Hirdetés
Hirdetés

Reformáció 500 – Orbán: a jövőt magyar nyelven írják

•  Fotó: Kelemen Hunor Facebook-oldala

Fotó: Kelemen Hunor Facebook-oldala

Balog Zoltán szerint a reformáció fél évezredes jubileumán a magyar egyházak együttlétét kell hozzátenni a reformáció igazához. Az emberi erőforrások minisztere a kolozsvári Farkas utcai református templomban, a Reformáció éve erdélyi főrendezvényén tartott beszédében arra figyelmeztetett, hogy az ünneplőknek, a magyar egyházak képviselőinek együtt kell maradniuk és tovább menniük.

MTI

2017. szeptember 30., 15:272017. szeptember 30., 15:27

2017. szeptember 30., 18:192017. szeptember 30., 18:19

„Ezt az együttet kell hozzátennünk a reformáció igazához” – fogalmazott a miniszter. Balog Zoltán Arany János Walesi bárdok balladáját idézve jelentette ki: a Református Teológiai Intézetbe átvonuló lelkészek és világiak nem lángsírba mennek dalolva, hanem arra készülnek, hogy együtt munkálják a lelki szellemi megújulást.

Idézet
Ha magunknak, magunkért viselnétek a palástot, fogadnánk el a hívek, a választók bizalmát, akkor méltatlanok lennénk mind a kettőre

– fogalmazta meg. Hozzátette: tisztesség és felelősség másokért tenni, és ehhez nem elég a szakma kitanulása, szükség van Isten kegyelmére, az elhívására. A kolozsvári ünnepi istentiszteleten egyébként Orbán Viktor miniszterelnök is részt vett.

Hirdetés

Kozma Zsolt nyugalmazott teológiai professzor prédikációjában kijelentette: ha nem is tudjuk, mi lesz ezután, hogy megtelik-e 500 év múlva is a kolozsvári Farkas utcai templom, de „hinni kell, hogy Isten velünk van, és ha ő velünk, kicsoda ellenünk”. Azért könyörgött, hogy az ige hódító útjába se külső ellenség, se a saját bűnünk ne álljon.

•  Fotó: Kelemen Hunor Facebook-oldala Galéria

Fotó: Kelemen Hunor Facebook-oldala

Bálint Benczédi Ferenc, a Magyar Unitárius Egyház püspöke a Kolozsváron született Dávid Ferencre, az Unitárius egyház alapítójára emlékeztetett az évfordulón. Úgy vélte

az erdélyiek bölcsességére vall, hogy 1568-ban a rendek törvénybe iktatták, „hitéért senkit üldözni nem szabad, mert a hit Isten ajándéka”. Ez a határozat teremtette meg azt a történeti lehetőséget, hogy Erdélyben az unitárius felekezet egyházzá tudott szerveződni, és meg tudott maradni.

Adorjáni Dezső Zoltán, a Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház püspöke az erdélyi hegyek között több mozdony által vontatott csíksomlyói zarándokvonatokkal példázta, hogy az erők összeadására van szükség a cél eléréséhez.

Idézet
Akkor tudunk nagy célokat elérni, ha úgy, mint a mozdonyok, összeadva erőinket együtt húzzuk a lelki szerelvényt a cél felé. Egymásra vagyunk utalva

– fogalmazott. A magyar kormánytól kapott segítséget egy olyan mozdonyhoz hasonlította, mely hátulról tolta meg a szerelvényt. Elmondta,

az 500 éve szórványban működő egyháza a példa arra, hogy van bizonyság a túlélésre.

A magyarországi református egyház üdvözletét Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke, a Királyhágómelléki Református Egyházkerületét Csűry István püspöke, a protestáns egyházak világi vezetőinek az üdvözletét pedig Farkas Emőd, az unitárius egyház főgondnoka tolmácsolta.

