
Fotó: Haáz Vince
Február elejétől, egészen 9-éig a marosvásárhelyi állatkert MedveNapoZoo című rendezvénye részeként megidézik a medvéhez kapcsolódó hagyományokat és játszani, okulni hívják a látogatókat.
2025. január 29., 21:292025. január 29., 21:29
A rendezvény első programjára február 2-án 11 órakor kerül sor: Domokos Csaba, a Milvus Csoport barnamedve-programjának koordinátora interaktív előadást tart a nagyvadról. 12 órától időjárás-előrejelzés következik a macik segítségével. Az érdeklődők megfigyelhetik a medve viselkedését és értelmezhetik azok jelentését.
Az időjóslás után 13 órától a szervezők egy előadásra várják a nagyobbakat, és alkalmat teremtenek a jelenlevőkkel való beszélgetésre is.
Az állatkert vezetősége ugyanakkor arra biztatja a medve iránt érdeklődőket, hogy elseje és 9-e között vegyenek részt egy, a medvével kapcsolatos kvízben. A megfejtéshez „puskázhatnak” is azokról a tájékoztató pannókról, amelyeket a medvék és a tigrisek kifutójánál, illetve az állatkert megfigyelőtornyánál helyeztek el.
Február 10-én 12 órakor három nyertest sorsolnak ki azok közül, akik legalább hat kérdést helyesen válaszoltak meg: egyikük egy egész éves bérletet kap az állatkertbe, míg ketten egy-egy családi belépőt kapnak az Ariel Bábszínház egy előadására.
Kábítószer-kereskedelemmel kapcsolatban végeztek házkutatást Brassóban a rendőrök, amikor a gyanúsítottak az ablakon kidobálva próbáltak megszabadulni a terhelő bizonyítékoktól.
A jövő hét második felében az ország legtöbb régiójában viharossá válik az időjárás, a hőmérsékleti értékek pedig kissé elmaradnak a sokéves átlagtól – közölte szombaton az Országos Meteorológiai Szolgálat.
Népviseletbe öltözött csíkszékiek és helyiek töltötték meg szombat reggel a csíkszeredai Szabadság teret: elkezdődött az Ezer Székely Leány Napja.
Spontán nézeteltérés miatt verekedett össze egy társasház belső udvarán a büntetett előéletű após és veje; előbbi pedig egy tompa tárggyal is lesújtott – közli a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság. A konfliktus során anyagi kár is keletkezett.
Két Hargita megyei fiatal támadt három kortársára egy magyarhermányi bárban. Mivel az agresszorok egyike törött üvegekkel okozott sérüléseket, őt pénteken előzetes letartóztatásba helyezték – tájékoztat a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság.
Gázpalackokat lopott egy férfi Nagyajtán, majd miután elkapták a rendőrök visszaszolgáltatta, majd később ismét eltulajdonította azokat – tájékoztat a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság, megjegyezve, hogy azóta őrizetbe vették a gyanúsítottat.
Mintegy 2500 ukrán állampolgár lépte át illegálisan a román határt a hegyeken át 2026 első hat hónapjában, ami körülbelül 33 százalékos csökkenést jelent a múlt év azonos időszakához képest.
Előzetes letartóztatásba került két sepsiszentgyörgyi fiatal, miután egy helybéli benzinkút hátsó bejáratán behatolva pénzt tulajdonítottak el egy ott dolgozótól – közli a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság.
A nyári érettségire beiratkozott diákok 99,4 százaléka vett részt pénteken a kisebbségekhez tartozó diákok anyanyelvéből tartott írásbeli vizsgán – számolt be az oktatási minisztérium.
Öt férfit vettek őrizetbe pénteken 24 órára az érettségi csalásokkal kapcsolatos ügyben, miután a Fehér megyei ügyészség több tucat házkutatást tartott több megyében.
szóljon hozzá!