Hirdetés
Hirdetés

A Szűzanyához jöttek a zarándokok

•  Fotó: Kovács Attila

Fotó: Kovács Attila

A világ minden tájáról hozta utasait a csíksomlyói pünkösdi búcsúra szombaton a három zarándokvonat. A Szűzanya iránti hála, a hit ereje, és az összetartozás, a lelki feltöltődés élménye vezette őket, sokan közülük évek óta visszajárnak.

Kovács Attila

2018. május 19., 11:592018. május 19., 11:59

2018. május 19., 12:352018. május 19., 12:35

Szombat reggel elsőként a Gyergyószentmiklósról érkező Boldogasszony zarándokvonat futott be a csíkszeredai vasútállomásra 16 személykocsival, utasai magyar és székely zászlók alá sorakozva követték a zarándoklat lelki vezetőit, dr. Varga Lajos püspököt, Felföldi László atyát, Burbela Gergely verbita és Tímár Asztrik ferences szerzeteseket. Darvas-Kozma József főesperes, a csíkszeredai Szent Kereszt-templom plébánosa köszöntötte őket, és elevenítette fel röviden a csíksomlyói kegyhely, illetve a pünkösdi búcsú történetét, kiemelve,

Idézet
a székelyek megfogadták, hitük olyan nagy kincs, hogy ezért pünkösdkor elhagyják otthonaikat, és eljönnek Csíksomlyóra, megünnepelni azt, hogy Isten mennyire szeret minket.

Végül Isten áldását kérte a zarándoklatra érkezett hívekre.

•  Fotó: Kovács Attila Galéria

Fotó: Kovács Attila

Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa részéről Percze László konzul köszöntőjében úgy fogalmazott, hogy az ősi kegyhelyre való zarándoklásban nemcsak a történelmi emlékezet, hanem az a bizonyos, szavakkal le nem írható lelki honvágy is vezette a vonat utasait. „A csíksomlyói búcsú megmutatja, hogy

Idézet
a csoda valójában sohasem a látványos, feltűnő dolgokról szól, hanem belső történés.

Az önök hite a csoda, hogy hittek abban, hogy el kell zarándokolniuk ide, a Kárpát-medence keleti határára, ahol pünkösd hajnalán évszázadok óta várják, hogy nap felbukjon a csíksomlyói nyereg mögül. Idén is megszületett Csíksomlyó csodája, ami nem véletlenül annyi megpróbáltatás, történelmi csapás ellenére is a magyarság legnagyobb búcsújává lett” – mondta Percze László.

Hirdetés

Több mint egy órával később érkeztek be a vasútállomásra a Szent István-mozdony húzta Csíksomlyó Expressz és a Székely Gyors szerelvényei, amelyek utasai zászlók alá rendeződve indultak a csíksomlyói nyeregbe.

•  Fotó: Kovács Attila Galéria

Fotó: Kovács Attila

Sokan visszajárnak Csíksomlyóra

A zarándokvonatok utasai közül sokan rendszeresen visszajárnak a Szűzanyához, egy Győrből érkezett hölgy kérdésünkre azt mondta, tizenegynéhány év óta mindig eljön.

Idézet
A Szűzanya miatt jövök. Konkrét segítséget kaptam tőle mindjárt az elején, és azóta még hálából is visszajárok

– említette. Újfalusi György és felesége Budapestről érkezett, ők is

többször voltak már a csíksomlyói búcsún, de azt mondták, ezt nem lehet abbahagyni.

•  Fotó: Kovács Attila Galéria

Fotó: Kovács Attila

„Hitbéli és nemzeti alapon, az összetartozás érzése és a vendégszeretet miatt jövünk évről évre – ez egy olyan komplex élmény, amelyet nem lehet kihagyni” – magyarázta a családfő.

korábban írtuk

Fotóriport az Össznemzeti Zarándokvonatról
Fotóriport az Össznemzeti Zarándokvonatról

Székelyföldre tart az Össznemzeti Zarándokvonat, amely a Csíksomlyó Expressz és a Székely Gyors szerelvényeket egyesíti. A vonaton utazik fotóriporterünk, Barabás Ákos. Kolozsváron szállt fel, és folyamatosan dokumentálja az utazást.

Az össznemzeti zarándokvonat hozta idén Mátyás király kálváriájának, az esztergomi bazilikában őrzött talpas arany keresztnek és Mátyás díszes halotti pajzsának másolatát is a kegyhelyre. „Most a Mátyás király emlékév miatt jöttünk nagy boldogsággal, mert ezek nekünk nemzetegyesítő ereklyék, fontos, hogy lássák, érezzék ezt az emberek” – mondta kérdésünkre dr. Diószegi György Antal művelődéskutató.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 26., szombat

Tömeges rosszullétbe torkollt a szombat esti rendezvény, vörös beavatkozási tervet rendeltek el

Aktiválták a vörös beavatkozási tervet a Szeben megyei hatóságok, miután egy feleki rendezvényteremben tizenegy ember ételmérgezésre utaló tüneteket tapasztalt.

