A Szent Rita-kápolnát a szeretet építi

•  Fotó: Pethő Melánia

Fotó: Pethő Melánia

„Az Úr Jézus újszövetségi áldozatának helyét – az oltárt – szeretnénk közelebb vinni idős, Alszegben lakó testvéreinkhez” – áll abban az alapító okiratban, melyet csütörtökön délután ünnepélyes keretek között helyeztek el a Gyergyóremetén épülő Szent Rita-kápolna épületének alapzatába.

Pethő Melánia

2011. június 23., 19:002011. június 23., 19:00

2011. június 23., 19:282011. június 23., 19:28

„Akkor, amikor a szegénység nagyon rányomja az emberek életére a maga bélyegét, mégis azt tapasztaljuk, hogy ott, ahol van összefogás, ahol az emberekben van jóakarat, jó szándék, ott, ahol az emberekben van tenniakarás, a közös összefogás csodálatosan szép dologkat tud alkotni” – fogalmazott ünnepi beszédében Tamás József segédpüspök a Gyergyóremetén épülő Szent Rita- kápolna alapító okiratainak elhelyezése alkalmából tartott ünnepen. „Hogyha az Úr nem építi a házat, hasztalan fáradnak az építők” – idézte a zsoltár szavait a segédpüspök, fohászában pedig Isten áldását kérte az építtetőkre, az építőkre és mindazokra, akik élvezni fogják az építmény áldásait.

Téglajegyeket értékesítenek

A Fenekalja 55. szám alatt létesülő istenháza régi terveket vált valóra: a templom építése Msgr. Orbán László pápai prelátusnak, az egyházközség egykori plébánosának gondolata, aki a telket megvásárolta. A terv kivitelezése, a műszaki rajzok elkészítése Lázár Lajos plébános idején elkezdődött, míg végül a 2009. augusztus elsejétől Remetére helyezett Bakó Antal plébános rendezte a tulajdonviszonyt, és új, a mai törvényeknek mindenben megfelelő dokumentációt készíttetett.

Bár a kápolna terve már régebben elkészült, és az alapkőletételre is sor került még múlt évben, az építkezés, a telekkönyveztetés miatt, csak idén áprilisban kezdődhetett elt. A plébánia rendelkezésére álló anyagi alap sem volt elegendő az összértékben közel 600 ezer lej nagyságrendű munkálatokra, ezért Bakó Antal plébános ötletére téglajegyeket bocsátottak értékesítésre.

„A plébánia költségvetéséből évi 15 ezer lejnél többet nem tudunk a kápolnára fordítani. Ezt az összeget megígértem. Az építkezéshez szükséges dokumentáció összeállításával már tavaly meghaladtuk a keretet. Idén is már 23 ezer lejt adott az egyházközség. Ezenkívül Orbán László prelátustól 23 ezer lej, ismeretlen adakozótól 10 ezer lej érkezett. Az egyháztanács és a Mária-társulati vezetők elindultak a téglajegyekkel” – mondta el Bakó Antal plébános. Tájékoztatása szerint eddig mintegy háromszázötven téglajegyet vásároltak a hívek. „A templomokat mindig a szeretet építi, nem a pénztárca. Arra számítunk, hogy aki szereti az egyházat, és segíteni akarja a kápolna építését, lakhat bárhol a faluban vagy a világon, a téglajegy vásárlásával támogathatja e nemes célt” – véli Bakó plébános.

Az önkormányzat jelentős anyagi támogatására is számíthatnak

Az eddigi segítség és a munkagépek rendelkezésre bocsátása mellett az önkormányzat anyagi támogatásáról biztosította a híveket Laczkó Albert Elemér polgármester. „Az önkormányzat soron következő ülésén 100 ezer lejt fogunk tudni elkülöníteni és azonnal folyósítani ehhez a munkához – ezt önerőből adja a község. Ezenkívül természetesen a munkagépeink továbbra is rendelkezésre állnak, és már Bukaresttől is megkértük a támogatást” – tájékoztatott a polgármester.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. január 12., hétfő

Lakóház gyulladt ki egy Maros megyei településen

Lakóház tetőtere kapott lángra hétfőn este a Maros megyei Szalárdtelepen, ahol közösen vágtak neki az oltásnak az országos katasztrófavédelem Maros és a Hargita megye munkatársai.

