
Emlékkereszt Csíkszeredában. A Szentkereszt megtalálójának ünnepét tartják vasárnap
Fotó: Gábos Albin
A Gyulafehérvári Főegyházmegye egyetlen Szent Ilona-titulusú plébániatemplomában, Vágásban vasárnap 13 órától tartják a búcsús szentmisét. Az ünnep szónoka Koncsag László szentegyházasfalvi plébános lesz.
2019. augusztus 18., 09:312019. augusztus 18., 09:31
Ilona császárné fiá, Nagy Konstantin a milviusi hídnál aratott gőzelmét követően, 312-től, a kereszténység lelkes támogatója volt. Ilona az ő buzdítására keresztelkedett meg, majd sok templom építését indítványozta, így a betlehemi Születés bazilika, az Olajfák-hegyének és a Mennybemenetel helyszínének istentiszteleti helyei is az ő kezdeményezésére épültek.
A Golgotán, a kereszt helyén Hadrianus császár egy Vénusz-templomot emeltetett, ezért a keresztények elkerülték a környéket, és már majdnem feledésbe merült a Megváltó kereszthalálának helye. Ilonának és segítőinek égi jel alapján sikerült fellelniük a három keresztet. Hogy megkülönböztethessék, az igazihoz csodás gyógyulás társult. A császárné, fogadalma szerint a megtalálás helyén pompás bazilikát építtetett.
A kereszt egy részét Rómába vitette, és felépíttette a Szent Kereszt bazilikát, másik részét ezüst tokban Jeruzsálemben hagyta.
Szent Ilona a patkolókovácsok, kelmefestők, aranyásók, régészek védőszentje. A néphit szerint segít a lopások elkövetőinek felderítésében és az elveszett tárgyak megtalálásában.
Két férfi ellen indított büntetőeljárást a sepsiszentgyörgyi ügyészség kerítés gyanújával. Egyikük állítólag egy nő prostitúciós tevékenységét irányította, a másik pedig több nőnek biztosított lakást, tudva, mire használják.
A közalkalmazotti bértörvény tervezetét előzetes politikai megállapodás alapján kellene megvitatni és megszavazni a parlamentben – jelentette ki kedden az RMDSZ elnöke, Kelemen Hunor.
A város által igényelt 88 millió lejes kölcsönt 125 millió lejre emelték a marosvásárhelyi tanácsosok keddi rendkívüli ülésükön, amikor arról is döntöttek, hogy mire szánják a plusz összegeket.
Hamarosan hozzáfoghatnak a csíkszentmártoni egészségügyi központ felújításához – Hargita Megye Tanácsa rendkívüli ülésen fogadta el az elkészült műszaki terveket az aktualizált költségekkel. A teljes beruházás értéke 56,3 millió lej.
A lakossági fogyasztókat nem kellene érintenie a csernavodai atomerőmű 2-es reaktorának esetleges leállítása – nyilatkozta kedden az Agerpresnek Dumitru Chisăliță, az Intelligens Energia Egyesület elnöke.
Egy gyermek esett ki egy országúton közlekedő járműből Tulcea megyében, a jelenetet pedig a mögötte haladó autó fedélzeti kamerája rögzítette. A rendőrség vizsgálatot indított az ügyben.
A Duna vízszintjének csökkenése miatt csütörtök reggel ellenőrzött módon leállíthatják a csernavodai atomerőmű 2-es reaktorát – közölte kedden a Nuclearelectrica.
A meteorológusok kedden újabb sárga jelzésű hőségiasztást adtak ki az ország több mint felére. A figyelmeztetés szerda reggelig érvényes.
Befogtak egy anyamedvét és két bocsot kedden hajnalban Brassóban. Az állatokat a zernyesti Libearty medvemenhelyre szállították – közölte a brassói polgármesteri hivatal.
Románia öt tengerparti strandja került fel idén a Blue Flag (Kék Zászló) világtérképére. Ez egy nemzetközi program, amiben a tisztaság, a környezetvédelem és a tengerparti területek fenntartható fejlődése a fő szempont.
szóljon hozzá!