
Fotó: Beliczay László
„Ütős, látványos”, minden szempontból nagyszabású bemutatóra készül a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház: A mi kis városunk rólunk, kisvárosiakról, tágabb értelemben magáról az emberi létről szól.
2019. március 06., 21:252019. március 06., 21:25
Csütörtökön este 7 órától viszi színpadra a székelyudvarhelyi társulat Thornton Wilder A mi kis városunk című darabját Vladimir Anton rendezésében. Anton visszatérő vendég Székelyudvarhelyen, az előző évadban már dolgozott a társulattal a Nem lesz reggel, Fred! című előadásban. Akkori ittléte során megismerte a várost, így esett a választása a fent említett darabra.
Rendhagyó a díszlet, valamint a zene is, ez utóbbi Pál Attilának, a társulat színművészének munkája. „A színészek segítségével élő zene lesz, valamint hat kórusművet is beépítettünk az előadásba” – sorolta Anton.
Nehéz egy olyan előadásról beszélni, amely még nem jött létre, vallotta be a rendező, szerinte ugyanis „közönség nélkül nincs előadás, csak néhány őrült, akik egy nagy és üres teremben eljátsszák, hogy valaki mások”. Hozzátette, az előadás létrejöttében a rendezőnek „láthatatlannak” kell lennie, hisz a nézőben azt az érzést kell kelteni, mintha a mű ott és akkor spontán születne meg a színpadon. A próbafolyamat apropóján ugyanakkor kiemelte, hogy rendkívül rugalmas és készséges volt a társulat.
– hangsúlyozta Vladimir Anton.
„Otthonos, családias, mély előadást sikerült létrehozni. Ez fontos, hiszen a színháznak amellett, hogy szórakoztat és közösségi élményt jelent, el kell gondolkoztatnia azokról az értékrendekről, amelyekhez az életben alkalmazkodni akarunk” – fogalmazott Zakariás Zalán, a Tomcsa Sándor Színház művészeti vezetője. Elmondta, a látványtervet Eranio Petrușka készítette, aki egyébként a Nem lesz reggel, Fred!-ben is dolgozott, a jelmezeket Bíró Boglárka tervezte, a díszletkivitelezésért pedig Szűcs-Olcsváry Gellért, a társulat színművésze felelt. A darab színrevitelében Dálnoky Réka dramaturg segítette a rendező munkáját.
A darabban elhangzik egy monológ időről, múltról, jövőről, a szövegben pedig szó esik egy kisvárosban elhelyezett időkapszuláról, amelybe belekerült egyebek közt egy Shakespeare-szöveg, az Amerikai Egyesült Államok alkotmányának szövege és A mi kis városunk egy példánya – sorolta Dálnoky Réka. Ebből merítették az alkotók az ötletet, hogy ők is időkapszulát hagynak az utókorra: ebbe a produkciókban részt vevők egy-egy papírra vetett gondolata, valamint az előadás plakátja és szórólapja került bele. Az előadás a csütörtöki bemutatót követően március 15-én és 27-én lesz megtekinthető.
Fotó: Beliczay László
Jövőre lesz Forradalom.ma 3.0
Idén, akárcsak tavalyelőtt, elmarad a Tomcsa Sándor Színház március 15-ei, Forradalom.ma nevű programja. A nemzeti ünnepre készített rendhagyó színházi produkciót jövő évben játsszák el újra. „Tartjuk magunkat az eddigiekhez, hogy minden második évben lesz Forradalom.ma, így a társulat is jobban fel tud készülni a produkcióra” – magyarázta Nagy Pál színházigazgató.
Az idei Tusványos talán legbarátságosabb estéjén már érezni lehetett, hogy közeleg a búcsú, de a nagyszínpad előtti hangulaton ennek nyoma sem látszott.
A fesztiválélmény megmarad, csak közben folyamatos matekozás zajlik: mire menjen el a napi keret? Egy nap Tusványoson könnyen elvisz 60–100 lejt, de tapasztalataink szerint a legtöbb fiatal igyekezett okosan beosztani a pénzét.
A Richter-skála szerint 3,1-es erősségű földrengés történt szombaton 15 óra 13 perckor Buzău megyében, Vrancea szeizmikus térségben – közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP).
Alexandru Rogobete volt egészségügyi miniszter szerint a kormány az állások befagyasztásával és az egészségügyi dolgozók jövedelmének csökkentésével az állam védelmének egyik legfontosabb pillérét, az egészségügyi rendszert gyengíti.
A volt miniszterelnök tusványosi beszéde iránt nem lankadt az érdeklődés az előző évekhez képest. A Fidesz elnökét rengetegen hallgatták a nagyszínpad előtti téren, kormánykritikus molinókat, üzeneteket is emelve a magasba.
A szovátai szabadtéri színpadon adja elő a Bekecs Táncszínház vasárnap a Táncolva öröklődik című előadását.
A svájci Plan-les-Ouates településtől kapott adományba egy tűzoltóautót Erdőszentgyörgy.
Menthetetlen, bukott maffiafőnökkel foglalkozni felesleges – reagált Magyar Péter miniszterelnök a Facebook-oldalán Orbán Viktor, a Fidesz elnöke, volt kormányfő Tusnádfürdőn szombaton elmondott beszédére.
Tusnádfürdő nem változott, ez továbbra is az a hely, ahol a magyarok nem csak beszélnek a jövőről, de próbálják azt megérteni – jelentette ki tusványosi beszédében Orbán Viktor, aki pártja jövőbeni szerepéről beszélt.
A 35. Tusványos szombati napján Tőkés László a romániai magyarság fogyatkozásáról, az autonómia ügyéről, Márton Áron örökségéről és Orbán Viktor nemzetpolitikájáról beszélt, történelmi és aktuálpolitikai párhuzamokat is felvonultatva.
szóljon hozzá!