Tömeges rosszullétbe torkollt a szombat esti rendezvény, vörös beavatkozási tervet rendeltek el
Hirdetés
2026. szeptember 26., szombat

Adóemelés nélkül, alacsonyabb áfával – Tánczos Barna több pontban foglalta össze az RMDSZ céljait

Stabil kormányra van szüksége Romániának a következő két évben – jelentette ki a mezőgazdasági miniszteri tisztségre jelölt Tánczos Barna szombaton.

Adóemelés nélkül, alacsonyabb áfával – Tánczos Barna több pontban foglalta össze az RMDSZ céljait
2026. szeptember 26., szombat

Ki lehet próbálni a sínbiciklit

A Maros megyei Mezőrücsön vasárnap ki lehet próbálni a kerékpárként hajtott vasúti járművet, a sínbiciklit.

Ki lehet próbálni a sínbiciklit
Ki lehet próbálni a sínbiciklit
2026. szeptember 26., szombat

Ki lehet próbálni a sínbiciklit

2026. szeptember 26., szombat

Kollektív elbocsátás az egyik erdélyi üzemben

Több mint háromszáz dolgozójától válik meg dési üzemében a járműipari alkatrészeket gyártó japán Fujikura – írja az MTI az Actualdecluj.ro hírportál nyomán, amely a Kolozs megyei munkaerő-elhelyező ügynökség (AJOFM) közleményét dolgozta fel.

Kollektív elbocsátás az egyik erdélyi üzemben
Hirdetés
2026. szeptember 26., szombat

Két miniszterjelölt Székelyföldről – erről fog szavazni a parlament

Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök szombaton benyújtotta a parlamentnek a kormányprogramot és a miniszterjelöltek névsorát. A kijelölt kormányfőt Cătălin Drulă, Tánczos Barna és Ötvös Koppány Bulcsú miniszterjelöltek kísérték el.

Két miniszterjelölt Székelyföldről – erről fog szavazni a parlament
2026. szeptember 26., szombat

Reggel is ittasan vezettek Hargita megyében

Négy szabálysértő sofőrt is kiszúrtak a fogalomból pénteken a Hargita megyei rendőrök. Kettőt közülük Etéden igazoltattak.

Reggel is ittasan vezettek Hargita megyében
Reggel is ittasan vezettek Hargita megyében
2026. szeptember 26., szombat

Reggel is ittasan vezettek Hargita megyében

2026. szeptember 26., szombat

Az autóba szorulva vesztették életüket a fiatalok a ma reggeli súlyos petrozsényi balesetben

Egy 18 és egy 20 éves fiatalember életét vesztette szombat reggel egy súlyos közúti balesetben Petrozsényben – közölte a Hunyad megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.

Az autóba szorulva vesztették életüket a fiatalok a ma reggeli súlyos petrozsényi balesetben
Hirdetés
2026. szeptember 26., szombat

Újabb lépés a családon belüli erőszak áldozatainak támogatásáért: Maros megye is csatlakozik a VENUS II országos programhoz

A Maros Megyei Tanács szeptemberi ülésén az egészségügy, a szociális ellátás és a kultúra területét érintő fontos döntéseket hozott, és több megyei intézmény költségvetését is kiegészítette.

Újabb lépés a családon belüli erőszak áldozatainak támogatásáért: Maros megye is csatlakozik a VENUS II országos programhoz
2026. szeptember 25., péntek

Ezek miatt rótt ki bírságokat a fogyasztóvédelem a héten

Több mint 4,2 millió lej értékben szabott ki bírságot a szeptember 21-25. közötti ellenőrzései során az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság (ANPC).

Ezek miatt rótt ki bírságokat a fogyasztóvédelem a héten
2026. szeptember 25., péntek

Kisbusz és sok papírmunka: így oldanák meg a csejdi buszgondot

Februárban szűnt meg a Csejdet és Tófalvát Marosvásárhellyel összekötő buszjárat, és bár most sokan hiányolják, korábban kevesen vették igénybe a csejdi buszjáratot. Körvonalazódik a megoldás, de a bürokrácia miatt ez jócskán elhúzódhat.

Kisbusz és sok papírmunka: így oldanák meg a csejdi buszgondot
Hirdetés