•  Fotó: Kelemen Hunor Facebook-oldala Galéria

Fotó: Kelemen Hunor Facebook-oldala

Kató Béla: nem fogadhatjuk el másodrangúságunkat

Kató Béla református püspök szerint az erdélyi magyarok lojális állampolgárai akarnak lenni annak az országnak, amelyben élnek, de protestáns hitük miatt sem fogadhatják el másodrangúságukat. Erdély református püspöke a kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet udvarán tartott ünnepségen beszélt erről szombaton. Elmondta: az ünnepségen részt vevő Orbán Viktor miniszterelnök gyakran megkérdi tőle: megéri-e ma Erdélyben magyarnak lenni?

Idézet
Hogyan lehetne erre igennel válaszolni, ha az egyházi tulajdonban levő iskolaépületek omladoznak, dohosak, és gyengén felszereltek. Hogyan lehetne igennel válaszolni, ha apáink örökségét elveszik, és börtönbe is zárnak, ha merjük azt visszakövetelni

– fogalmazott a püspök. Nem csodálkozhatunk ezen, ha ilyen körülmények között itt hagynak gyermekeink – tette hozzá.

Kelemen Hunor: az erdélyi észjárás a reformáció korában kristályosodott ki

Kelemen Hunor, Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke szerint az erdélyi magyarság a sajátos észjárását is a reformációnak köszönheti. Úgy vélte: Luther Márton tanai „és a nyomukban keletkező kreatív káosz” jelentősen hozzájárult az erdélyiség, a transzilván-szellemiség születéséhez. A protestánsok ugyanis újraértelmezték magukat, saját helyüket az akkori világban, újraértelmezték viszonyukat a keresztény hithez, a másik emberhez, és újragondolták céljaikat és küldetésüket e világon.

•  Fotó: Kelemen Hunor Facebook-oldala Galéria

Fotó: Kelemen Hunor Facebook-oldala

Idézet
Az erdélyi észjárás a reformáció korában kristályosodott ki, vált egyedivé, a maga korában egyenesen különlegessé. Amikor a tordai országgyűlés 1568-ban kimondta a vallásgyakorlás szabadságát, az akkor művelt Nyugaton még nagyban folyt a vallásüldözés

– idézte fel a politikus.

Orbán: a jövőt magyar nyelven írják

A nemzeti büszkeség kora következik az egész Kárpát-medencében – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök Kolozsváron, ahol a legszorosabb értelemben vett lelkipásztori szolgálatot fogalmazott meg elvárásként a teológus ifjúság számára. A kormányfő beszédében úgy fogalmazott:

a jövőt magyar nyelven írják.

Nemzeti missziós parancs megkeresni és megtartani a magyar közösségeket,

Idézet
a mi küldetésünk, hogy kiharcoljuk, hogy szülőföldjükön boldoguljanak, magyarul tanulhassanak, magyarként élhessenek

– emelte ki. A miniszterelnök – feltévén a kérdést, hogy van-e bennünk még annyi erő, amit a következő 500 év megkövetel – kijelentette: mélyek és erősek azok a gyökerek, amelyek megtartottak, amikor Mohács után három részre szakadt az ország, majd „száz éve öt részre szabdaltak bennünket”, megtartottak a kommunista diktatúra idején, és az elmúlt évtizedekben is. 

Idézet
Ha 500 év történelmének súlya alatt is megálltunk egyenesen, akár a tölgy, akkor meg fogunk állni a következő 500 évben is

– hangoztatta Orbán Viktor. A miniszterelnök megjegyezte: 500 éve a reformáció volt a válasz az utat tévesztett Európa számára. Feltette a kérdést: van-e „református gyógymódja” Európa mostani kulturális elernyedésének, gazdasági térvesztésének, és demográfiai zsugorodásának, az idegen kultúrákkal szembeni önfeladásnak?

•  Fotó: Koszticsák Szilárd/MTI Galéria

Fotó: Koszticsák Szilárd/MTI

Úgy vélte, öt évszázada

a reformáció jelölte ki a magyaroknak is a megmaradás ösvényét, megteremtette a magyar nyelvű irodalmat, és „felépítette a nemzeti ellenállás végvárrendszerét: a protestáns iskolákat”.

