. Beszámolója szerint
A második követelésükről pedig kijelentette: az első deficitcsökkentő csomag oktatást érintő intézkedéseinek hatását két hónap elteltével kellene megvizsgálni, és a pontos adatok alapján kellene döntéseket hozni – számol be az Agerpres.
Nistor hangsúlyozta, hogy a szakszervezetek a két követelésük teljesítéséig folytatják a tiltakozó akciókat, és az általános sztrájk „sem kizárt”.
A tanügyi szakszervezetek felhívására hétfőn több ezer tanár sztrájkőrséget tartott Bukarestben a kormány épületénél, majd a Cotroceni-palotához vonultak.
A szakszervezetek közleménye szerint az első deficitcsökkentő csomag oktatást érintő intézkedései ellen tiltakoznak, amelyek szerintük „példa nélküli válságot okoznak a tanügyben”. Hétfői akcióik célja
A szakszervezetek szerint ezek a „megtakarítási” intézkedések közép- és hosszú távon éppenséggel növelni fogják a kiadásokat, mert az oktatás minőségét, a tanügyi dolgozók szakmai és társadalmi helyzetét, valamint a diákok jövőjét érintik. A tiltakozásukkal pedig azt akarják megmutatni, hogy nem értenek egyet a romániai oktatás és kutatás további alulfinanszírozásával és semmibevételével.
– szögezték le, arra kérve a közvéleményt, hogy ne hibáztassák őket az első tanítási nap bojkottálásáért.
Felhívták ugyanakkor a figyelmet arra, hogy a kormánynak a valódi konzultáció és komoly hatástanulmány nélkül bevezetett intézkedései számos problémát okoznak az oktatásban. A kötelező heti óraszámok megemelése, az iskolák összevonása, az osztálylétszámok növelése, az igazgatók és a tanfelügyelők óraszámának emelése ugyanis jelentősen megterhelik a pedagógusokat.
Az egészségügyi és a szociális ellátórendszerben dolgozó Sanitas-tagok jó része az általános sztrájk megszervezésére szavazott, ezért a szakszervezet megkezdte a munkabeszüntetéssel járó tiltakozás előkészítését.
A lakossági földgáz ára biztosan nem emelkedik 2027. március 31-éig, mert a kormány április elsejétől a jelenlegi ársapka helyett többszintű árplafont vezet be, és várhatóan a jövő hét végéig kidolgozza az ehhez szükséges teljes jogszabályi keretet.
A kormánynak meg kell találnia a költségvetési forrásokat a kisnyugdíjasok Szociáldemokrata Párt (PSD) által javasolt támogatására úgy, hogy közben ne boruljon fel a nehezen elért pénzügyi stabilitás – jelentette ki a pénzügyminiszter.
A szokásosnál hamarabb utalják ebben a hónapban a jogosultaknak a gyermekpénzt, a gyermeknevelési, valamint a beilleszkedési támogatást. Az érintettek bankszámlájára már pénteken megérkezik a pénz.
A ChatGPT-től kértek és kaptak jogi tanácsokat büntetés elkerülésére azok a román vasutasok, akiket hálókocsijegyekkel való üzérkedéssel vádol a bukaresti törvényszék ügyészsége.
A kormány mentesíti a kiszolgáltatott betegeket a betegszabadság első napjára járó juttatás megvonását előíró intézkedés alól – közölte csütörtökön a Facebook-oldalán Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter.
A kormány korszerűsíteni készül a vállalatok támogatási rendszerét, illetve új finanszírozási elveket és módszereket vezet be – jelentette ki a gazdaságélénkítő csomagot ismertető csütörtöki sajtótájékoztatóján a pénzügyminiszter.
Őrizetbe vettek három, latin-amerikai és európai drogkereskedőkkel kapcsolatban álló romániai kábítószer-kereskedőt, miután négy kilogramm kokaint és nyolc kilogramm hasist találtak egyikük autójában. A gépkocsivezető elfogásakor ellenállt.
Az amerikai hadsereg Abrams harckocsijainak jelenléte a smârdani gyakorlótéren megerősíti Washington szilárd elkötelezettségét a térség biztonsága és stabilitása mellett – közölte csütörtökön a Facebook-oldalán Nicușor Dan.
Átfogó ellenőrzési akciót tartott a Hargita megyei rendőrség szerdán, melynek célja az erdőgazdálkodási jogsértések feltárása, a közlekedési szabályok ellenőrzése és a közbiztonság erősítése volt.
6 hozzászólás