Hirdetés
Hirdetés

A pityóka mint fejlesztő segédeszköz

Az értelmi sérültek napközijében kedden a pityóka is fejlesztő segédeszköz volt •  Fotó: Baricz-Tamás Imola

Az értelmi sérültek napközijében kedden a pityóka is fejlesztő segédeszköz volt

Fotó: Baricz-Tamás Imola

Pityókás mulatságot tartottak a gyergyószentmiklósi Napsugár az Esőben Egyesület által működtetett értelmi sérülteket foglalkoztató napközi otthonban kedden. 

Baricz-Tamás Imola

2018. október 09., 18:292018. október 09., 18:29

Nagy jelentőséggel bírnak az évszakokhoz, ünnepekhez kötődő rendezvények az értelmi sérültek központjában – a sérült gyerekek és fiatalok számon tartják ezeket, készülnek azokra, hiszen színesebbé teszik hétköznapjaikat. A keddihez hasonló programokon ugyanis érdekes,

a megszokottól eltérő tevékenységen vehetnek részt a napközibe járók.

•  Fotó: Baricz-Tamás Imola Galéria

Fotó: Baricz-Tamás Imola

Csata Kinga, a fejlesztőközpont vezetője a programmal kapcsolatban ismertette, „minden tevékenység a pityóka körül zajlik ilyenkor. Ügyességi játékokat készítettünk elő a fiatalok számára, és csapatokban vettek részt a versenynek nevezett fejlesztő tevékenységeken”. Emellett a pityókás napon főtt pityóka került az asztalra, s volt tánc, szüreti mulatság is.

Hirdetés

A „pityókás” tevékenységek ünneppé varázsolták az októberi hétköznapot, a fejlesztő pedagógusok kedvét azonban beárnyékolta, hogy még mindig nem talált megoldást az önkormányzat a másfél éve tartó lehetetlen állapot feloldására. Korábban is írtunk arról, hogy

a fejlesztő központ működési engedély nélkül, kevés szakemberrel kezdte el a tanévet.

korábban írtuk

Tanévkezdés engedély-visszavonást eredményező ellenőrzéssel
Tanévkezdés engedély-visszavonást eredményező ellenőrzéssel

A gyergyószentmiklósi értelmi sérülteket fejlesztő központban is elkezdődött a tanév. A Napsugár az esőben Egyesület által működtetett intézményben idén sem volt felhőtlen az kezdés. A működési engedély nélkül, kevés szakemberrel rajtoló tanév első hetében már ellenőrzéssel szembesültek.

A jelenlegi helyzettel kapcsolatban az intézményvezető kifejtette, „az autista csoportot vezető szakember szeptembertől ment el, most még rosszabb helyzetben vagyunk. A megyei önkormányzattól és a tanfelügyelőségtől azt a választ kaptam, hogy a helyi önkormányzat kötelessége lenne megoldani a helyzetet, van erre törvényes keret. Sajnos a mai napig nem történt előrelépés, nincs megoldva a fejlesztő szakemberek alkalmazása”.

•  Fotó: Baricz-Tamás Imola Galéria

Fotó: Baricz-Tamás Imola

A nyár folyamán kiadott tanügyi rendelkezés értelmében, minden létező osztály mellé egy kisegítő pedagógust is kellene alkalmazni. A huszonhárom beiskolázottból több mint fele egyes fokozatú sérült, ami azt jelenti, hogy több pedagógusi posztot kellene kapjunk.

„A megyei tanfelügyelőségen egy fél posztot hoztak létre számunkra.

Idézet
Két embernek még mindig nincs megoldva az alkalmazása, ezért lehetetlen az ide járó gyerekek és fiatalok minőségi fejlesztése

– fakadt ki Csata Kinga.

•  Fotó: Baricz-Tamás Imola Galéria

Fotó: Baricz-Tamás Imola

Meglátása szerint, az jelenthetne megoldást, ha az önkormányzatnál létrehoznának egy olyan részleget, melyhez a központ tartozna. Ezt már jó ideje kéri. „Az akkreditálást október végéig kell beszereznem, az iratcsomó a minisztérium asztalán van, várom a válaszukat. Pályázatokon dolgozom most is. De meddig? Mikor és ki fogja felvállalni, hogy bezárja a több mint húsz éve működő gyergyószéki értelmi sérültek fejlesztőközpontját?” – tette fel a kérdést a központ vezetője. 

