Viszonylag nyugodt volt a hétvége a Kovászna megyei utakon, de nem volt balesetmentes. Ittas gépkocsivezető, elgázolt gyalogos és a baleset helyszínét elhagyó sofőr is szerepel a hétvégi rendőrségi statisztikában.
2011. február 07., 13:452011. február 07., 13:45
2011. február 07., 16:042011. február 07., 16:04
Vasárnap délután az 1. december 1918-as sugárúton egy 37 éves férfi sérült meg súlyosan, amikor az átjárón elgázolták. Az úttesten szabályosan átkelő férfit B. Ladislau 65 éves helyi lakos ütötte el, mivel nem adta meg az elsőbbséget a gyalogosnak, aki szabályosan kelt át az átjárón. A gépkocsivezető nem volt ittas, tettét figyelmetlenség okozta.
Szintén vasárnap a sepsiszentgyörgyi, 28 éves F. József a városközpontban okozott balesetet, majd elhagyta a helyszínt. F. József a Szabadság téren elvesztette uralmát a jármű felett, lesodródott az úttestről, felhajtott a járdára, majd a Tamási Áron Színház épületének ütközött. A férfi ijedtében elhagyta a helyszínt, a törvényszék elé hajtott, és a parkolóban hagyta a járművet. Itt a csendőrök vártak rá, és a rendőrség érkezéséig feltartóztatták a férfit. A rendőrök azonnal ellenőrizték, hogy fogyasztott-e alkoholt – F. József vérében az alkoholszonda 0,89 mg/l alkoholt mutatott ki, több mint kétszeresét a megengedett értéknek. A rendőrség munkatársai a további vérvételre kórházba szállították a részeg férfit. Kivizsgálást folytatnak az ügyben, a baleset okozójára súlyos következmények várnak.
Ugyanakkor a rendőrök ismételten felhívják a gépkocsivezetők figyelmét, hogy ittas állapotban kerüljék a vezetést, tartsák be a sebességkorlátozást és a közlekedési szabályokat a balesetek elkerülése végett. Sepsiszentgyörgy központjában hétfőn délelőtt is rendőr irányította a forgalmat a baleset helyszínén, több járművezetőt is ellenőriztek, hogy betartják-e a megengedett sebességet, használnak-e biztonsági övet, illetve fogyasztottak-e alkoholt a vezetés előtt.
Asszonyok sorsát, családok születését mutatja be, emlékeket őriz, hagyományokhoz ragaszkodik a Magyar Nemzeti Múzeum nagy sikerű kiállításának utazóváltozata. A Sepsiszentgyörgyön bemutatott Székely Menyasszony rólunk és nekünk szól.
A repülőgépek menetrendjéhez igazodó transzferjáratok indulnak március 29-től a marosvásárhelyi Kultúrpalota elől a vidrátszegi reptérre.
Kézdivásárhely önkormányzata idén is keresi azt a két diákot, akik tanulmányi eredményeikkel, versenygyőzelmeikkel vagy közösségi munkájukkal kiemelkednek kortársaik közül. A 2000 lejes jutalomra április közepéig nyújthatók be az iratcsomók.
Állásfoglalást adott ki a sepsiszentgyörgyi sürgősségi kórház vezetősége a két orvos elleni vádemelés kapcsán, hangsúlyozva: az érintettek már nem dolgoznak az intézményben.
Bíróság elé állítanak két orvost Kovászna megyében gondatlanságból elkövetett emberölés, valamint okirat-hamisítás miatt egy 2024 decemberében történt haláleset kapcsán.
A tömbházas életforma próbára teszi a türelmet. Míg Sepsiszentgyörgyön a „szomszéd jóléte” is zavaró lehet, Kézdivásárhelyen a felelőtlen állattartás és a parkolási káosz adja a legtöbb munkát a helyi rendőröknek.
Lezárult a felterjesztési időszak a Pro Urbe díjakra Kovászna megye két legnagyobb városában. Míg Kézdivásárhelyen két név már publikus, Sepsiszentgyörgyön egyelőre titkos az a tizenkét fős lista, amelyből a városvezetők kiválasztják az idei díjazottakat.
Több mint száz háromszéki települést érint, és az első félévi program július 9-én ér véget. A sepsiszentgyörgyi TEGA köztisztasági vállalat vidéki lomtalanítási akciójáról van szó, amely hétfőn kezdődött Illyefalván.
Huszárokkal, zászlókkal és kokárdákkal, tánccal és énekkel, időnként pedig elcsendesedve ünnepelték március 15-ét Csíkszeredában, Gyergyószentmiklóson, Kézdivásárhelyen, Marosvásárhelyen, a Nyergestetőn, Sepsiszentgyörgyön és Székelyudvarhelyen.
Kézdivásárhely 1848-ban megmutatta, képes harcolni, ha hív a haza, most pedig újfent bebizonyította, hogy ünnepelni is tud, ha annak van ideje. Március 15-én régen látott sokaság nyugtázta tapssal dr. Sulyok Tamás magyar köztársasági elnök beszédét.
szóljon hozzá!