Hirdetés
Hirdetés

A reformációt ünneplik Marosvásárhelyen

Kató Béla református püspök •  Fotó: Kis Gábor

Kató Béla református püspök

Fotó: Kis Gábor

A Maros megye területén működő négy református egyházmegye közös reformációi ünnepséget tart október 14-én, együtt ünnepelve a reformáció 500. évfordulóját.

Simon Virág

2017. október 11., 17:262017. október 11., 17:26

Az ünnepség 14 órakor kezdődik a Vártemplom udvarán, ahol a tervek szerint leleplezik Kálvin János és Károli Gáspár szobrát. A nagy reformátornak emléket állító bronzalkotást a nyárádselyei származású, most Magyarországon élő Péterfi László készítette, míg az első teljes magyar Biblia fordítójának szobrát Deák Árpád formálta.

A szervezők szerint

Hirdetés

a rendezvény leglátványosabb része az ünnepi felvonulás lesz,

amikor a Görgényi-, Küküllői-, Marosi és Maros-Mezőségi Egyházmegyék gyülekezeteinek küldöttségei a Vártemplomtól a Sportcsarnokhoz vonulnak, előre láthatóan délután három óra körül. A ligeti Sportcsarnokban az istentisztelet 16 órakor kezdődik, igét hirdet Steinbach József magyarországi püspök, ágendás beszédet mond Kató Béla püspök, majd közös úrvacsoraosztás lesz a Sportcsarnokban és a Ligetben felállított nagy sátorban is.

Fontos tudnivaló, hogy mivel Maros megyében csaknem százezer református van, s a Sportcsarnoknak a befogadóképessége kétezer fő, főként a gyülekezetek elöljárói, lelkészek, gondnokok, presbiterek, meghívottak vehetnek részt a benti ünnepségen, az előzetesen, a gyülekezetekben kiosztott jegyek alapján. A szervezők azonban lehetőséget biztosítanak mindenkinek, hogy részese legyen az igehirdetésnek és az úrvacsorázásnak, a Ligetben felállított, kivetítőkkel és padokkal ellátott sátorban.

A szombati ünnepségen a közös úrvacsoraosztás után Rákász Gergely tart orgonakoncertet, majd fellép a FIKE-band.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 23., szerda

Százezernél is több szarvasmarha után igényeltek támogatást a székelyföldi megyékben

Országszerte Hargita megyében igényelte a legtöbb gazda a legtöbb állat után azt az új támogatást, melyet a szarvasmarhatartóknak biztosít az állam. Hargita, Maros, Kovászna megyében több mint százezer állat után várják a 68 eurós juttatást a gazdák.

Százezernél is több szarvasmarha után igényeltek támogatást a székelyföldi megyékben
Hirdetés
2026. szeptember 23., szerda

Ha kijelölt kormányfő lenne, Grindeanu „mindent megtenne”, hogy megszerezze a parlament bizalmát

Sorin Grindeanu szerdán kijelentette, hogy ha Nicușor Dan államfő őt bízza meg kormányalakítással, mindent megtesz azért, hogy olyan kabinetet állítson össze, amely megszerzi a parlament bizalmát.

Ha kijelölt kormányfő lenne, Grindeanu „mindent megtenne”, hogy megszerezze a parlament bizalmát
2026. szeptember 23., szerda

Szünetel az ivóvíz-szolgáltatás csütörtökön Székelykeresztúron

Az elosztóhálózaton végzett munkálatok miatt szünetel az ivóvíz-szolgáltatás szeptember 24-én, csütörtökön 8 és 20 óra között Székelykeresztúron és a környező településeken – közölte az Aquaserv szolgáltató.

Szünetel az ivóvíz-szolgáltatás csütörtökön Székelykeresztúron
2026. szeptember 23., szerda

Magyar Péter: hétfő délelőttre összehívják az Országgyűlés rendkívüli ülését a mentelmi jogok felfüggesztése ügyében

Hétfő délelőttre összehívják az Országgyűlés rendkívüli ülését, amelyen a képviselők dönthetnek a miniszterelnök, Hankó Balázs (Fidesz) és Seszták Miklós (KDNP) mentelmi jogának felfüggesztéséről.

Magyar Péter: hétfő délelőttre összehívják az Országgyűlés rendkívüli ülését a mentelmi jogok felfüggesztése ügyében
Hirdetés
2026. szeptember 23., szerda

Sorin Grindeanu egyértelművé tette, hogy a kijelölt miniszterelnök nem számíthat a PSD szavazataira

Sorin Grindeanu szerdán 17 óráig várta Siegfried Mureșant a Szociáldemokrata Párt (PSD) székházában. Miután kijelölt miniszterelnök nem jelent meg, a PSD elnöke ismét felszólította, hogy adja vissza kormányalakítási megbízását.

Sorin Grindeanu egyértelművé tette, hogy a kijelölt miniszterelnök nem számíthat a PSD szavazataira
2026. szeptember 23., szerda

Nicușor Dan az ENSZ-közgyűlésén: Oroszország nem csak Ukrajnát fenyegeti, Európa hibrid háború célpontja

Oroszország nem csak Ukrajnát fenyegeti, Európa kibertámadásokkal, dezinformációs műveletekkel, szabotázsakciókkal és a kritikus infrastruktúra működésének megzavarásával vívott hibrid háború célpontja – jelentette ki Nicușor Dan az ENSZ-közgyűlésen.

Nicușor Dan az ENSZ-közgyűlésén: Oroszország nem csak Ukrajnát fenyegeti, Európa hibrid háború célpontja
2026. szeptember 23., szerda

Nőtt a halálos kimenetelű lakástüzek száma

Romániában 2026 első nyolc hónapjában 127-en vesztették életüket lakástűzben míg 2025 első nyolc hónapjában 122 halálos áldozatot jegyeztek. A tűzoltóság figyelmeztetésekkel fordul az emberekhez az ilyen esetek elkerülésére.

Nőtt a halálos kimenetelű lakástüzek száma
Hirdetés
2026. szeptember 23., szerda

A hét végéig megtudhatjuk, hogy kik lennének Siegfried Mureșan miniszterei

Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök a hét végéig benyújtja a parlamentbe kormánya programját és a miniszterjelöltek listáját – közölte szerdán a Facebook-oldalán Mircea Abrudean.

A hét végéig megtudhatjuk, hogy kik lennének Siegfried Mureșan miniszterei
2026. szeptember 23., szerda

„Nyugodjon meg, itt Románia van, nem Magyarország” – magyarul is odaszúrt Dan Tanasă az RMDSZ-nek

Heves vita alakult ki a képviselőházban az RMDSZ és az AUR képviselői között arról a törvénytervezetről, mely szerint a kisebbségeknek joguk van használni a közigazgatásban az anyanyelvüket azokon a településen is, ahol az arányuk 20 százalék alá csökken.

„Nyugodjon meg, itt Románia van, nem Magyarország” – magyarul is odaszúrt Dan Tanasă az RMDSZ-nek
2026. szeptember 23., szerda

Gyermekpornográfia miatt tartóztattak le négy személyt

Három helyszínen tartottak házkutatást szerdán egy gyermekpornográfiával kapcsolatos bűnügyben a Maros megyei szervezett bűnözés elleni rendőrök. Négy személyt vettek őrizetbe a Bukarestben, Kolozsváron és Suceava megyébe kiterjedő akcióban.

Gyermekpornográfia miatt tartóztattak le négy személyt
Hirdetés