A három székelyföldi megye elöljárói elsőkként jegyeztették elő magukat hétfőn reggel a Magyar Köztársaság csíkszeredai főkonzulátusán, hogy januártól kérjék a magyar állampolgárságot.
2010. november 08., 10:032010. november 08., 10:03
2010. november 08., 12:272010. november 08., 12:27
Fotó: Both Ildikó
Lokodi Edit Emőke Maros megyei, Tamás Sándor Kovászna megyei, Borboly Csaba Hargita megyei tanácselnök, Antal Árpád András, Sepsiszentgyörgy és Ráduly Róbert, Csíkszereda polgármestere hétfőn reggel nyolc órakor jelezte, hogy igényli a magyar állampolgárságot. „Én nem akkor kértem, amikor Budapesten tanultam, hanem most igénylem, amikor itthon dolgozom, hiszen magyar állampolgárként Székelyföldön akarok élni, ugyanúgy, ahogy nagyszüleim, szüleim. Ezért fogom igényelni a magyar állampolgárságot, és arra kérek minden székely embert, csatlakozzon hozzánk” – mondta Tamás Sándor, Kovászna megye tanácsának elnöke.
Hasonlóképpen nyilatkozott Borboly Csaba, Hargita megye tanácsának elnöke is, aki kiemelte, régóta várt gesztus ez a magyar államtól, és az összetartozást jelzi. „Az együvé tartozás szimbóluma a magyar állampolgárság, ezért fogom kérni januárban” – nyilatkozta Borboly Csaba. „Kis lépés nekünk, embereknek, de nagy lépés Székelyföld számára” – jelentette ki Ráduly Róbert Kálmán, Csíkszereda polgármestere a magyar állampolgárságról.
Fotó: Both Ildikó
A székelyföldi elöljárók korábban is jelezték, hogy elsők között fogják kérni a magyar állampolgárságot, amennyiben erre megszületik a jogszabály. „Első perctől egyértelmű volt, hogy a magyar állampolgárságot kérni fogom, nem azért, hogy elhagyjam szülőföldemet, hanem azért, mert szeretek magyar lenni, mert így érzem azt, hogy mi magyarok, éljünk bárhol, összetartozunk. Ez most egy lehetőség is, hogy megmutassuk Székelyföld erős magyarságtudatát” – hangsúlyozta Antal Árpád András, Sepsiszentgyörgy polgármestere.
A Magyar Köztársaság csíkszeredai főkonzulátusán az ügyfeleket csak előzetes telefonos vagy személyes bejelentkezés és időpont-egyeztetés után tudják fogadni, elkerülve ezzel a hosszú sorokat. A hétfőtől élő telefonszámok: +40(0)266 207 335 vagy +40(0)266 207 336. A gyorsított állampolgársági eljárás menetéről szóló részletes információkat a www.allampolgarsag.gov.hu honlapon találnak.
Augusztus 23-án, szombaton újból megszervezik a lisztőrlés mestereit ünnepelő Molnártalálkozót a felsőcsernátoni Malomkertben. A rendezvényre a molnárcsaládok mellett a nagyközönséget is várják.
Itt-ott nemzeti létünk árnyékai is felsejlettek az augusztus 20-i ünnepség szónokainak beszédeiben, de magyarként akkor is hálásak lehetünk államalapító királyunkért, ezeréves létünkért és az új kenyérért is.
Egy 85 éves sepsiszentgyörgyi nőt keres a rendőrség, aki múlt csütörtökön hagyta el otthonát és azóta nem tért vissza. Megtalálásához a lakosság segítségét kérik.
Tizenhetedik alkalommal szervezik meg a sepsiszentgyörgyi Sportnapokat 2025. szeptember 19. és 21. között. Három napig nagy társaságban, a város főterén, plusz motivációval mozoghatnak a sportkedvelők és mindenki más, életkortól függetlenül.
Egészségügyben, oktatásban, szociális ellátásban és helyi közigazgatásban dolgozók gyűltek össze szerdán délben Sepsiszentgyörgyön a kormányhivatal épülete előtt. A tüntetésen nagyjából száz háromszéki szakszervezetis adott hangot követeléseinek.
Történetének eleje éppúgy homályba vész, mint nagyobb „testvéréé”, a csíksomlyói búcsúé. Az viszont biztosra vehető, hogy a Kézdiszentlélek fölött magasló Perkő-hegyre is évszázadok óta járnak megnyugvást keresni, hitben megerősödni az emberek.
Úgy tűnik, nagy sikere van a Sepsi Metropoliszövezetben idén meghonosított Kiskertész programnak: minden településről bekapcsolódtak óvodások, iskolások, összesen mintegy 1500-an csaptak fel kis kertésznek.
Már csak egyetlen szintje maradt a valamikori tízemeletes épületnek, amely a hetvenes évek óta része volt a sepsiszentgyörgyi városképnek. A Bodok szállodának rövidesen nyoma sem marad.
Káosz és bizonytalanság előzi meg az idei tanévkezdést a kormány megszorító csomagja miatt. A feszültség Háromszéken is nő: a szakszervezetek pár nap múlva tüntetni készülnek, és a tanévkezdésre időzített sztrájkhoz is gyűjtik az aláírásokat.
Két nap különbséggel két medvét is elütöttek Háromszéken – közölte hétfőn közösségi oldalán a Kovászna megyei környezetőrség.
szóljon hozzá!