Hirdetés
Hirdetés

A söripar a romániai gazdaság egyik motorja

•  Fotó: Boda L. Gergely

Fotó: Boda L. Gergely

Az Európai Unió tagországai közül Románia a 7. helyet foglalja el a sörfogyasztás tekintetében az egy főre eső évi mintegy 80 liter „folyékony kenyérrel”. Továbbá a romániai komló 80 százalékát Segesvár térségében termelik meg, tehát a söripar egyrészt fontos Maros megye gazdasága szempontjából, másrészt Maros megye fontos a romániai söripar szempontjából.

Gáspár Botond

2017. július 06., 14:542017. július 06., 14:54

2017. július 06., 15:452017. július 06., 15:45

Idézet
Az országra vonatkozó jellege miatt a söripar pozitív effektusláncot generál a gazdaság számára, hiszen a romániai sörfogyasztás több mint 97 százaléka helyi termék, és az alapanyagok 70 százaléka az országból származik

– fogalmazott a Romániai Sörgyártók Egyesületének vezérigazgatója, Julia Leferman.

Hozzátette, a gazdaságnak ez a szegmense felelősségteljes és fenntarthatóságra – elérték, hogy 1 liter sör előállításához immár nem 6, hanem 3 liter vizet használnak – törekszik, hiszen az első olyan szakmai tömörülésnek számít Romániában, amely önmaga szabályozására belső kódot dolgozott ki és fogadott el, a kommunikációs etikettet pedig 2016-ban újragondolták.

Hirdetés

A marosvásárhelyi sajtótájékoztatón az egyesületvezető azt is elmondta, hogy a 2004-es alapítástól kezdődően

mintegy 3 milliárd euróval járultak hozzá az állami büdzséhez, így a munkahelyteremtés, a befektetések és a befizetett adók miatt serkentően hathat a gazdaságra.

Elhangzott, hogy

Romániában évente 80 liter sört fogyasztunk fejenként, ezzel az átlaggal pedig az Európai Unión belül a 7. helyen állunk.

2016-ban pedig 15,8 millió hektoliter volt a fogyasztás, és továbbra is a pet-palack a „legmenőbb” csomagolás, de gyors ütemben zárkózik fel az üveges kiszerelés.

A hazai sörgyártás egyik fő alapanyagát, a komló túlnyomó részét Maros megyében termelik meg, erről a Romániai Komlótermesztők Egyesületének tagja, Mora Ákos számolt be.

Idézet
Hiába a hazai sörgyártásban használt komló 80 százaléka, ez még mindig kevés mennyiség, sokkal kevesebb, mint amit az 1995 előtti privatizációkor termelt Románia.

A komló különös törődést igényel, év közben sok munka van vele, arról nem is beszélve, hogy nem lehet bárhol megtermelni, hiszen berendezéshez, oszloprendszerhez kötött. A befektetés 5-6 év alatt térül meg, sok esetben viszont a földtulajdonosok csak 2 évre adnák bérbe a területet, ráadásul a növény gyökere akár 4 méter mélyre is lemegy a földbe, tehát nem lehet csak úgy elköltöztetni” – sorolta a nehézségeket Mora Ákos. Megtudtuk,

jelenleg Maros megyében mintegy 220 hektáron termelnek komlót, de azt szeretnék, hogy minél hamarabb elérjék az 500 hektárt.

„Mindenkinek megérné, mert a búzához vagy a kukoricához viszonyítva 10-szer hasznosabb a komlótermesztés. Nagy hátrány továbbá a kutatás hiánya, erre most keresünk megoldást. Németország, Szlovénia, Csehország például kétszeresére emelte a kutatásra szánt támogatást, ugyanakkor pedig levédték és exporttilalmat rendeltek el az így kifejlesztett szuperproduktív komlófajtákra, amelyekhez mi így nem jutunk hozzá” – vázolta a 160 éves segesvári komlótermesztésben érdekelt vállalkozó. Mindehhez a Maros megyei önkormányzat nevében Alexandru Cîmpeanu alelnök támogatásukról biztosította az érintetteket.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 21., hétfő

Hétköznapi (anti)hősök Székelyudvarhelyen

Elkezdődött a 17. dráMA Kortárs Színházi Találkozó Székelyudvarhelyen, amelyen kizárólag kortárs magyar és román drámaszövegekre épülő produkciókat láthat a közönség. A nyitónapon a 6. dráMÁzat drámapályázat eredményeit is ismertették.

