
Egy óra volt a költségvetés bemutatására, a kérdések és módosítások megbeszélésére, de végül még azt sem használták ki. Idő előtti távozás
Fotó: Székelyhon
A 2022-es költségvetés bemutatására hívta a polgármester a gyergyószentmiklósi képviselő-testületet. Ebből azonban nem lett semmi, a képviselők nehezményezték, hogy nem ismerik, mi is van a számok mögött. A büdzséről pénteken kellene dönteniük, de jelezték, nem fogják megszavazni.
2022. február 24., 18:232022. február 24., 18:23
A csütörtök délután háromra összehívott találkozó elején Csergő Tibor polgármester közölte a képviselő-testületi tagokkal, hogy négytől fontos megbeszélésre kell mennie,
A bemutatásig el sem jutott, hiszen a tanácsosok – mind a saját pártja, az RMDSZ, mind pedig a többi párt képviselői – közölték, a hozzájuk eljuttatott tervezetből lényeges mellékletek hiányoznak, amelyekből kiderülne, hogy gyakorlatilag mire is költené a város a pénzét. Abból, hogy látnak egy számot, például sportra, kulturális rendezvényekre mennyit szán a költségvetés, nem derül ki, hogy ezen belül mire mennyi jutna. A sakk vagy a kosárlabda kap egy bizonyos összeget? – vetődött fel egy példa.
Csergő Tibor részéről elhangzottak olyan szavak is, mint szabotázs, vagy hogy a képviselők több mandátum után sincsenek tisztában azzal, mi a költségvetés, ugyanakkor azzal vádolta a tanácsosokat, hogy szándékosan akadályozzák őt, hogy a nyilvánosság előtt bemutassa a tervezetet.
A képviselők ezzel szemben rámutattak, a költségvetés-tervezet dokumentációjának egy részét csak egy nappal korábban kapták meg, és azt is hiányosan. Nem látták értelmét egy olyan prezentációnak a polgármester részéről, amiből nem derülnek ki fontos információk, és amihez érdemben nem lehet hozzászólni, illetve
Elhangzott, hogy korábban akár éjszakába nyúlóan beszélték át a részleteket, mielőtt előterjesztették tanácsülésre. Most pedig azzal a helyzettel szembesültek, hogy mindössze egy óra volt erre szánva a polgármester részéről, amiből
A költségvetés elfogadásának céljával összehívott rendkívüli ülés pénteken reggel 9 órára van kitűzve. A képviselők jelezték, nem fogják megszavazni a tervezetet.
A Szent Miklós Napok keretében december 5-én rendezik meg Gyergyószentmiklóson a 15. Kárpát-medencei Disznótoros Fesztivált és Süteménymustrát. A szervezők már várják a baráti társaságok, közösségek jelentkezését a főzőversenyre.
Nicușor Dan államfő szerdán a Cotroceni-palotában fogadta az Egyesült Államok védelmi politikáért felelős államtitkárát, Elbridge Colbyt, akivel a fekete-tengeri térség biztonságáról is tárgyalt.
Zsófia román királyi hercegnő szerdán a marosvásárhelyi Talentum Alapítványhoz látogatott, ahol másfél órát töltött a gyerekekkel, önkéntesekkel és munkatársakkal. Elismeréssel hallgatta a 33 éve működő szervezet reményt adó munkájának bemutatását.
Románia az országos helyreállítási tervhez (PNRR) kapcsolódó ötödik és hatodik kifizetési kérelemben igényelt mintegy 6,4 milliárd euróból várhatóan csak körülbelül 3 milliárdot kap meg idén.
A román bevándorlókra vonatkozó kijelentésének visszavonását kéri Alice Weideltől, az Alternatíva Németországért (AfD) párt elnökétől Sorin Grindeanu, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke – jelentette szerdán a Digi24.ro hírportál.
A romániaiak 88 százaléka elsősorban a családjához fordul segítségért, ha anyagi vagy egészségi problémával szembesül - derül ki az IRES közvélemény-kutató intézet által a Jóllétért Szövetség megbízásából készített felmérésből.
Alin Tișe Kolozs megyei tanácselnök szerdán bejelentette, hogy indul a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöki tisztségéért a párt következő kongresszusán. Döntését azzal indokolta, hogy a PNL szerinte rossz irányba halad, és változásra van szükség.
Várhatóan november 6-án, pénteken kapcsolják vissza az országos villamosenergia-rendszerre a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát, amelynek újraindítását szerdán kezdték meg – közölte a Nuclearelectrica.
Az 1990-es rendszerváltás mulasztását pótolja a kormány az ügynökakták nyilvánosságra hozásával – jelentette ki miniszterelnök a titkosszolgálati iratok nyilvánosságra hozatala kapcsán rendezett szerdai, budapesti sajtótájékoztatón.
Három településen is szünetelni fog az ivóvíz-szolgáltatás szerdán éjjel, illetve csütörtökön napközben. Gyulakután hálózati munkálatok, Kovásznán csőtörés, Gelencén pedig szakaszolócsap felszerelése miatt kell vízszünetre számítani.
3 hozzászólás