Hirdetés
Hirdetés

A palatáblától a táblagépig

Több mint félezren vettek részt a gimnázium előtti körtáncban •  Fotó: Keresztes Zoltán

Több mint félezren vettek részt a gimnázium előtti körtáncban

Fotó: Keresztes Zoltán

Felavatták az iskolamúzeumot csütörtökön a gyergyószentmiklósi Salamon Ernő Gimnázium XIV. Hagyományőrző Napján.

Baricz-Tamás Imola

2017. május 18., 16:592017. május 18., 16:59

„A múzeum nagy jelentőséggel bír egy közösség életében. A múlttal való kapcsolat sajátos színtere. Megérdemli, hogy méltó helye legyen az iskolában, és tisztelettel, alázattal, mégis büszkén és bátran nyissuk meg ajtaját, nem csak a mai napon” – hangzott el az avatón Portik Gabriella magyar szakos tanárnőtől.

Székely Álmos történelemtanár, az iskolamúzeum irányítója elmondta, nagyon büszke arra, amit évről évre a hagyományőrző nap kapcsán tapasztal, az élményre, melynek csak a gimnázium diákjai lehetnek részesei. „Büszke vagyok rátok, mert azt látom, jól érzitek magatokat őseink viseletében, úgy érzem, jó helyen vagyunk itt, és a szellemi értékek fontossága mellett a tárgyi értékekhez való viszonyulásotok is büszkeséggel tölt el” – mondta, hozzátéve, mindenki érezze sajátjának a gyűjteményt, az iskolamúzeumot.

Hirdetés
A múzeum ajtaja nyitva áll. Palatábla, penna, fényképezőgépek, zongora, telefonközpont, értesítők... •  Fotó: Baricz-Tamás Imola Galéria

A múzeum ajtaja nyitva áll. Palatábla, penna, fényképezőgépek, zongora, telefonközpont, értesítők...

Fotó: Baricz-Tamás Imola

„Nem az a dolgunk, hogy nosztalgiázzunk a mára eltűnt szokások felett, hanem az, hogy észrevegyük mindazt, ami körülvesz minket. A népi kultúrában élni elsősorban életet jelent” – fogalmazott György István, Gyergyószentmiklós alpolgármestere, köszöntve a

félezer, székely ruhába öltözött fiatalt.

A „katonakórházat” a kicsik is meglátogatták •  Fotó: Baricz-Tamás Imola Galéria

A „katonakórházat” a kicsik is meglátogatták

Fotó: Baricz-Tamás Imola

Lakatos Mihály, a gimnázium igazgatója a nap üzenetéről, a nemzeti kultúránk megőrzéséről, közkincsé tételének fontosságáról, az elődök gazdag hagyatékáról szólt, melyet az utódoknak szeretettel továbbadnak. Az iskolamúzeum anyagát, az „induló tőkének” számító tárgyak történetét is ismertette. Párhuzamot vonva többek között a palatábla és a táblagép között jelezte, hogy

a kiállított tárgyak segítségével tanuló diákokból orvosok, tanárok, püspökök lettek,

és reményét fejezte ki, hogy a technika csodáinak segítségével a mai diákok még többre fogják vinni, mint elődeik.

A vendégek örömmel nyugtázták: ezek a fiatalok nem először fognak gereblyét, villát a kezükbe •  Fotó: Baricz-Tamás Imola Galéria

A vendégek örömmel nyugtázták: ezek a fiatalok nem először fognak gereblyét, villát a kezükbe

Fotó: Baricz-Tamás Imola

Osztálymúzeumok kincsei

A vendégek között a putnoki iskola diákjai is részt vettek az ünnepségen, melynek programjában a gimnázium előtti körtáncot követően az osztálymúzeumok megnyitója volt soron. A székely, gyergyói gasztronómia bemutatása valóságos időutazást is jelentett a látogatóknak. A Jer hozzám!, A katonakórház, Mindennapi kenyerünk, Leányfonó, Ruha is teszi a székelyt, Laskacsinálás, Székely takaró, a Tibi atya falatozó címmel megnyílt osztálytárlatok hangulatosan jelenítették meg a választott témát. Látogatójuk is volt bőven, hiszen a város más iskoláinak osztályai szervezetten is megcsodálták, hogyan kell kenyértésztát dagasztani, bordás laskát csinálni, leányt kérni, sebesült katonát ellátni vagy éppen szénát forgatni.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 25., péntek

Égi zúgás és ereszkedő fekete tárgy a ház fölött – nyilvánosságra került egy videó a zuhanó drónról

Több különböző méretű, számos feliratot tartalmazó dróndarabot azonosítottak a szakértők Suceava megyében, miután csütörtökön lezuhant egy drón. A hatóságok tájékoztatása szerint az összes darabot begyűjtik és szakértői vizsgálatnak vetik alá.