Hétköznapi (anti)hősök Székelyudvarhelyen
Hétköznapi (anti)hősök Székelyudvarhelyen
2026. szeptember 21., hétfő

Hétköznapi (anti)hősök Székelyudvarhelyen

Hirdetés
2026. szeptember 21., hétfő

Elfogadta a szenátus az iskolai egyenruha viselését kötelezővé tevő törvénytervezetet

Első házként megszavazta hétfőn a szenátus az iskolai egyenruha kötelező viselését előíró törvénytervezetet.

Elfogadta a szenátus az iskolai egyenruha viselését kötelezővé tevő törvénytervezetet
2026. szeptember 21., hétfő

Változik a hulladékgazdálkodási rendszer decembertől Csíkszeredában, a számlázás is másként lesz

Indul decembertől az új hulladékgazdálkodási rendszer Csíkszeredában, a tömbházlakók is változásokra számíthatnak, például új edényt kapnak a biológialig lebomló hulladék számára. A toronyblokkok szemétledobóit pedig szerre megszüntetik.

Változik a hulladékgazdálkodási rendszer decembertől Csíkszeredában, a számlázás is másként lesz
2026. szeptember 21., hétfő

Csak akkor tárgyalna a kijelölt kormányfővel a PSD elnöke, ha hajlandó beépíteni a kormányprogramjába a párt javaslatait

Sorin Grindeanu szociáldemokrata pártelnök hétfőn kijelentette, hogy kész tárgyalni Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnökkel, ha az hajlandó beépíteni kormányprogramjába a szociáldemokraták sinaiai tanácskozásán elfogadott tíz javaslatot.

Csak akkor tárgyalna a kijelölt kormányfővel a PSD elnöke, ha hajlandó beépíteni a kormányprogramjába a párt javaslatait
Hirdetés
2026. szeptember 21., hétfő

Máris őrizetbe vették Călin Georgescut

A szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) ügyészei hétfőn 24 órára őrizetbe vették Călin Georgescu volt államfőjelöltet abban az ügyben, amelyben egy üzletember megkárosításával gyanúsítják.

Máris őrizetbe vették Călin Georgescut
Máris őrizetbe vették Călin Georgescut
2026. szeptember 21., hétfő

Máris őrizetbe vették Călin Georgescut

2026. szeptember 21., hétfő

Dan Tanasă szerint Călin Georgescut bizonyítékok és megalapozott vádak nélkül hurcolják meg

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) képviselői hétfőn a parlamentben tiltakoztak Călin Georgescu volt államfőjelölt előállítása és a vele szembeni hatósági eljárás miatt.

Dan Tanasă szerint Călin Georgescut bizonyítékok és megalapozott vádak nélkül hurcolják meg
2026. szeptember 21., hétfő

Ismertette kormányprogramja fő pontjait Siegfried Mureșan

Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök hétfőn úgy vélekedett, hogy a PSD jelenlegi vezetősége nem nem érdekelt a politikai válság megoldásában.

Ismertette kormányprogramja fő pontjait Siegfried Mureșan
Hirdetés
2026. szeptember 21., hétfő

Kelemen Hunor: nincs parlamenti többségük a korábbi koalíció együtt maradt pártjainak

Kelemen Hunor RMDSZ-elnök hétfőn kijelentette, hogy a korábbi koalíció együtt maradt pártjainak jelenleg nincs meg a kormány beiktatásához szükséges 233 parlamenti szavazatuk.

Kelemen Hunor: nincs parlamenti többségük a korábbi koalíció együtt maradt pártjainak
2026. szeptember 21., hétfő

Máris kiderült, hogy hamis a diplomataigazolvány, amit Georgescu lakásán találtak

A Szuverén Máltai Lovagrend romániai nagykövetsége hétfőn közölte, hogy nem állított ki semmilyen okmányt Călin Georgescu nevére.

Máris kiderült, hogy hamis a diplomataigazolvány, amit Georgescu lakásán találtak
2026. szeptember 21., hétfő

Magyar Péter: ami a magyaroké, azt vissza kell adni a magyaroknak

Legyen nemzeti minimum, hogy ami a magyaroké, azt vissza kell adni a magyaroknak! – mondta Magyar Péter miniszterelnök az Országgyűlés hétfői ülésén, napirend előtt.

Magyar Péter: ami a magyaroké, azt vissza kell adni a magyaroknak
Hirdetés