
Fotó: Boda L. Gergely
Huszonöt darab térfigyelő kamera felszereléséről döntött múlt héten a marosvásárhelyi tanács. A szerkezeteket a város forgalmasabb útkereszteződéseiben, iskolák, napközik környékén fogják felszerelni.
2010. március 29., 12:082010. március 29., 12:08
2010. április 08., 18:052010. április 08., 18:05
Fotó: Boda L. Gergely
Az elöljáró megnyugtatta a plénumot, hogy a városban nemsokára minden vezetéket, amelyek az oszlopokon vannak beásnak a föld alá, és majd azzal egy időben fektetik le a kamerák működéséhez szükséges kábeleket. „A Dózsa György utcában az utat elválasztó sávba egyelőre nem érdemes virágokat ültetni, mivel nemsokára felássuk, és ott vezetjük el az elektromos kábeleket, amelyek az út megvilágításához szükségesek” – tette hozzá Dorin Florea.
Lakóház kapott lángra vasárnap este a Mezőzáh községhez tartozó Botadűlőn – közölte a Maros megyei katasztrófavédelem.
Többen megsérültek a járműben, amely vasárnap délután lesodródott a 15-ös országútról, majd felborult Csobotány közelében – közli a Maros megyei tűzoltóság.
A Maros megyei gyermekvédelmi igazgatóság új módszerekkel is próbálja elérni azokat, akik hivatásként vállalnák a nevelő szülői felelősséget: állásbörzén voltak, ahol sikerült is új kollégát találniuk, de még többre van szükség.
Két ember sérült meg szombaton este a Nyárádtő Ákosfalva felőli kijáratánál történt balesetben – közölte a Maros megyei katasztrófavédelem.
Ezernyolcszáz szovátai gyermek tanulhat úszni a szombaton átadott tanuszodában, amely nemcsak nagyobb, mint az eddigi hasonló létesítmények, hanem olcsóbb is lesz fenntartani.
Negyven férőhelyes új bölcsődét avattak fel szombaton Gyulakután. A már jól ismert zsiráffej kandikált ki itt is az épületből, amelynek falára a 46. szám került fel, ugyanis országszerte ez a negyvenhatodik felavatott bölcsőde.
Egy közösségi oldalon tette közzé hozzászólásait a szászrégeni férfi, aki egy horogkeresztet ábrázoló fotót, valamint erőszakos jellegű üzenetet is csatolt. A rendőrség hivatalból indított eljárást ellene.
Utaskísérőket alkalmaznak a marosvásárhelyi reptérre, közzétették az időpontot és a nem mindennapi követelményeket.
Újra megcsodálhatók a Milvus Csoport idei fotópályázatára beérkezett legszebb alkotások a Marosvásárhelyi Állatkertben.
Két közúti baleset is történt Maros megyében az éjszaka folyamán. Fehéregyházán egy személyautó és egy teherautó ütközött össze, míg Nyárádmagyaróson árokba borult egy gépjármű.
szóljon hozzá!