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 13., szombat

Ilyen amikor egy youtuber mozifilmet rendez

Tisztában voltam azzal, hogy egy szürreális filmre vettem jegyet, amikor úgy döntöttem, hogy megnézem az A24 új horrorfilmjét, a Hátsó szobákat.

Ilyen amikor egy youtuber mozifilmet rendez
Ilyen amikor egy youtuber mozifilmet rendez
2026. június 13., szombat

Ilyen amikor egy youtuber mozifilmet rendez

Hirdetés
2026. június 13., szombat

Székelyföldet is nevesíti a Tomac-kormány reformterve

Vasárnap nyújtja be a parlamentnek Eugen Tomac kijelölt miniszterelnök a szakértői kormány névsorát és programját. A tervek szerint a kabinet 18 tagból állna: 15 miniszter és három miniszterelnök-helyettes kapna helyet benne.

Székelyföldet is nevesíti a Tomac-kormány reformterve
2026. június 13., szombat

Országszerte több mint ezer házkutatást tartottak és 535 személyt állítottak elő, mindössze öt nap alatt

Országszerte 59 személyt őrizetbe vettek, 96-ot hatósági felügyelet alá, nyolcat pedig előzetes letartóztatásba helyeztek június 8. és 12. között az úgynevezett Jupiter művelet keretében.

Országszerte több mint ezer házkutatást tartottak és 535 személyt állítottak elő, mindössze öt nap alatt
2026. június 13., szombat

Újraválasztották Orbán Viktort a Fidesz élére

Újraválasztották Orbán Viktort a Fidesz elnökének, a párt szombaton Budapesten megtartott 32. tisztújító kongresszusán. A küldöttek titkos szavazáson 737 érvényes voksból 729-cel erősítették meg tisztségében az egyetlen jelöltként induló pártelnököt.

Újraválasztották Orbán Viktort a Fidesz élére
Hirdetés
2026. június 13., szombat

Orbán Viktor a Fidesz kongresszusán: politikai és gazdasági káosz felé tart Magyarország

A Fidesz szombati tisztújító kongresszusán Orbán Viktor elismerte, hogy a választási vereségért őt terheli a felelősség, ugyanakkor bírálta az új kormány politikáját, és arról beszélt, hogy az ország politikai és gazdasági káosz felé tart.

Orbán Viktor a Fidesz kongresszusán: politikai és gazdasági káosz felé tart Magyarország
2026. június 13., szombat

Nicușor Dan: a bányászjárás a demokrácia elleni erőszak szimbóluma

A bányászjárás áldozatai előtt tisztelgett szombaton Nicușor Dan államfő Bukarestben. Az elnök szerint az 1990-es események a román demokrácia egyik legsötétebb fejezetét jelentik.

Nicușor Dan: a bányászjárás a demokrácia elleni erőszak szimbóluma
2026. június 13., szombat

Új törvény a hangos bulik ellen: akár 12 ezer lejes bírság is járhat a közrend megzavarásáért

Június 13-tól életbe léptek a közösségi együttélési normák megsértéséről szóló törvény módosításai, amelyek szigorúbb fellépést tesznek lehetővé a szomszédokat zavaró magatartásokkal szemben.

Új törvény a hangos bulik ellen: akár 12 ezer lejes bírság is járhat a közrend megzavarásáért
Hirdetés
2026. június 13., szombat

Robbanás történt, majd tűz ütött ki egy temesvári lakásban, 43 embert evakuáltak a tömbházból

Negyvenhárom személyt evakuált a katasztrófavédelem szombat reggel egy temesvári négyemeletes tömbházból, miután az egyik földszinti lakásban robbanás történt, amelyet tűz követett.

Robbanás történt, majd tűz ütött ki egy temesvári lakásban, 43 embert evakuáltak a tömbházból
2026. június 12., péntek

Elhunyt Nagy Antal, a Márton Áron Főgimnázium egykori matematika- és fizikatanára

Életének 86-ik évében elhunyt Nagy Antal csíkszeredai pedagógus, a csíkszeredai Márton Áron Főgimnázium egykori matematika- és fizikatanára.

Elhunyt Nagy Antal, a Márton Áron Főgimnázium egykori matematika- és fizikatanára
2026. június 12., péntek

Teljesen átszervezik a magyarországi közmédiát

Benyújtották az Országgyűlésnek a közmédia átalakítására vonatkozó törvényjavaslatot pénteken, a javaslat teljesen átszervezné a közmédia intézményrendszerét.

Teljesen átszervezik a magyarországi közmédiát
Hirdetés