Hirdetés
Hirdetés

A nagy népszerűségnek örvendő Ezüst Akadémia harmadik kiadása sem marad el

Az Ezüst Akadémia korábbi kiadásának résztvevői. Lankadatlan érdeklődés •  Fotó: Veres Nándor

Az Ezüst Akadémia korábbi kiadásának résztvevői. Lankadatlan érdeklődés

Fotó: Veres Nándor

Idén is elindítja az 50 év fölöttieknek szóló Ezüst Akadémia Oktatási Programot a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Csíkszeredai Kara. Az egyetem csütörtöktől várja a jelentkezőket, ezúttal legtöbb 580 személyt fogadnak.

Iszlai Katalin

2017. szeptember 12., 17:142017. szeptember 12., 17:14

A program részleteiről tartott keddi sajtótájékoztatón Lázár Ede, az egyetem dékánja elmondta, fontosnak tartják a Sapientia Székelyföldön betöltött missziójában azt, hogy

ne csak a potenciális hallgatókat szólítsák meg, hanem valóban beágyazódjon a térségbe az egyetem, és legyen kapcsolata a társadalom minden szegmensével.

Hirdetés

Ennek apropóján indították el az Ezüst Akadémia Oktatási Programot, és a dékán szerint őket is meglepte a sikere. Éppen ezért ebben az évben több helyszínre is kiterjesztik a programot,

Kézdivásárhelyen és Sepsiszentgyörgyön is indítanak csoportokat.

Pap Levente dékánhelyettes meglátása szerint a program népszerűségét támasztja alá az a több száz fő, akik Csíkszeredában jelentkeznek minden évben. Mint mondta,

a meghirdetett 580 főnél sokkal többen, akár 800-900 személy is bekapcsolódna a programba, de nincs ehhez megfelelő befogadóképességű terme az egyetemnek.

Azt azonban mindenképp fontosnak tartják, hogy keretet adjanak a programnak, ezért is tartanak minden évben hivatalos tanévnyitót és tanévzárót. Előbbire október ötödikén várják majd az Ezüst Akadémia résztvevőit.

Két csoportot indítanak

A továbbiakban Csíki Adél, az egyetem kommunikációért felelős munkatársa mutatta be az oktatási programra való jelentkezés részleteit, amely a 2017/2018-as tanévben október elejéről május végéig biztosít minőségi kikapcsolódási és fejlődési lehetőséget az 50 év fölötti korosztály számára. A program a tavalyi mintájára készült, azaz

minden második hét szerdáján tartanak előadásokat a Sapientia EMTE csíkszeredai helyszínén: összesen 14 hatvanperces prezentációval készülnek a szervezők, amelyek végén lehetőség lesz kérdéseket feltenni, és azokat megvitatni.

Az érdeklődők részvételi szándékukat egy jelentkezési lap kitöltésével jelezhetik csütörtöktől legkésőbb szeptember 22-ig, amelyet megtalálnak az egyetem portaszolgálatánál, a kitöltött lapokat a portán elhelyezett gyűjtődobozba kell bedobni. Ezenkívül online is jelentkezhetnek a Sapientia honlapján megtalálható űrlap kitöltésével. A jelentkezőket két csoportra osztva fogadják, az egyiket 14, a másikat pedig 17 órától. Ez tulajdonképpen azt jelenti, hogy minden előadó két előadást tart minden második szerdán, az érdeklődők a jelentkezési űrlapon jelölhetik meg, hogy melyik időpont felel meg számukra.

Amennyiben a jelentkezők száma meghaladja a nagy előadóterem férőhelyét (170 személy), a további érdeklődőknek a kis aulában hang- és képközvetítéssel biztosítják a részvételt.

A teremelosztásnál a jelentkezés sorrendjét veszik figyelembe. A sajtótájékoztatón az is elhangzott, hogy legtöbb 580 személyt tudnak fogadni, amennyiben túljelentkezés lesz, hamarabb lezárják a jelentkezési időszakot, ezért érdemes minél hamarabb kitölteni az űrlapot. Az előadássorozat térítésmentes, a jelentkezők ingyenesen és önkéntesen vehetnek részt rajta.

Telefonon nem lehet

A program során számos olyan előadásra számíthatnak a jelentkezők, amely a közérdeklődést felkelti és hasznos tanácsokkal látja el a őket. Külföldi és helyi előadók számos témában (például pszichológia, gazdaság, jog, történelem) tartanak majd előadást. A jelentkezők a tavalyi évhez hasonlóan idén is kapnak majd egy igazolványt, amelyre az előadásokon való jelenlétet jegyzik. Az előadások 70 százalékát látogató Ezüst Akadémia-hallgatók az év végén megrendezett tanévzáró ünnepségen díszoklevelet kapnak.

A programra egyébként minden olyan 50 év fölötti személy jelentkezhet, aki Csíkszeredában és környékén él. Jelentkezni csak a két említett módon lehetséges, telefonon nem

(bár a szervezők szerint többen megpróbálták), hiszen a felvétel a jelentkezés időrendi sorrendjében történik. Amennyiben valaki csak a kis aulába sorolódik be, és nem szeretné vállalni ezt a feltételt, kimaradhat a programból. Amennyiben valaki nem vesz részt az első vagy második alkalommal megtartott előadáson, átadják a helyét egy olyan személynek, aki pótlistán maradt.