Megállapította: az egyházak mai üzenetei Európa, a nyugati világ és Magyarország számára:

Idézet
maradjatok azoknak, akiknek a Jóisten megteremtett benneteket. Maradjatok meg nemzetbéli, nembéli, és hitbéli mivoltotokban. Tartsátok meg a rendet, és a rend megtart benneteket. Tartsátok meg a templomot, az iskolát, tartsátok meg magatokat a kereszténységben, és a kereszténység is megtart benneteket.

Arra emlékeztetett, hogy 1989-ben is egy temesvári református parókiáról indult útjára a szabadság Romániában. 

Kijelentette: mindez biztatást és feladatot ró a maiakra. „Feladatot, hogy őrizzük és folytassuk az egyedülálló szellemi és kulturális hagyományt, amelyet itt Erdélyben, az európai vallásszabadság bölcsőjében a reformáció egyházai hoztak létre.

Idézet
Ezt a szellemi és földrajzi tájat be kell laknunk, ahogy a mi dolgunk az is, hogy otthont teremtsünk benne a magyarok következő nemzedékeinek

– fogalmazott. Megjegyezte: a magyarok határokkal elválasztva és szétszórva is egy közös test tagjai.

Idézet
Olyan egységes magyar nemzetet építünk, amelynek közösek a céljai, közösek a feladatai, és már közösek a döntései is

– hangoztatta. 

Közös érdeknek tartotta, hogy olyan legyen a jövő, amelyben a román nemzet és a magyar nemzet viszonya kiegyensúlyozott, és amelyben a magyarok jogait is elismerik. „Közös érdekünk egy olyan jövő, ahol egy iskola bezárása csak rendszerhiba, valamiféle baleset lehet, de nem az élet rendje” – emelte ki. Úgy folytatta: „közös érdekünk egy olyan jövő, ahol nem fordulhat elő, hogy bármely magyar vagy román közösséget megfosztanak attól, hogy a saját nyelvén tanulhasson. Olyan jövő, amelyben a felívelő Magyarország összekapcsolódik a feltörekvő Romániával.

Idézet
Egy olyan jövő, amelyben a visegrádi országok, amelyek az európai gazdaság motorjai, összekapcsolódnak Romániával

– mondta a miniszterelnök.

Orbán Viktor a teológus ifjúsághoz szólva kijelentette: a fogyatkozás és a beszorítottság évei után „a növekedés, a gyarapodás a térnyerés, a felemelt fej, és a nemzeti büszkeség korszaka következik” nemcsak Magyarországon, hanem az egész Kárpát-medencében, és a protestáns gyülekezetek ebben a munkában a magyar nemzet előretolt helyőrségei.

Idézet
Az önök feladata lesz, hogy szolgálati helyükön összegyűjtsék családjaikat és elmondják nekik, hogy a jövőt magyar nyelven írják

– fogalmazott. 

Azt is hozzátette, hogy olyan korszak következik, amikor a felívelés és a kiteljesedés korlátai nem kívül, hanem belül vannak. „Arra és addig jutunk amíg a bátorságunk, elszántságunk tehetségünk és a becsületünk elegendő” – fogalmazott. Arra kérte a teológus hallgatókat: legyenek büszkék arra, hogy protestáns lelkészekként indíthatják el a magyarság következő ötszáz évét.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. december 28., vasárnap

Kőbe zárt menedék: a csíkkarcfalvi Nagyboldogasszony vártemplom | Templomtúra

Vastag kőfalak, lőrések és gyilokjáró veszik körül Csíkkarcfalva község templomát, amely nemcsak az imádságra, hanem a védekezésre is készült.

Kőbe zárt menedék: a csíkkarcfalvi Nagyboldogasszony vártemplom | Templomtúra
Hirdetés
2025. december 28., vasárnap

Elhunyt Brigitte Bardot francia színészlegenda

A híres francia színésznőt súlyos betegség után, vasárnap érte a halál. 91 éves volt.

