Elköltöztetné a polgármesteri hivatal a bölcsődét, amely az RMDSZ egykori helyi tanácsosának, Borbáth Istvánnak az érdekeltségébe tartozó cég tulajdonában álló épületben működik. A Villanytelep utcai ingatlanból januárban a Tábor-negyedi felújított épületbe költözhet a bölcsőde. Az MPP viszont peres úton tisztázná az ingatlan tulajdonviszonyát és felfüggesztené a még érvényben lévő bérleti szerződést. A bölcsődébe jelenleg hatvan gyerek van beíratva, a tapasztalatok szerint azonban még legalább hatvan helyre lenne szükség.
2011. november 22., 19:412011. november 22., 19:41
A Villanytelep utcai bölcsőde építési munkálatai 1971-ben fejeződtek be, az intézmény az év áprilisában egy, majd májusban további három csoporttal működött. Az épület és az ingatlan ekkor a városi kórház, tehát az egészségügyi minisztérium tulajdonát képezte. A bölcsőde 1984-ben, a fenntarthatóság érdekében könyvelési tételként átkerült a Matrica gyárhoz, majd a rendszerváltás után, 1991-ben az illetékes, az ún. kémiai minisztérium elismerte, hogy az ingatlan nem a gyár, hanem a város tulajdona. Ezek után a Roseal Rt. tulajdonába került, és azóta az önkormányzat bérleti díjat fizet az épület használatáért.
Pereskedne az MPP
Molnár Miklós tanácsos a székelyudvarhelyi MPP-frakció képviseletében kedden arról számolt be a sajtó képviselőinek, hogy a polgáriak rendkívüli tanácsülésen fogják szorgalmazni a Villanytelep utcai bölcsőde tulajdonjogi perének újraindítását. Felfoghatatlan, hogy egy, a város által épített bölcsőde és a 2812 négyzetméteres terület a Roseal Rt. magántulajdonába került, most pedig az önkormányzat saját vagyona használatáért fizet – hangsúlyozta Molnár. A tanácsos elmondta, 2008. január 28-án Szász Jenő, az akkori polgármester keresetet nyújtott be a bölcsőde visszaszerzése érdekében, az ügyet tárgyaló marosvásárhelyi táblabíróság azonban május 9-én elutasította azt. Az érvényes, a városi tanács tudta nélkül kötött szerződés szerint az önkormányzat a fenntartási költségek mellett havi 14.400 lejt fizet a Roseal Rt.-nek. Ugyanebben a szerződésben az áll, hogy 2011. december 31-éig a bölcsődének ki kell költöznie az épületből – ecsetelte a polgáriak tanácsosa.
Kérésünkre Borbáth István, a Roseal Rt. ügyvezető igazgatója elmondta, a jelenlegi bérleti szerződés még érvényes, az önkormányzat egyelőre nem jelezte, hogy meghosszabbítaná. A munkaközösség húsz éven át biztosította és támogatta a bölcsőde működését, miért lenne most ellene? – tette hozzá Borbáth, aki bevallása szerint magánszemélyként támogatja, hogy az intézmény továbbra is az épületben működjön, viszont a döntés nem csak tőle függ.
A Csereháton is lesz bölcsőde
Bunta Levente polgármester „politikai játszmának” nevezte az MPP kezdeményezését, hozzáfűzve, hogy 2008 elején az akkori városvezetés indította és vesztette el a tulajdonjogi pert. A tulajdonos nem szabott méltánytalanul magas bérleti díjat az épület használatára, ugyanannyit fizet az önkormányzat, mint ha mástól bérelné az ingatlant. Viszont a város milliárdos nagyságrendű béreket fizet a tanintézmények használatért, tehát a költségek csökkentése érdekében januártól a Tábor-negyedi, felújított épületbe költözik a bölcsőde – nyilatkozta a polgármester. Megtudtuk, a tervek szerint a Csereháton is épülne egy 80 férőhelyes bölcsőde, előreláthatóan a jövő évben.
