
A lecsupaszított oszlopok eltávolításra várnak
Fotó: Farkas Áron
Kellemetlen helyzetbe hozta Kézdivásárhely önkormányzatát több telekommunikációs szolgáltató, amelyek nem végezték el időben kábeleik föld alá helyezését, ennek következtében pedig mintegy két hete nincs közvilágítás a felújítás alatt álló Mihai Eminescu utcában. Az ügy részleteit Szilveszter Szabolcs alpolgármester ismertette a Székelyhonnal.
2023. december 28., 19:532023. december 28., 19:53
A Mihai Eminescu utcában előbb kicserélték a régi víz- és gázvezetékeket, majd elvégezték az út alapozását, nemrég pedig az első aszfaltréteg elterítésére is sor került. Az önkormányzat ugyanakkor célul tűzte ki, hogy eltüntesse a villanyoszlopokról a városképet rontó kábelrengeteget, amelyet az elmúlt évtizedek alatt halmoztak fel a különböző cégek.
A városvezetés már egy évvel korábban felszólította az utcában hálózattal rendelkező szolgáltatókat, hogy kábeleiket helyezzék a járda alatt kialakított csatornába, amit a legtöbb vállalat időben megtett,
Az Electrica Rt. ugyanis elvégezte a feladatát és leszerelte az oszlopokról a kábeleket, beleértve a közvilágítást biztosító vezetékeket is, így az utca esténként teljes sötétségbe borul, azonban a megmaradt kábelek miatt nem lehetett eltávolítani a régi betonoszlopokat, az önkormányzat pedig a maga során nem tudta felállítani az újakat, hogy közvilágítást biztosítson az utcában.
– panaszolta az alpolgármester.
A régi oszlopok mellett már elő van készítve az újak helye
Fotó: Farkas Áron
Felmerült a megmaradt kábelek levágásának a lehetősége is, azonban a városvezetés nem szerette volna az ünnepek előtt internet-szolgáltatás nélkül hagyni az illető cég ügyfeleit, így kénytelen volt a lakók türelmét kérni. A cég többszöri felszólítás után, végül a karácsonyt megelőző napokban szállt ki a helyszínre és végezte el kábelek föld alá helyezését, így elhárult az utolsó akadály is a régi póznák eltávolítása elől, amely munkálatot az Electrica Rt.-nek kell elvégeznie egy különleges daru segítségével. Amennyiben ez is megtörténik, az önkormányzat a legrövidebb időn belül elhelyezi az új közvilágítási oszlopokat.
– hangsúlyozta Szilveszter Szabolcs.
Nicușor Dan megtámadta az alkotmánybíróságon a parlamentben múlt héten elfogadott új feddhetetlenségi törvényt – közölte hétfőn az elnöki hivatal.
Mit tud a lakosság a Maros megyét is érintő méltányos átállási programról, a munkahelyek megszűnéséről, átalakulásáról? Hogyan látja a települése jövőjét? – ezekkel a témákkal is foglalkozik a napokban közzétett kérdőív.
Nem bizonyult tartósnak a Duna vízszintjének emelkedése Csernavodánál, fel kell készülni arra, hogy néhány napig teljesen le kell fog állni az atomerőmű – jelentette be Alexandru Bușoi energetikai államtitkár hétfőn.
Alvás közben korrigálja a látást, nappal pedig szemüveg és hagyományos kontaktlencse nélkül biztosít éles látást. Az éjszakai kontaktlencse egyben kényelmes, és a gyermekkori rövidlátás előrehaladását is lassíthatja.
Az RMDSZ első opciója egy teljes jogkörű kormány megalakítására egy „nagykoalíció” létrehozása, más országok mintájára, hogy megakadályozzák a szélsőséges erők kormányra jutását – jelentette ki hétfőn Cseke Attila ügyvivő fejlesztési miniszter.
Harminckét járvezetői engedélyt függesztettek fel a hétvégén a hatóságok Maros megyében, de olyan sofőrt is feltartóztattak, aki nem rendelkezett jogosítvánnyal – tájékoztat a Maros Megyei rendőr-főkapitányság.
Cseke Attila ügyvivő egészségügyi miniszter szerint a közösségi oldalakon terjedő félretájékoztatás „rendkívül veszélyessé” vált, ezért az államnak határozottabban kell fellépnie, szükség esetén a jogszabályok szigorításával.
A házbizottság érvényesnek minősítette azt a 140 képviselő által támogatott indítványt, amelyben a Tisza parlamenti frakciója Baka Andrást jelöli államfőnek.
Magyar és román nyelven rakták ki Csíkszereda nevét a város egyik újonnan létrehozott körforgalmában, a Hargita utcában.
Új szabályok léptek életbe a más uniós tagállamokban vásárolt jövedéki termékek Romániába történő behozatalára.
szóljon hozzá!