
Reggel és délután rendkívül forgalmas a csíkszeredai vasútállomás. Ilyenkor leginkább diákok és vidéki munkások használják
Fotó: Gecse Noémi
Nincs akadálya a csíkszeredai vasútállomás peronjai megemelésének, már csak a megfelelő időjárást kell megvárni ahhoz, hogy a megbízott cég elkezdje a munkát – tudtuk meg az illetékestől. Ha ez megtörténik, könnyebb lesz le- és felszállni a vonatokra. Néhány hónapig tehát munkaterületté válik az állomás, és a vasúti vágányok környéke, így nehézkesebbé válik majd az utasok közlekedése.
2018. március 05., 10:432018. március 05., 10:43
A beavatkozáshoz szükséges építési engedély kibocsátása tavaly késő ősszel történt meg, amikor már nem lehetett elkezdeni a csíkszeredai vasútállomás alacsony peronjainak megemelését.
Kérdésünkre Ioan Pintea, a Román Vasúttársaság (CFR) Brassói Területi Igazgatóságnak igazgatója arról tájékoztatott, hogy semmilyen más akadálya nincs már a beavatkozásnak, csak a kedvező tavaszi időjárást kell megvárni. Ez egyúttal azt is jelenti, hogy
Még 2016 őszén írtak ki közbeszerzési eljárást a beruházás tervezésére és kivitelezésére, a nyertes cég tavaly nyár végére készítette el a végleges kiviteli terveket, a már említett procedúrák viszont lassították az előkészületeket, és noha tavaly szándékoztak munkához látni, kifutottak az időből.
Jelenleg ez megnehezített a nagy szintkülönbség miatt, az idős, vagy mozgásukban korlátozott, illetve alacsony személyek többnyire segítséggel vagy adott esetben a vonat lépcsőjére feltérdelve tudnak felkapaszkodni – a körülmények miatt több sérülés is történt az elmúlt években.
A tervezett beavatkozás költségeit, több mint 2 millió lejt, a vasúttársaság saját jövedelméből biztosítja. Négy évvel ezelőtt még az állomás épületének felújítását is tervbe vették, kivitelezési szerződést is aláírtak ennek érdekében.
Az ankarai NATO-csúcs alkalmat teremt arra, hogy a szövetségesek ismét kiemelt figyelmet fordítsanak a fekete-tengeri térség biztonsági helyzetére, valamint a drónincidensekre – közölte az elnöki hivatal.
A munkaügyi felügyelők ellenőrzik a napokban, hogy a munkáltatók betartják-e a rendkívüli hőség idejére előírt munkavédelmi intézkedéseket, és a jogsértéseket büntetni fogják – közölte hétfőn Mihai Uca, a Munkaügyi Felügyelőség vezetőhelyettese.
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök szerint mérsékelni kell a politikai nyilatkozatok hangnemét, mert csak így folytatódhat érdemi párbeszéd a pártok között, és kerülhető el a kormányválság elhúzódása.
A nyári érettségire feliratkozott diákok 98,2 százaléka vett részt hétfőn a román nyelvből és irodalomból tartott írásbeli vizsgán – számolt be az oktatási minisztérium.
Megjelent hétfőn a Hivatalos Közlönyben az érettségi kötelező tantárgyából tartandó írásbeli vizsga egy nappal történő elhalasztásáról szóló miniszteri rendelet.
12,6 millió lejes kincstári hitel felvételéről döntött Hargita Megye Tanácsa. A kölcsönt három beruházás finanszírozására fordítanák, miközben a korábbi hitelkeretek felhasználását is átcsoportosították, és döntöttek a homoródi területek rendezéséről is.
Két újmisést szenteltek fel hétfőn, Szent Péter és és Szent Pál napján a gyulafehérvári székesegyházban. Az újmisések a megbízólevelüket is megkapták amellyel segédlelkésznek nevezték ki őket.
Általában meleg marad az idő a következő két hétben, de lesznek átmeneti lehűlések is, és főként július elején esőkre is számítani kell – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) június 29. és július 12. közötti előrejelzéséből.
Megoldhatónak tartották a hétfői román nyelv és irodalom írásbelit azok a székelyudvarhelyi végzősök, akiket a vizsga után kérdeztünk. Noha a rendkívüli hőség is nehezítette a vizsgát, a feladatsor nem okozott különösebb meglepetést.
Egy nappal elhalasztják a keddi matematika és történelem írásbeli vizsgákat a várható rendkívüli hőség miatt.
szóljon hozzá!