
„Az összedűlt házak égnek meredő mestergerendái mint felkiáltójelek sikoltottak. Némelyikből még látszott a konyhabútor halványzöld ajtaja, a régi szék, melyen nemzedékek ültek, s egy virágcserép, melyben félhalott virág utolsó óráit élte. Szemem a néni sarki házánál lett fátyolos, mely reggel még görnyedten állt, de mostanra összedőlt. Az élettel mely benne élt”. A fenti sorokat a Jelentés a pokol tornácáról, Felsőzsolcáról írójának leveléből idéztem. Naponta küld tudósítást.
2010. június 24., 11:052010. június 24., 11:05
2010. június 24., 12:032010. június 24., 12:03
„Mit mondhatnék annak a nénikének, akinek nem maradt még egy párnája sem nemhogy ágya, ahová a fejét lehajtsa? Mit mondhatnék annak a bácsinak, akinek elvitte a víz a műhelyét, megélhetését? Mit mondhatnék annak a kertésznek, aki az egész városkát ellátta csodás virágaival, s mára puszta lett a kertje? Néhány vigasztaló szót, hogy higgyenek! Higgyenek abban, hogy nekünk fiatalabbaknak kinyílik szemünk, és teszünk értük”.
„Megérkeztek a székelyudvarhelyi fiúk, hatan”
(…) Két kezük munkájával segítenek azokon, akik már nem bírják a kemény fizikai munkát. Hoztak magukkal élelmiszert, meg tisztítószereket, amit csomagokba rendeztünk. Bepakoltunk a kocsijukba, és elindultunk olyan házakhoz, ahol a kapun kiordított a szegénység. Több helyen még méteres magasságban állnak a homokzsákok. A kerítéseken szőnyegek száradnak. Idős asszonyok végelláthatatlan zokogása kísérte utunkat. Tanárember taligán tolta ki elázott könyveit, s csinált tudásból szemétkupacot”. (…) Amikor hazaértünk, két fiú a pincénket zsákolta fel. Megpróbáltam segíteni, de olyan nehezek voltak a vizes ruhák. Éveim súlya mind a zsákba volt. És hozták a sárból, tiszta székelyek.
(…) Mosolyogva dolgoztak, s ha nem unszolom őket egy-egy kávéra, sütire, tán el sem fogadtak volna semmit. Azt mondták, ők ide hozni jöttek és nem vinni. (…) Nincs felhajtás, tévé meg nyilatkozat, csak nagyon, de nagyon kemény munka. Hát ezek ők, a székelyek. Kérlek, ha istenhívő vagy, mondj értük egy imát, ha nem, csak gondolj rájuk szeretettel” – üzenték Felsőzsolcáról.
„Érdemes hinni a tiszta kapcsolatokra épített jövőnkben”
„Fel fognak állni ott is az emberek, de ehhez idő és segítség kell. Jó viszontsegíteni, jó együttműködni, jó összetartozni” – vallja Orbán Árpád, a Civitas Alapítvány regionális igazgatója és Szilágyi Csaba a LIA Alapítvány vezetője a szerkesztőségünkbe eljuttatott levélben.
\"A 2010 május–júniusi észak-magyarországi árvizek kapcsán élesen felidéződött bennünk, hogy ezelőtt öt évvel, az Udvarhelyszéken történt hasonló katasztrófánál példátlan nemzeti szolidaritási akció indult a kárpát-medencei magyar nemzettársaink részéről. Sokan segítettek, ki-ki a maga tehetsége szerint, és egy segítő közösséget képeztünk, igazi nagy magyar összefogással. Soha olyan társadalmi, embertársi kapcsolatok nem alakultak, nem alakulhattak ki, mint akkor. Sok magyar ember segített és visszajött később is, hogy ne csak búslakodjunk, hanem akár ünnepeljünk is közösen. Kimondatlanul nagy barátságok szövődtek, hisz sok olyan példa volt, amelyek ráébresztettek, mégis érdemes hinni a tiszta kapcsolatokra épített jövőnkben. Most pedig természetes, hogy mi is megyünk, nekünk is kötelességünk nem mérlegelni az időt és a fáradalmakat, hanem tenni a magyar közösségünkért\".