Felvételi és tanévnyitó
A sajtótájékoztatón az Ezüst Akadémia mellett a nemrég lezárult felvételi időszakról és az egyetem épületének újabb felújításáról is szó esett. Lázár Ede dékán örvendetesnek nevezte, hogy bár tavaly is jelentősen többen jelentkeztek az egyetemre a korábbi évekhez képest, idén tovább nőtt a jelentkezők száma. A csíkszeredai kar 13 alapképzési és 5 mesterképzési szakára 385-en nyertek felvételt, és az is kedvező változás, hogy a jelentkezők 95 százaléka be is iratkozott az egyetemre (a korábbi években ez az arány jóval alacsonyabb volt). Azt is megfigyelték, hogy nagyon tudatosan, jól informáltan választottak a jelentkezők képzéseket, és az egyetemre jelentkezők érettségi átlaga egy kicsivel magasabb volt, mint a korábbi években. Az egyetem hivatalos tanévnyitóját szeptember 18-án 11 órától tartják a Segítő Mária Római Katolikus Gimnázium dísztermében.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 19., vasárnap

Magyar Péter szeretné ha Polgár Judit lenne Magyarország köztársasági elnöke

Polgár Judit neve évtizedek óta egyet jelent a tehetséggel és a kitartással – írta Magyarország miniszterelnöke a Facebook-oldalán vasárnap, miután a sakkozó megválasztását javasolta köztársasági elnöknek több közéleti szereplő.

Magyar Péter szeretné ha Polgár Judit lenne Magyarország köztársasági elnöke
Hirdetés
2026. július 19., vasárnap

Elsodort autók, elárasztott házak: 16 megye 29 településén okozott károkat a rossz idő

A vasárnapi heves viharok 16 megye 29 településén okoztak károkat, négy országútszakaszon is fennakadások voltak a közlekedésben, 88 gépkocsi pedig megrongálódott – közölte a katasztrófavédelmi főfelügyelőség (IGSU).

Elsodort autók, elárasztott házak: 16 megye 29 településén okozott károkat a rossz idő
2026. július 19., vasárnap

Máris megvan az első jelölt a köztársasági elnöki tisztségre

A tudomány, a kultúra és a sport tizenhat szereplője levélben fordult Forsthoffer Ágneshez, az Országgyűlés elnökéhez, amelyben Polgár Judit felkérését és megválasztását javasolják köztársasági elnöknek.

Máris megvan az első jelölt a köztársasági elnöki tisztségre
2026. július 19., vasárnap

Lengyel és magyar motoros ütközött, mindketten kórházba kerültek

Összeütközött egy lengyel és egy magyar motoros vasárnap a 107K jelzésű országúton, a Fehér megyei Mogos (Mogoș) település közelében. A balesetben mindketten megsérültek, kórházba szállították őket.

Lengyel és magyar motoros ütközött, mindketten kórházba kerültek
Hirdetés
2026. július 19., vasárnap

Villámárvíz öntötte el Bușteni-t, autókat sodort el az ár – videókkal

A Bucsecs-hegységben kialakult felhőszakadás miatt villámárvíz öntötte el Bușteni üdülővárost vasárnap délután, megbénítva az egész települést. A víz autókat és embereket sodort el, de elárasztotta az 1-es országutat is.

Villámárvíz öntötte el Bușteni-t, autókat sodort el az ár – videókkal
2026. július 19., vasárnap

Árvízveszély: másodfokú készültséget rendeltek el Hargita és Kovászna megyében

Hat megyére másodfokú (narancssárga jelzésű), 22 megyére elsőfokú (sárga jelzésű) árvízvédelmi készültséget rendelt el vasárnap az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA).

Árvízveszély: másodfokú készültséget rendeltek el Hargita és Kovászna megyében
2026. július 19., vasárnap

Elromlott a mozdony, a nyílt pályán vesztegel a Budapest–Bukarest vonatjárat

Leállt a Budapest és Bukarest között közlekedő vonat vasárnap az Olt megyei Caracal és Fărcaşele állomások között, miután meghibásodott a korszerűsített, garanciális időszakban lévő mozdony.

Elromlott a mozdony, a nyílt pályán vesztegel a Budapest–Bukarest vonatjárat
Hirdetés
2026. július 19., vasárnap

Több órán át elérhetetlen volt böngészőből a Facebook – frissítve

Részlegesen leállt vasárnap délelőtt a Facebook, a közösségi oldal jelenleg csak a mobiltelefonos applikáción keresztül elérhető, asztali számítógépről és mobil böngészőből nem.

Több órán át elérhetetlen volt böngészőből a Facebook – frissítve
2026. július 19., vasárnap

Begorombul az időjárás: másodfokú viharriasztás Hargita és Kovászna megyében

Az Országos Meteorológiai Szolgálat vasárnap másodfokú (narancssárga jelzésű) figyelmeztetést adott ki jelentős mennyiségű csapadékot hozó felhőszakadások, viharos szél, valamint közepes, helyenként nagyméretű jégeső veszélye miatt.

Begorombul az időjárás: másodfokú viharriasztás Hargita és Kovászna megyében
2026. július 19., vasárnap

Szoknyás Gurulás: bolondos ötletként indult, értékes eseménnyé vált – videóval

Motorkerékpárok hangja töltötte be Csíkszereda főterét szombat délután: mintegy százan gyűltek össze, hogy részt vegyenek a harmadik alkalommal megszervezett Szoknyás Guruláson.

Szoknyás Gurulás: bolondos ötletként indult, értékes eseménnyé vált – videóval
Hirdetés