Égi zúgás és ereszkedő fekete tárgy a ház fölött – nyilvánosságra került egy videó a zuhanó drónról
Hirdetés
2026. szeptember 25., péntek

Az éjjeli baglyok még ébren érték az éjszakai földrengést

A Richter-skála szerint 3,3-as erősségű földrengés történt pénteken 1 óra 33 perckor Buzău megyében, Vrancea szeizmikus térségben – közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP).

Az éjjeli baglyok még ébren érték az éjszakai földrengést
2026. szeptember 25., péntek

Bukarestben már látják az üzemanyag mai rekordárait

Soha nem volt még ilyen drága az üzemanyag Romániában, mind a gázolaj, mind pedig a benzin rekordmagas áron kapható – írja két központi hírportál is.

Bukarestben már látják az üzemanyag mai rekordárait
2026. szeptember 25., péntek

Ezernél is több filmet neveztek be az Alter-Native filmfesztiválra

Átlépte az ezres határt az Alter-Native Nemzetközi Rövidfilm Fesztiválra benevezett alkotások száma: az előzsűri 1003 filmet tekintett meg, amelyek közül 44 került be a nemzetközi versenyprogramba.

Ezernél is több filmet neveztek be az Alter-Native filmfesztiválra
Hirdetés
2026. szeptember 25., péntek

Legtöbb településen drágább lesz a hulladékszállítási díj

Emelkedik a hulladékszállítás díja a legtöbb hargitai településen az új hulladékgazdálkodási rendszer decemberi bevezetésével. Gyergyó térségében lehet a legnagyobb a drágulás, de Csíkban és Udvarhelyszéken is többen magasabb költségekre számíthatnak.

Legtöbb településen drágább lesz a hulladékszállítási díj
2026. szeptember 24., csütörtök

Két autó ütközött, ketten megsérültek

Két személyautó ütközött össze Dédán csütörtök este, ketten meg is sérültek az ütközés során. Egyikük sürgősebb ellátást igénylő sérüléseket szenvedett.

Két autó ütközött, ketten megsérültek
Két autó ütközött, ketten megsérültek
2026. szeptember 24., csütörtök

Két autó ütközött, ketten megsérültek

2026. szeptember 24., csütörtök

„Várható volt” – a leszakadt csobányosi vashídnál jártunk

Személyi sérülés nélkül, de jelentős közlekedési fennakadással járt a Bákó megyei Csobányoson történt hídbaleset. Szerdán hajnalban egy nehéz munkagépet szállító járműszerelvény alatt beszakadt a Tatros fölötti vasszerkezetű híd.

„Várható volt” – a leszakadt csobányosi vashídnál jártunk
Hirdetés
2026. szeptember 24., csütörtök

Őrtüzek gyújtására buzdítja az önkormányzatokat a Székely Autonómia Napja alkalmából, október utolsó vasárnapján az SZNT

Közös fellépésre szólítja a székelyföldi önkormányzatokat október 25-én, a Székely Autonómia Napján a Székely Nemzeti Tanács (SZNT), hangsúlyozva, hogy az idei ünnepnek különös jelentőséget ad „a közös cselekvés gondolata”.

Őrtüzek gyújtására buzdítja az önkormányzatokat a Székely Autonómia Napja alkalmából, október utolsó vasárnapján az SZNT
2026. szeptember 24., csütörtök

Kiskorúakkal folytathatott szexuális viszonyt Cristian Pomohaci volt ortodox pópa és népdalénekes

A DIICOT marosvásárhelyi ügyészei azzal gyanúsítják Cristian Pomohaci népdalénekest, hogy online alkalmazásokon keresztül olyan fényképeket és videófelvételeket készített és osztott meg, amelyeken kiskorúakkal folytat szexuális viszonyt.

Kiskorúakkal folytathatott szexuális viszonyt Cristian Pomohaci volt ortodox pópa és népdalénekes
2026. szeptember 24., csütörtök

Robbanás történt egy romániai fegyvergyárban, egy munkás megsérült

A munkahelyen bekövetkezett robbanásban megsérült és kórházba szállították csütörtökön a Bumbești-Jiu településen található Sadu Gépgyár (Uzina Mecanică Sadu) egyik munkását – közölte a Gorj megyei Területi Munkaügyi Felügyelőség (ITM).

Robbanás történt egy romániai fegyvergyárban, egy munkás megsérült
Hirdetés