Felsőzsolcán jártak
A Civitas Alapítvány, valamint a LIA Alapítvány is csatlakozott a Most rajtunk a sor! – Erdélyi magyar együttműködés a magyarországi árvízkárosultak segélyezésére elnevezésű akcióhoz. Így 2010. június 17–21. között hat munkatársuk alapélelmiszer és tisztálkodási szerekkel megrakott kisbusszal Felsőzsolcára utazott, ahol részt vettek mindazon segélyezési és helyreállítási munkálatokban, amelyekre akkor ott szükség volt: a fertőtlenítőszerek, ásványiz, élelmiszercsomagok kijuttatását segítették a település összes kárvallott családjához, valamint bekapcsolódtak a bontási és takarítási munkálatokba.
Erdélyi ácsok, kőművesek, segédmunkások – az újjáépítésben
Személyes tapasztalataikat összegezve legfontosabbnak gondolják, hogy magyarországi testvéreink érezzék: segítünk a hamarosan elkezdődő újjáépítésnél. Ácsok, kőművesek, segédmunkások egy-egy nyolcfős csoportban, szervezetten vehetnének részt a munkálatokban. „El kell kerülni, hogy miután eltakarították a szemetet és a romokat, ne roppanjanak össze lelkileg azért, mert tudatosul bennük a hatalmas kár” – nyomatékosítja Orbán Árpád.
Testvéri segítség
A hodgyai Református Lelkészi Hivatalnak a Magyar Református Szeretetszolgálatnak címzett levélből idézzük: „A magyarországi árvízkárok láttán minden hivő emberben megfogalmazódik a gondolat: jó lenne segíteni. Különös súllyal csendült a hodgyai reformátusok lelkében, hiszen 2005 augusztusában egyike voltunk azon árvíz sújtotta helyiségeknek, ahol emberáldozatot is követelt az ár; nemcsak lakóházakat és melléképületeket sodort el, de a református templomot is tönkretette. Akkor a hodgyai emberek (az egész településen 273 ember él) megtapasztalhatták, mit jelent a testvéri segítség, s ez nem múlt el nyomtalanul. Most ők szeretnének csekély adományaikkal a magyar testvérek segítésére sietni”. 4200 lej gyűlt össze, a bágyi gyülekezetben 1000 lej – együtt utalták át a Szeretetszolgálathoz.
A székelyek segítenek!
Az összefogás fővédnöke Böjte Csaba ferences szerzetes. A Dévai Szent Ferenc Alapítvány két számlát nyitott a Székelyek segítenek! céladományainak:
RON: RO49OTPV340000069719RO05
HUF: RO37OTPV340000069719HU02
Készpénzsegítségüket a Merkúr és Szuper üzletekben a Székelyek segítenek! feliratú dobozokba tehetik.
Két személy megsérült péntek reggel egy ráfutásos balesetben a Szejkefürdő térségében. A balesetben három jármű volt érintett.
Kórházba szállítottak egy fiatalt, aki elektromos rollerrel balesetezett csütörtök este Székelyudvarhelyen.
Lakossági tájékoztató fórumokat szerveznek vasárnap Szentegyházán az új Hargita megyei hulladékgazdálkodási rendszerről.
Fehérbe borult a Madarasi Hargita csütörtök délutánra, miután a lehűlés és a csapadék havazást eredményezett.
Tizenharmadik alkalommal szervez adománygyűjtést a székelyudvarhelyi Rotary Club és a Vöröskereszt az élelmezés és a kenyér világnapja alkalmából. A kezdeményezéshez a város több pontján is csatlakozhatnak a segíteni szándékozók.
Alsó végtagjain sérült meg az a juhász, akire kedd délután támadt rá egy medve a Felsőboldogfalva községhez tartozó Telekfalva határában. A férfit a székelyudvarhelyi kórházba szállították a történteket követően.
Ünnepi megemlékezéssel, diákfellépésekkel, zenével és történelmi kvízműsorral idézik fel az 1848-as agyagfalvi székely nemzetgyűlés örökségét az Agyagfalvi Emlékházban, október 16-án, pénteken.
Elektronikai hulladékgyűjtés lesz szombaton Székelyudvarhelyen, a gyűjtés végén ez alkalommal is lesz tombolasorsolás, melyen értékes nyeremények várják a résztvevőket.
Felhívást intézett a kápolnásfalusi gazdákhoz Szentegyháza polgármesteri hivatala, miután az utóbbi időben több bejelentés is érkezett a község közigazgatási területén kóborló, kápolnásfalusi gazdák állatai miatt.
Javítási munkálatok miatt szünetel az áramszolgáltatás kedden, október 13-án 8 és 12 óra között Székelyudvarhely több utcájában.
szóljon hozzá!