Hirdetés
Hirdetés

Háromszéki cégek: alig nőtt a forgalom, a létszám azonban csökkent 

Nem lettek kevesebben a cégek, csak a nyereségük és az alkalmazotti létszám csökkent, míg a bérköltségek nőttek •  Fotó: Tuchiluș Alex

Nem lettek kevesebben a cégek, csak a nyereségük és az alkalmazotti létszám csökkent, míg a bérköltségek nőttek

Fotó: Tuchiluș Alex

Közel ezer emberrel foglalkoztattak kevesebbet a háromszéki cégek 2025-ben, mint egy évvel korábban – elemezte a háromszéki gazdaság fő számait a Kovászna megyei Kereskedelmi Kamara elnöke, Edler András.

Bodor Tünde

2026. augusztus 12., 17:382026. augusztus 12., 17:38

A magánszférában aktív háromszéki cégek összforgalma 2025-ben nem egészen 1 százalékkal haladta meg az előző évit,

a bruttó profit pedig majdnem 9 százalékkal nőtt.

Igaz, hogy a 8 százalék fölötti, elismert inflációt is számításba véve ez a növekedés csak formális. A májusi határidőig 5571 cég tette le a mérlegét, eggyel több, mint előző évben.

Hirdetés

Kovászna megyére jellemző a mikrocégek túlsúlya: a cégek 90 százaléka ebbe a kategóriába tartozik, vagyis legtöbb kilenc alkalmazottat foglalkoztat. A kis- és középvállalkozások aránya 9 százalék, a 250 és 1000 fő közötti alkalmazotti létszámmal rendelkező cégek pedig elenyészően kevesen, mindössze nyolcan vannak – mutatott rá a kamaraelnök.

A cégek közel 1000 emberrel kevesebbet foglalkoztattak 2025-ben, mint egy évvel korábban.

Vélhetően sokan közülük külföldön kerestek munkát, hiszen az állami intézményeknél többnyire létszámstop van. Közben azonban az is látszik, hogy a személyzeti költségek összességükben 8 százalékkal nőttek, amiből arra lehet következtetni, hogy kisebb a megtermelt nyereség a háromszéki magánszférában.

•  Fotó: Tuchiluș Alex Galéria

Fotó: Tuchiluș Alex

Ami a cégek profilját illeti, a legtöbb, 2207 vállalkozás a szolgáltatások terén aktív, majd a kereskedelem következik 1273, illetve az ipar 661 céggel.

A sorban legutolsó a kutatásfejlesztés-high tech kategória 198 céggel.

Kétharmaduk városon, egyharmaduk falun van bejegyezve, a legtöbb vállalkozás pedig a megyeszékhelyen működik.

A kereskedelmi kamara által nyilvántartott adatok szerint a gazdasági ágazatok közül Háromszéken a kutatásfejlesztésben fizetik a legnagyobb átlagbért, havi bruttó 12,5 ezer lejt. Ezt követően

az iparban és az építőiparban lehet a legjobban keresni, ahol a bruttó átlagbér 7371, illetve 6729 lej.

A legkevesebbet a mezőgazdaságban dolgozók keresnek, fejenként 4723 lejt (ez az összeg is bruttóban értendő).

•  Fotó: Tuchiluș Alex Galéria

Fotó: Tuchiluș Alex

A számokat lehet ugyan viszonyítani a 9238 lejes bruttó országos átlaghoz, de annak kiszámításakor nemcsak a magánszférában dolgozók bérét vették figyelembe, hanem az állami intézményekben dolgozókét is, ami torzítja a végeredményt – mutatott rá Edler.

Íme a legnagyobb háromszéki cégek

A megye „legmenőbb” cégei, vagyis a top 10-ben lévők és a legnagyobb nyereséget regisztráló vállalkozások listája kisebb részben fedi egymást, nagyobb részben pedig cserélődnek a szereplők.

A forgalmat nézve a csak névleg Kovászna megyei, Baróton bejegyzett, de Brassó megyében termelő cég áll az első helyen: a brassói tejgyár.

Második a HS Timber fafeldolgozó vállalatcsoport (volt Schweighofer), harmadik pedig a Dunapack Rambox csomagolóanyag-gyártó vállalat. A listára felkerült még az élelmiszeriparban és vendéglátásban érdekelt Bertis cégcsoport két tagja, a Nexxon gumiabroncs- és légtömlő-forgalmazó vállalat, a francia tulajdonban lévő Walor (az autóipar számára precíziós fémalkatrészeket, elsősorban esztergált és forgácsolt komponenseket gyártó nemzetközi vállalatcsoport romániai leányvállalata), a Combridge (telekommunikációs szolgáltató és IT-integrátor vállalat), a Dio Panprod (húsipari és kereskedelmi vállalat) és a szállítmányozási és logisztikai vállalat, a Hope Sped.

Galéria

A profitot illetően a Brassói tejgyár és a HS Timber, valamint a Bertis és a Combridge mellett az elsők között szerepel az Arcon (építőanyag-gyártó) a speciális építőipari tevékenységre szakosodott Kreat-Ing, a bibarcfalvi ásványvíz-töltöde (Biborțeni Aqua) és a Madexport (a Diószegi Pékség mögött álló jogi és gyártási entitás).