Elhunyt Brigitte Bardot francia színészlegenda
Elhunyt Brigitte Bardot francia színészlegenda
2025. december 28., vasárnap

Elhunyt Brigitte Bardot francia színészlegenda

2025. december 28., vasárnap

Szélvihar miatt rekedtek turisták a Bilea-tónál

A szélvihar miatt nem tudják elhagyni a térséget a Bilea-tó környéki menedékházakban elszállásolt turisták.

Szélvihar miatt rekedtek turisták a Bilea-tónál
2025. december 28., vasárnap

Aprószentek napja – amikor „büntetlenül” lehet csapkodni a lányokat

A karácsonyi ünnepkörhöz tartozik a Heródes által meggyilkoltatott fiúgyerekek, azaz „apró szentek” napja is, régen gazdag, mára kikopó szokásrenddel. Ilyenkor lehet büntetlenül megvesszőzni a lányokat, asszonyokat, de koránt sem nevelés céljával.

Aprószentek napja – amikor „büntetlenül” lehet csapkodni a lányokat
Hirdetés
2025. december 27., szombat

Lázadás a beolvadás ellen – a Breaking Bad készítője hozta el 2025 egyik legjobb sorozatát

Az Apple TV-nél készült el, és futott be év végére 2025 egyik legjobb sorozata, a Pluribus. Vince Gilligan új folytatásos története egy meglehetősen egyedi apokalipszist tár a szemünk elé. Kritika.

Lázadás a beolvadás ellen – a Breaking Bad készítője hozta el 2025 egyik legjobb sorozatát
2025. december 27., szombat

Szexuális visszaélés gyanúja merült fel a Vasile Lascăr Rendőrképző Iskolában

Harmincnapos előzetes letartóztatásba helyezték szombaton a câmpinai Vasile Lascăr Rendőrképző Iskola egyik alkalmazottját, akit egy diák ellen elkövetett nemi erőszak kísérletével gyanúsítanak.

Szexuális visszaélés gyanúja merült fel a Vasile Lascăr Rendőrképző Iskolában
2025. december 27., szombat

Viharos erejű szél és hófúvás várható Székelyföldön

A szél élénkülésére figyelmeztető előrejelzést bocsátott ki szombaton az Országos Meteorológiai Szolgálat az ország nagyrészére, köztük a székelyföldi megyékre is.

Viharos erejű szél és hófúvás várható Székelyföldön
Hirdetés
2025. december 27., szombat

Hol lehet sízni a hétvégén?

Ugyan korlátozottak a lehetőségek azok számára, akik hétvégén már szeretnének sízni Székelyföldön, de érdemes figyelni a sípályák honlapjait, mert az éjszakák egyre hidegebbek és a hóágyúk éjjel-nappal dolgoznak.

Hol lehet sízni a hétvégén?
Hol lehet sízni a hétvégén?
2025. december 27., szombat

Hol lehet sízni a hétvégén?

2025. december 26., péntek

Tömegkarambol: tizenegy autó ütközött össze a dél-romániai gyorsforgalmi úton – videóval

Tizenegy autó ütközött össze péntek délután a Craiovát Pitești-tel összekötő, 12-es gyorsforgalmi úton, Olt megyében. A járművekben több mint harminc ember utazott, a hatóságok aktiválták a vörös beavatkozási tervet.

Tömegkarambol: tizenegy autó ütközött össze a dél-romániai gyorsforgalmi úton – videóval
2025. december 26., péntek

Karácsony éjjel is szólt a RO-Alert – dróntámadásokra figyelmeztették a Tulcea megyeieket

Oroszország a csütörtökről péntekre virradó éjszaka újabb dróntámadásokat intézett a román határ közelében lévő ukrán kikötői infrastruktúra ellen; a hatóságok RO-Alert üzenetben figyelmeztették az ukrán határral szomszédos Tulcea megye lakosságát.

Karácsony éjjel is szólt a RO-Alert – dróntámadásokra figyelmeztették a Tulcea megyeieket
Hirdetés