
Fotó: Bíró Blanka
Vasárnap adták át a magyar kormány támogatásával felújított sepsiszentkirályi unitárius templomot. A hálaadó istentiszteletet Kovács István, a Magyar Unitárius Egyház püspöke tartotta.
2021. december 05., 17:452021. december 05., 17:45
2021. december 06., 10:372021. december 06., 10:37
Az ünnepségen részt vett Diószegi László, a felújítást lebonyolító budapesti Teleki László Alapítvány igazgatója, Kelemen Hunor az RMDSZ elnöke, miniszterelnök-helyettes, Mile Balázs csíkszeredai konzul, Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke és Fodor Imre illyefalvi polgármester.
A magyar kormány Rómer Flóris tervének támogatásával, a Linea Kft. tervei alapján állítatta helyre a 15. században épült templom károsodott külső vakolatát, a támpilléreket, a torony külső vakolatát. Elkészült a templom villámvédelme és a tereprendezés. Kovács István püspök felidézte, pályája kezdetén sepsiszentkirályi lelkészként szolgált, abban a templomban hirdette az igét, amely évszázadok óta vára, védelmezője a közösségnek.
mondta a püspök.
Furu Árpád, az unitárius egyház építészmérnök szakértője felidézte, már az 1300-as években templom állt ezen a helyen, amit száz évvel később lebontottak, hogy nagyobbat, a ma is állót építsék meg helyére. A templom belső részét, szerkezetét 2010-2011-ben újították fel a művelődési minisztérium támogatásával, aztán egy reménytelennek tűnő szünet következett, végül három évvel ezelőtt a magyar kormány 21 millió forintos támogatásával, Kovászna Megye Tanácsának segítségével sikerült teljesen felújítani a műemléképületet.
A szakértő méltatta és megköszönte Ferenczi Sámuel műemlékvédelmi szakmérnök odaadását, aki nem csak a munkáját végezte, de számtalan pályázatot is írt, hogy a felújítás zökkenőmentesen haladjon. Kelemen Hunor miniszterelnök-helyettes arról beszélt, több oka is van annak, hogy öröm minden templomfelújítás, az épített örökség mentése mellett az értékválasztást jelképezi, azt hogy az örökségről gondoskodunk és átadjuk a jövő nemzedéknek.
mondta Kelemen Hunor.
A magyar kormány templomfelújítási programja keretében a Kárpát-medencében 1800, Erdélyben 262 templom nyeri vissza egykori pompáját, mondta Mile Balázs konzul, hangsúlyozva, hogy aki épít, felújít, több nemzedékben gondolkodik. Fodor Imre polgármester kifejtette,
Diószegi László, a Teleki Alapítvány igazgatója ünnepi beszédében rámutatott, a magyar kormány nemcsak a kövek felújítását, hanem azzal közösségeket, a gyülekezeteket támogatja, arra kérte a sepsiszentkirályiakat, hogy járjanak a templomba. Az ünnepség, amelyen fellépett István Ildikó népdalénekes és Nemes Levente színművész, szeretetvendégséggel zárult.
Személyautó és kisbusz ütközött csütörtök este a Maros megyei Mezőcekeden. Az ütközés következtében mindkét jármű lesodródott az úttestről.
Egy hete eltűnt kamaszlányt keres a Maros megyei rendőrség.
A csütörtök délutáni viharkárok elhárításában Marosvásárhelyen is több helyszínen szükség volt a tűzoltók munkájára.
Román, illetve ukrajnai bűnözők informatikai és vagyon elleni bűncselekményeit vizsgálta ki egy nemzetközi nyomozócsoport, melynek három Maros megyei rendőr is tagja volt.
Nagy mennyiségű csapadék hullt rövid időintervallum leforgása alatt Csíkszeredában és környékén csütörtök délután. A nagy mennyiségű csapadékot nem mindenhol tudta elnyelni a vízelvezető rendszer. Fotókon mutatjuk a vihar utáni állapotokat.
Ilie Bolojan ügyvivő kormányfő csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak várhatóan a következő napokban csökkenni kezdenek, amint a vállalatok elkezdik eladni az alacsonyabb áron vásárolt készleteket.
Udvarhelyszék után Csíkszékre is lecsapott az vihar csütörtök délután. Rövid idő leforgása alatt nagy mennyiségű víz zúdult le, amit helyenként nem tudott elnyelni az esővíz-elvezető rendszer.
Az utóbbi hetekben több kiskorú is baleset áldozata lett, amelyek elkerülhetőek lettek volna. A rendőrség a kellő óvatosság és körültekintés fontosságát hangsúlyozza a szülők számára.
Udvarokat, pincéket árasztott el a nagy mennyiségű esővíz a csütörtök délutáni felhőszakadás következtében Udvarhelyszéken.
A nyári érettségire beiratkozott diákok 97,6 százaléka vett részt csütörtökön a szaknak megfelelő választható tantárgyból tartott írásbeli vizsgán – számolt be az oktatási minisztérium.
szóljon hozzá!