Tisztázódtak a vasárnap éjszakai marosvásárhelyi halálos kimenetű beleset részletei. A rendőrségi szóvivő elmondta azt is, hogy a baleset okozója elszaladt a helyszínről, de 8 óra múlva megtalálták.
2011. november 21., 13:482011. november 21., 13:48
2011. november 21., 13:542011. november 21., 13:54
A vasárnapi marosvásárhelyi, Segesvári úti autóbalesettel kapcsolatosan nyilatkozott hétfőn a megyei rendőr-felügyelőség sajtószóvivője, Livia Popa rendőrbiztos. Mint elmondotta, a baleset éjjel 1 óra 19 perckor következett be, amikor a gépkocsi vezetője az útviszonyokhoz képest – csúszós úttest – túl nagy sebességgel hajtott, s emiatt a jármű egy éles, és igen veszélyes jobbkanyarban kicsúszott az úttestről, a vezető elvesztette uralmát a jármű fölött, amely áttért a menetirány ellenkező oldalára, majd nekicsapódott egy kerítésnek. Az ütközés miatt a gépkocsi kigyulladt.
A helyszínre érkező közlekedési rendőrök és a tűzoltók az összeégett jármű hátsó ülésén egy férfi holttestére bukkantak, akiről később kiderült, hogy T. R., 19 éves, a marosvásárhelyi Papiu Ilarian Líceum diákja.
A helyszínen nem találták meg a balesetező gépkocsi vezetőjét, ezért a rendőrség nyomozásba kezdett kilétének felderítésére. Reggel 9 órára sikerült megtalálni a 18 éves vezetőt – az áldozat barátját –, aki a baleset után elmenekült a helyszínről. A rendőrök alkoholszondás ellenőrzésnek vetették alá, s kiderült, hogy fogyasztott alkoholt. Ezért további véralkoholszint-ellenőrzéseket is megejtettek.
Amint a rendőrségi szóvivő tájékoztatott, a baleset okozója ellen gondatlanságból elkövetett emberölés és cserbenhagyás miatt folytatnak bűnügyi vizsgálatot. Az áldozat baráti köréből nyert értesülések szerint mindketten – az áldozat és a gépkocsit vezető fiatalember – egy közös összejövetelen vettek részt, onnan tértek haza, amikor a szerencsétlenség megtörtént.
Egyirányúvá alakítják Marosvásárhelyen a Papiu utcát a Negoj és a Hosszú utca közötti útszakaszon.
Szombaton fél tíztől fogadják az első korcsolyázókat a marosvásárhelyi várba felállított szabadtéri jégpályán. A hivatalos megnyitó csak december 5-én lesz.
Hat utas érintett abban a péntek reggeli autóbalesetben, amely Maros és Hargita megye határánál Szalárdon történt.
A gyalogosok fegyelmezettlensége miatti baleseteket szeretnék elkerülni, ezért oktató jelleggel tájékoztattak, illetve szabálysértő járókelőket bírságoltak az elmúlt héten – közli a Maros Megyei Rendőr-főkapitányság.
Megtöltötték a marosvásárhelyi városháza nagytermét azok a lakók, akik a közlekedési bizottság döntéseihez kívántak hozzászólni. Az egyik vitatott témát a Kövesdomb lakónegyed egyes utcáinak egyirányúvá alakítása képezte.
Több jármű forgalmi engedélyét is bevonták a rendőrök a hétvégén Szászrégenben, ahol átfogó ellenőrzést végeztek. 128 személyt igazoltattak, 38 járművet állítottak meg és ellenőriztek, továbbá hat kereskedelmi egységet is vizsgáltak.
Kiosztották a 33. Alter-Native Nemzetközi Rövidfilm Fesztivál díjait Marosvásárhelyen. A fesztivál fődíját idén egy magyar rendező alkotása nyerte el.
Ismét virágkorát éli az a fajáték, amely egy madzaggal összekötött kalapácsszerű részből és egy lyukas golyóból áll. A kendama játék azonban több iskolában tiltólistára került sérülésveszélyre hivatkozva.
Idén országszerte már 150 tűzeset történt lakóépületekben, ebből 54 esetet a tisztítatlan vagy hibás kémény okozott, és két halálos áldozatot is követeltek már a lakástüzek idén Maros megyében. A megelőzésre hívták fel a figyelmet a tűzoltók.
Marosvásárhelyen december 5-én, a Mikulás érkezésének napján nyitják meg a karácsonyi vásárt a Színház téren.
szóljon hozzá!