Aggódnak a szülők
Bár nem én, hanem férjem intézte a papírmunkát, a bölcsődébe való beiratkozás rendkívül macerás, rengeteg feltételnek kell megfelelni – mesélte Pál Katona Emőke, akinek kétéves kisfia, Zoltán szeptembertől jár a Villanytelep utcai bölcsődébe. Az édesanya elmondta, ők sem feleltek meg a követelményeknek, viszont, mint sok más székelyudvarhelyi szülő, kénytelenek voltak így is próbálkozni. Kislányom a Villanytelep utcai napközibe jár, nagyon körülményes lesz, ha a két kicsit két külön helyre kell majd hordozni reggelente – mondta. Deák Henrietta decemberben lesz hároméves, így édesanyja, Enikő kénytelen volt bölcsődébe íratni a kislányt. A óvodába három év alatt nem veszik be a gyereket, és bár lányom idén már eléri a korhatárt, csak jövő szeptembertől járhat napközibe – tette hozzá a szülő.
Problémás a költözés
A bölcsődébe jelenleg 60 gyerek van beiratkozva, a létszám normális – fejtette ki Bartos Eszter, a Villanytelep utcai bölcsőde igazgatónője –, hisz így négy csoportra osztva nem zsúfoltak a termek. Ide nemcsak szeptember 15-én, hanem egész évben lehet iratkozni, jönnek is mindig jelentkezők – tette hozzá az intézményvezető, megjegyezvén, sok szülő azonban elbátortalanodik a papírmunkától. Az bölcsőde jelenleg 17 fős személyzettel működik, hisz a valamikori 24-ből néhányan nyugdíjba mentek, új alkalmazottakat pedig nem tudunk felvenni – magyarázta Bartos Eszter. Az igazgatónő azt is megjegyezte, hogy mivel a jelenlegi ingatlant kimondottan bölcsődének építették, kis befektetéssel akár az európai uniós normáknak is megfelelne. Nem tartom jó ötletnek év közben költöztetni a bölcsődét, illetve úgy gondolom, hogy a jelenlegi épület mérföldekkel jobban megfelel a célnak, mint a Tábor-negyedi – summázott az igazgatónő.
Motorok és motorosok százait áldották meg vasárnap délután a Tolvajos-tetőn.
Több fát is kidöntött az erős szél vasárnap Marosvásárhelyen, a tűzoltókat három helyszínre riasztották. Maroshévízen egy fa az áramvezetékekre zuhant, ezért a tűzoltók mellett az áramszolgáltató munkatársai is a helyszínre vonultak.
A Román Hírszerző Szolgálat (SRI) tűzszerészei robbanótöltetet találtak a Tulcea megyei Luncavița és Văcăreni térségében becsapódott drónmaradványokban – számolt be vasárnap a védelmi minisztérium.
Életét vesztette vasárnap Huși-ban egy férfi, akire egy tömbház tetőelemei zuhantak – közölte a Vaslui megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.
A Román Rendőrség vasárnap közölte, hogy 2020 és 2025 között a jobbkormányos gépkocsikat érintő balesetek mintegy 84 százaléka azért történt, mert a járművezetők nem tartották be a közlekedési szabályokat.
A belügyminisztérium vasárnap a szellemi tulajdon világnapján arra figyelmeztetett, hogy a hamisított termékek és a kalóztartalmak továbbra is valós kockázatot jelentenek a vásárlók számára.
A kormány idén is folytatja az Új otthon programot, 500 millió lejes hitelgarancia-kerettel – derül ki a pénzügyminisztérium vasárnap közzétett jogszabálytervezetéből.
Most fordult elő először, hogy az orosz fél nem tudta teljes mértékben tagadni a Románia légterébe szombat hajnalban behatoló drón orosz eredetét – jelentette ki szombat este Oana Țoiu a bukaresti orosz nagykövet bekéretéséről.
Bár szombaton napközben Székelyföld-szerte napos, tavaszi idő volt, vasárnap reggelre több helyen fagypont alá csökkent a hőmérséklet. A leghidegebbet ezúttal is Csíkszeredában mérték.
A Galacon lezuhant orosz drón miatt a külügyminisztérium szombaton bekérette az orosz nagykövetet, és közölték a diplomatával, hogy a román fél elítéli légterének megsértését, és „határozottan tiltakozik” ez ellen az elfogadhatatlan cselekedet ellen.
szóljon hozzá!