A marosvásárhelyi „fekete március” – naplójegyzetekből

A határon túli borászattal, a kisebbségi médiatörténettel ismerkedhetünk, és a marosvásárhelyi fekete márciusról szóló naplójegyzetet olvashatunk, ha kezünkbe vesszük a Pro Minoritate folyóirat 2009. téli számát, amelynek Marosvásárhelyen tartották a bemutatóját.

Szász Cs. Emese

2010. január 12., 15:322010. január 12., 15:32

2010. január 12., 15:362010. január 12., 15:36

Galéria
A Pro Minoritate folyóirat első száma 1992. nyarán jelent meg, a II. Bálványosi Nyári Szabadegyetem idején. 1999 óta új főszerkesztővel és szerkesztőbizottsággal, megújult formátummal, évi négy alkalommal jelenik meg, a régi lap legjobb hagyományait folytatva.

Kisebbségi médiatörténet és határon túli borászat

A lap rendszeresen foglalkozik a határon túli magyarság politikai és kulturális életével, a szomszédos országok népeinek történelmével és aktuális törekvéseikkel, illetve folyamatosan törekszik tágabb régiónk, Közép- és Kelet-Európa politikai helyzetének elemzésére. A politika mellett azonban igyekeznek figyelmet fordítani a könnyedebb témákra is, főleg a téli számokban, ami karácsony környékén jön ki a nyomdából.

A legújabb lapszám két nagy témával foglalkozik, a kisebbségi médiatörténettel és a határon túli borászattal. A kisebbségi sajtóról egy budapesti szociológus, egy felvidéki kommunikációs szakember, egy hamburgi tudós és egy újvidéki újságíró mellett a Brassói Lapok főszerkesztője, Ambrus Attila is közöl tanulmányt az erdélyi magyar sajtó történetéből.

A borászat témájában az erdélyi-hegyaljai borokról és egyáltalán az elcsatolt magyar területek borászatáról is szó van.

Személyes élményekből 1990 márciusa

A Pro Minoritate folyóiratnak mindig fontos része a Lelet című rovat, ahol leginkább dokumentumokat közölnek. „Igyekszünk olyan témákat keresni, amelyekkel keveset foglalkoznak, és olyan dokumentumokat közlünk, amelyek első alkalommal jelennek meg, vagy még magyarul nem jelentek meg” – mondja a rovatról a folyóirat főszerkesztője, Kósa András. Ez alakalommal egy 1990. első félévi naplójegyzete került a Leletbe, amely a Maros Megyei Tanács volt elnöke, Virág György tollából született.

Virág György 1988. december 1-jén döntött úgy, hogy naplót fog írni, és 16 éven keresztül tette is ezt kisebb-nagyobb kihagyásokkal. Most az 1990-es év első négy hónapjának jegyzetei jelentek meg, vagyis a „fekete március” és az azt megelőző, illetve azt követő időszak.

„Számomra a mai napig zavaros periódus az az időszak. Meglepett, hogy miközben újraolvastam most azokat a jegyzeteket, rájöttem, milyen csalfa az emberi memória: sok mindenre másként emlékeztem, mint ahogy annak idején leírtam” – mondta Virág György, aki ma már csak azt sajnálja, hogy miért nem írt akkoriban sokkal részletesebben ezekről a dolgokról.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 21., csütörtök

Oroszlánok között szerveznek divatbemutatót Marosvásárhelyen

A divat ritkán költözik ilyen rendhagyó helyszínre: a marosvásárhelyi állatkert oroszlánketrecében rendezik meg a hétvégén Hajnal Zsuzsanna divatbemutatóját, amely a látványon túl gondolatébresztő üzenetet is közvetít a fenntarthatóságról.

Oroszlánok között szerveznek divatbemutatót Marosvásárhelyen
2025. augusztus 21., csütörtök

Lezárják a Vársétány egyik felét a hétvégére Marosvásárhelyen

Roma Kulturális Napokat tartanak Marosvásárhelyen a Vársétányon augusztus 22-24. között, ezért a programok ideje alatt forgalomkorlátozásra kell számítani az említett utca egyik felében.

Lezárják a Vársétány egyik felét a hétvégére Marosvásárhelyen
2025. augusztus 21., csütörtök

Négy év után készül a marosvásárhelyi szabadidőközpont látványterve

Kis előrelépés történt a négy éve beharagozott marosvásárhelyi városi park létrehozása kapcsán: az önkormányzat benyújtotta az iratokat a környezetvédelmi engedélyre. A huszonhat hektáros területen jelenleg ember nagyságú a gaz.

Négy év után készül a marosvásárhelyi szabadidőközpont látványterve
2025. augusztus 21., csütörtök

Kigyulladt egy teherautó Segesváron

Két baleset történt Maros megye különböző pontjain csütörtökön reggel, csaknem megegyező időben.

Kigyulladt egy teherautó Segesváron
Kigyulladt egy teherautó Segesváron
2025. augusztus 21., csütörtök

Kigyulladt egy teherautó Segesváron

2025. augusztus 20., szerda

„Itthon finomabb a kenyér” – Marosvásárhelyen is összegyűltek az új kenyér ünnepén

A Szent István-napi új kenyér ünnepén idén is néptánccal, zenével és közös kenyértöréssel erősítette a marosvásárhelyi magyarság a közösséghez tartozás érzését és a hagyomány tiszteletét, bár idén jóval kevesebben tették ezt, mint tavaly.

„Itthon finomabb a kenyér” – Marosvásárhelyen is összegyűltek az új kenyér ünnepén
2025. augusztus 20., szerda

Ünnepi visszarendeződés: újra a főtéren van szerdánként Nyárádszeredában a vásár

Közösségi alkalomhoz hasonló volt a magyar államalapítás ünnepén Nyárádszeredában a heti vásár. Nemcsak azért, mert lehetett találkozni, beszélgetni, nézelődni, hanem azért is, mert több évtized után visszaköltözött a szerdai vásár a főtérre.

Ünnepi visszarendeződés: újra a főtéren van szerdánként Nyárádszeredában a vásár
2025. augusztus 19., kedd

Egymillió lejnyi kárt okoztak a medvék és farkasok

Idén 262 esetben a medvék, hét esetben pedig a farkasok okoztak károkat a Maros megyei településeken. Húsz nagyvadat kilőttek, hetet pedig autók vagy vonatok ütöttek el.

Egymillió lejnyi kárt okoztak a medvék és farkasok
2025. augusztus 19., kedd

Várják a véradókat

Az A, Rh-negatív vércsoporttal rendelkező személyek jelentkezését várják a marosvásárhelyi vérközpontban, de mindenkit szívesen fogadnak.

Várják a véradókat
Várják a véradókat
2025. augusztus 19., kedd

Várják a véradókat

2025. augusztus 16., szombat

Ludasról eltűnt kiskorút keres a rendőrség

Egy 17 éves ludasi fiút keres a Maros megyei rendőrség, aki csütörtökön távozott otthonából, és azóta nem tért haza. Eltűnéséről pénteken értesítették a hatóságokat.

Ludasról eltűnt kiskorút keres a rendőrség
2025. augusztus 15., péntek

Kiírták a közbeszerzést a Kis-Küküllő menti sótalanító berendezések beszerzésére

Kiírták a tendert a három Kis-Küküllő menti sótalanító berendezés beszerzésére azon Maros megyei településeknek, amelyekben ivóvízellátási gondokat okozott a parajdi sóbányában május végén történt szerencsétlenség.

Kiírták a közbeszerzést a Kis-Küküllő menti sótalanító berendezések beszerzésére