Lakóház gyulladt ki egy Maros megyei településen
Hirdetés
2026. január 12., hétfő

Bonyolult jelszó, biometrikus azonosítás – ezekkel már védettebbek a mobilos adataink

A mobileszközökön tárolt adatok védelmével kapcsolatos jó tanácsokat fogalmazott meg hétfőn a belügyminisztérium.

Bonyolult jelszó, biometrikus azonosítás – ezekkel már védettebbek a mobilos adataink
2026. január 12., hétfő

48 év helyett 55 vagy 60 éves nyugdíjkorhatárban gondolkodnak a belügyi és védelmi alkalmazottak esetében

A védelmi és a belügyminisztérium képviselőinek a jövő hét végéig ki kell dolgozniuk a belügyi és a védelmi alkalmazottak nyugdíjkorhatárának emeléséről szóló törvénytervezetet – jelentette ki hétfőn Radu Miruță védelmi miniszter.

48 év helyett 55 vagy 60 éves nyugdíjkorhatárban gondolkodnak a belügyi és védelmi alkalmazottak esetében
2026. január 12., hétfő

Újabb felelősségvállalásos törvény, ezúttal a bérkiadások 10 százalékos csökkentéséről

A kormány felelősséget készül vállalni a parlamentben a bérkiadások 10 százalékos csökkentését is előíró törvénytervezetért – jelentette ki hétfőn Radu Miruță védelmi miniszter.

Újabb felelősségvállalásos törvény, ezúttal a bérkiadások 10 százalékos csökkentéséről
Hirdetés
2026. január 12., hétfő

„Soha többet másokért magyar vér ne folyjon!” – a doni áttörés áldozataira emlékeztek Sepsiszentgyörgyön

Megemlékezést szervezett a 83 évvel ezelőtti doni áttörés évfordulóján az Erdélyi Vitézi Rend sepsiszentgyörgyi állománya. A Hősök temetőjében 15 rendtag emlékezett a több tízezer családot érintő tragikus eseményekre.

„Soha többet másokért magyar vér ne folyjon!” – a doni áttörés áldozataira emlékeztek Sepsiszentgyörgyön
2026. január 12., hétfő

Elkezdődött az autópálya Gyergyóalfalu és Ditró közötti szakaszának tervezése

Elkezdődött az A8-as autópálya Gyergyóalfalu és Ditró közötti 14,4 kilométeres szakaszának műszaki tervezése, amelyre tíz hónapja van a megbízott vállalatnak – jelentette be a közúti infrastruktúrát kezelő országos társaság (CNAR).

Elkezdődött az autópálya Gyergyóalfalu és Ditró közötti szakaszának tervezése
2026. január 12., hétfő

Megugrott a gázfogyasztás, de elegendőek a tartalékok

Az elmúlt napokban az ország napi gázfogyasztása megközelítette az 58 millió köbmétert, ami hozzávetőlegesen 17 százalékkal több a tavalyi hasonló időszak átlagánál – közölték az Országos Energia-veszélyhelyzeti Operatív Törzs hétfői ülése után.

Megugrott a gázfogyasztás, de elegendőek a tartalékok
Hirdetés
2026. január 12., hétfő

Autójával, majd gyalog menekült az ittas sofőr, az előzetes letartóztatás elől azonban nem tudott meglógni

Autóvezetői engedélye sem volt a fiatal ittas sofőrnek, aki vasárnap éjjel Kézdivásárhelyen megpróbált elmenekülni a hatóságok elől – derül ki a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság közleményéből. A férfi mostanra előzetes letartóztatásba került.

Autójával, majd gyalog menekült az ittas sofőr, az előzetes letartóztatás elől azonban nem tudott meglógni
2026. január 12., hétfő

Kómába esett két gyermek műtét után a konstancai kórházban

Belső vizsgálatot rendelt el hétfőn a konstancai megyei sürgősségi kórháznál az intézmény vezetősége, miután két gyermek is kómába került műtét után.

Kómába esett két gyermek műtét után a konstancai kórházban
2026. január 12., hétfő

Kiszolgáltatott nőket hurcoltak külföldre szexuális kizsákmányolás céljából

Embercsempészet és szexuális szolgáltatásokra való kényszerítés vádjával román bűnözői hálózat tagjait fogták el a román és a brit hatságok, az együttműködés négy ember előállításához, valamint számos luxusautó és ingatlan lefoglalásához vezetett.

Kiszolgáltatott nőket hurcoltak külföldre szexuális kizsákmányolás céljából
Hirdetés