
Fotó: Rádió GaGa
A földfelszíni sugárzás és az internetes rádiózás után a Rádió GaGa immár saját applikációból is hallgatható. Így nem kell attól tartani, hogy kiautózunk a vételkörzetből, vagy a frekvenciaváltás miatt megszakad az adás. A Rádió GaGa ugyanis ezentúl mindenhol menő!
2024. augusztus 19., 08:302024. augusztus 19., 08:30
És hogy a fentieken túl miért is éri letölteni és használni a GaGa appot?
A fejlesztések sora pedig nem áll meg: hamarosan újabb menő funkciókkal bővül a kínálat, amelyről természetesen a GaGa-csapat időben értesíti a hallgatókat.
Addig is töltse le az applikációt telefonjára, hallgassa a legjobb zenéket és műsorokat, illetve kapcsolódjon be az interaktív játékokba egyetlen felületről!


Száztizenegy éves korában elhunyt Románia legidősebb embere, egy erdélyi nő – tudatta szerdán az Agerpres hírügynökség a kudzsíri önkormányzat közlése alapján.
Szerdán döntő házként elfogadta a képviselőház azt a törvénytervezet, amely büntetendővé teszi a kényszerházasságot. Kiskorú sértettek esetében súlyosabb büntetést ír elő a jogszabályjavaslat.
Rendőrségi források szerint pisztolyt találtak a hatóságok a keddi fővárosi gazdatüntetésen történt erőszakos cselekmények egyik feltételezett felbujtójának autójában.
Jelenleg 98 millió lejes azonnali finanszírozást igénylő hiány van az egészségügyi rendszerben, ezt átmenetileg az egészségügyi minisztérium más programjaiból történő átcsoportosításokkal fedezik – jelentette ki szerdai sajtótájékoztatóján Cseke Attila.
A Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) Siegfried Mureșan európai parlamenti képviselőt javasolja miniszterelnöknek a csütörtöki cotroceni-i kormányalakítási konzultációkon.
Tizennyolc riasztást kaptak a Hargita megyei hivatásos mentők szeptember 14–15-én. A beavatkozások során a SMURD egységei 14 embernek nyújtottak orvosi segítséget, két embert pedig kritikus helyzetből mentettek ki.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) nyilvános vitákat kezdeményez a képviselőház védelmi bizottságával közösen a román nemzeti zászló napjáról szóló törvénytervezetről.
Hargita és Kovászna megyében is a gyalogosok biztonságára összpontosítanak a közlekedési rendőrök a szeptember 16–22. között zajló Roadpol Safety Days európai kampány keretében.
Két, alkohol befolyása alatt vezető gépkocsivezető ellen is eljárást indítottak a Hargita megyei rendőrök kedden.
Nicușor Dan államfő egyeztetésre várja a Cotroceni-palotába csütörtökön a parlamenti pártok és frakciók képviselőit, hogy a miniszterelnök-jelölt kijelöléséről tárgyaljanak – közölte az elnöki hivatal.