Kovászna megye legnagyobb foglalkoztatói továbbra is a nadrággyárak: a Zarah Moden 997, a Secuiana pedig 585 személyt foglalkoztat. Őket követi a Bertis, a HS Timber és a Dunapack Rambox.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 12., szerda

Epilepsziás rohamot kaphatott a Brassó központjában két gyalogost halálra gázoló sofőr

A sofőr epilepsziás rohama miatt következhetett be a hatóságok elsődleges vizsgálatai alapján a kedd esti, két halálos áldozatot követelő baleset Brassó központjában.

Epilepsziás rohamot kaphatott a Brassó központjában két gyalogost halálra gázoló sofőr
Hirdetés
2026. augusztus 12., szerda

Elutasítja három tanügyi szakszervezet az oktatási bérezésről szóló legújabb javaslatot

Az FSLI, a Spiru Haret és az Alma Mater tanügyi szakszervezeti szövetség határozottan elutasítja az oktatási alkalmazottak bérezésére vonatkozó legújabb javaslatot.

Elutasítja három tanügyi szakszervezet az oktatási bérezésről szóló legújabb javaslatot
2026. augusztus 12., szerda

Máris érkezett egy érthető magyarázat az inflációcsökkenésre, semmi okunk az örömre

Az infláció 2,26 százalékpontos csökkenése nem a gazdaság javulását jelzi, csupán egy matematikai korrekció – nyilatkozta szerdán Flavius Valentin Jakubowicz, a Romániai Pénzügyi-Banki Elemzők Egyesületének (AAFBR) elnöke.

Máris érkezett egy érthető magyarázat az inflációcsökkenésre, semmi okunk az örömre
2026. augusztus 12., szerda

Megszavazták a törvénymódosítást – csökken az igazgatók és tanfelügyelők kötelező óraszáma

Szerdai rendkívüli ülésen a képviselőház azt a törvénymódosító tervezetet, amely heti 8-ra csökkenti az iskolaigazgatók és tanfelügyelők kötelező óraszámát, hogy több időt fordíthassanak az intézmények vezetésére és az ezzel járó feladatokra.

Megszavazták a törvénymódosítást – csökken az igazgatók és tanfelügyelők kötelező óraszáma
Hirdetés
2026. augusztus 12., szerda

Újraindult az Országos Kataszteri Hivatal e-Terra informatikai rendszere

Szerdán újraindult az Országos Kataszteri Hivatal (ANCPI) korábban kibertámadás miatt leállt e-Terra informatikai rendszere – közölte szerdán a kormány.

Újraindult az Országos Kataszteri Hivatal e-Terra informatikai rendszere
2026. augusztus 12., szerda

Csütörtök reggel elkezdik a csernavodai atomerőmű 2-es reaktorának ellenőrzött leállítását

Radu Miruță ügyvivő védelmi miniszter szerdán kijelentette, hogy a Duna vízszintje Csernavodánál 182 centiméterre csökkent, emiatt csütörtök reggel megkezdik az eljárást az atomerőmű 2-es reaktorának ellenőrzött körülmények közötti leállítására.

Csütörtök reggel elkezdik a csernavodai atomerőmű 2-es reaktorának ellenőrzött leállítását
2026. augusztus 12., szerda

Szinte minden drágult tavaly ilyenkorhoz képest

A lakbérek, a gázolaj és benzin drágult a legnagyobb mértékben Romániában júliusban az egy évvel korábbihoz képest, míg a burgonya, a friss gyümölcsök és a kukoricaliszt ára csökkent a leginkább – derül ki az INS szerdán közzétett elemzéséből.

Szinte minden drágult tavaly ilyenkorhoz képest
Hirdetés
2026. augusztus 12., szerda

Elkezdődik a Cuza Vodă utca felújítása Marosvásárhelyen!

Ma éjszaka elkezdik az úttest felmarását a Cuza Vodă utcában Marosvásárhelyen, elsőként a Liviu Rebreanu utca és a Plevnei utca közötti szakaszon.

Elkezdődik a Cuza Vodă utca felújítása Marosvásárhelyen!
2026. augusztus 12., szerda

Érintésről, identitásról, az elnyomott énről – Kristály Kincső festőművésszel beszélgettünk

Kristály Kincső frissen diplomázott a Magyar Képzőművészeti Egyetemen, ahol rektori kitüntetést is kapott. Festészetében a bőrön, az érintésen és az identitáson keresztül vizsgálja azt, amit magunkból megmutatunk, és amit inkább elrejtenénk.

Érintésről, identitásról, az elnyomott énről – Kristály Kincső festőművésszel beszélgettünk
2026. augusztus 12., szerda

Megint drágult az üzemanyag

Az OMV Petrom-hálózat kedden ismét drágított, így szerdától az összes romániai töltőállomáson emelkedett az üzemanyagok ára.

Megint drágult az üzemanyag
Megint drágult az üzemanyag
2026. augusztus 12., szerda

Megint drágult az üzemanyag

Hirdetés