Lázár-kúria: a hely, ahol valamikor a SMA volt

Sokan az egykori SMA épületeként ismerik Csíkszereda talán legimpozánsabb magánházát, a Taplocán található Lázár-kúriát. Azt az épületet, amelyben ötven év alatt működött óvoda, étkezde és sofőriskola is. A ma négy családnak otthont adó házban még nem is olyan régen akkumulátorokat savaztak, az egyik szoba pedig traktorgarázsként szolgált. Furcsán hangzik, de egy évtizednyi pereskedésre volt szükség ahhoz, hogy kiderüljön: egy traktornak nincs helye a Lázár-kúriában.

Kozán István

2011. május 26., 18:252011. május 26., 18:25

2011. május 26., 19:072011. május 26., 19:07

A Lázár-kúria és egyik lakója, Bónis Borbála. A házban négy generáció tanulja az együttélést.

„A taxisok szerencsére, megtanulták, hogy ne csak a SMA volt épületeként, hanem Lázár-kúriaként is ismerjék ezt a házat” – mondja beszélgetésünk elején Bónis Borbála, a Lázár-kúria egyik lakója, aki rögtön hozzáteszi, hogy „egyébként az emberek nagy része szinte semmit nem tud erről az épületről. A házat csak úgy emlegetik, mint az a szürke épület, ahol valamikor a mezőgazdasági gép- és traktorállomás volt.” Ez az épület kordokumentuma lehet egy olyan korszaknak, amit sokan felejtenének. Bizonyos szempontból talán még maga a ház is, de az nem megy egyik évről – évtizedről – a másikra...

„Haladéktalanul el kellett hagyniuk a házat”

A Lázár-kúria hányatott sorsa 1949 márciusában kezdődött, akkor, amikor a vadonatúj rendszer szolgalelkű csinovnyikjai felszólították az épület és a körüllőtte elterülő birtok gazdáit, hogy azonnal hagyják el a házat, mert ott szegényeknek fognak lakhatást biztosítani. „Soha nem laktak benne szegények, ez csak mondvacsinált indok volt arra, hogy szüleimet és testvéreimet kitelepítsék. Én a telepítés után két esztendővel születtem.”

Ahhoz, hogy teljesen megérthessük a taplocai Lázárok hányatott történetét, pár mondat erejéig vissza kell mennünk a 19. és a 20. század zivataros éveibe.

A 19. században Csíktaplocán lakott a két Lázár-testvér: a postamester, Domokos, valamint az országgyűlési képviselő, Dénes. Előbbi tulajdonát képezte a már említett Lázár-kúria, utóbbiét pedig a mostani, nemrég felújított taplocai művelődési ház. A kúriát Domokos fia, Lázár Miklós örökölte, akinek halála után lányaira – Jankára és Bertára – maradt az épület és a birtok.

„Közben édesanyám, Lázár Miklós másik leánya Bihar megyébe ment férjhez, Bónis Ferenchez. Két gyermekük már megszületett, amikor beköszöntött a kommunizmus, őket pedig kitoloncolták a bihari házukból. A rendőrség megkérdezte, hová szeretnének költözni, mire édesanyám Nagyváradot jelölte meg, abba viszont nem mentek bele. Végül Csíkszeredára esett a választásuk” – meséli a család történetét Bónis Borbála. A családot betuszkolták egy tehervonat vagonjába, aminek végállomása a Bărăgan-síkság volt, ám „egy mindmáig ismeretlen jóakarónknak köszönhetően az utolsó, szüleimet és testvéreimet is szállító vagont lekapcsolták, és Csíkszereda felé irányították”. Így érkeztek meg a taplocai Lázár-kúriába, ahol akkor Borbála nagynénje lakott.

Mindössze három hetet tölthettek a családi birtokon, ugyanis \'49 márciusának egyik estéjén jött a milícia, és megparancsolta, haladéktalanul hagyják el az épületet, mert oda a szegényeknek fognak lakásokat kialakítani.

Pereskedés, egy évtizeden át

1949-ben járunk tehát, amikor a Lázár-kúria egyik napról a másikra állami tulajdonná vált. Az első időszakban az épületben óvoda, majd kantin, aztán az agronómusok háza működött. „Az agronómus időszak még jónak mondható, mert akkoriban még úgy ahogy vigyáztak az épületre. Igazi csapást jelentett a házra az a periódus, amikor ezt a létesítményt jelölték a mezőgazdasági gép- és traktorállomás telephelyének. Emlékszem, amikor 1997-ben visszakaptuk az épület egy részét, az egyik szobában akkumulátorokat savaztak, egy másikban pedig egy traktor volt beállva. Sajnos, azt kell mondanom, hogy az épületben a legnagyobb kárt nem a kommunizmus, hanem az azt követő hét esztendő tette” – vélekedik Borbála, aki édesapja halálakor, 1994-ben – mondhatni, akarata ellenére – átvette a stafétabotot, és megpróbálta visszaszerezni az ősi jussot.

„Édesapán rögtön a rendszerváltozás után eldöntötte, visszaszerzi a Lázár-kúriát, ám nem haladt egyről a kettőre. Én a kataszteri hivatalban dolgoztam, amikor apám meghalt, és fokozatosan belesodródtam a visszaszolgáltatási hercehurcába.”

Bónis Borbálának nincs túlzottan jó véleménye az akkori városvezetésről, mivel – mint fogalmaz –, csak hitegették. „Ezzel szemben Ráduly Robi – Csíkszereda mostani polgármestere, szerk. megj. – igenis segített, amit mondott, az nem volt hitegetés”.

Nos, hosszas pereskedés után a család 1997-ben visszakapta az épület egyik felét, 2003-ban pedig a másikat. Közben az örökösök, a három testvér (Borbála, Miklós és Ferenc) azon tanakodott, mi legyen az akkora teljesen lepusztult épülettel. Volt, aki azt szerette volna, hogy adják el a családi birtokot, végül mégis a felújítás mellett döntöttek. „Négy részben újítottuk fel a 460 négyzetméteres házat: először az unokahúgom lakását, majd testvérem, Feri részét, aztán az édesanyámét, végül az enyémet.” 2006-ra teljesen benépesült a ház, amelyben négy generáció lakik, akik „tanulják az együttélés szabályait”.

„Az volt a célom, hogy felejtsük a múltat”

2006 óta új lakói vannak az egykori senki földjének. Annak a területnek, amelyet évtizedeken keresztül mindenki szabadon használhatott. Megtehették, mert aminek nincs gazdája, az ugyebár mindenkié. Voltak, akik néhány métert ki is csíptek a Lázár-birtokból. „Amikor ideköltöztem, az volt a célom, hogy felejtsük a múltat, tekintsünk inkább a jövőbe. Valahol érthető, hogy a birtokviszony tisztázása után sokan érezték úgy, mintha idegen test került volna a közegbe.” Igen, mert az éveken át szabad prédaként használhatott területről sokan úgy gondolták, hogy az mindenkié. Aztán egyik napról a másikra kiderült, az egykori senki földjének jogos tulajdonosai vannak...

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. június 08., hétfő

Egymásnak ellentmondó ítéletek a Csukás-tó területének kisajátítása kapcsán

Két, egymással teljesen ellentétes ítélet született a tusnádfürdői Csukás-tó területének kisajátítása ügyében, az egyik a volt tulajdonosnak, a másik az önkormányzatnak adott igazat. Ezért egyelőre a tó jogi helyzete nem változik.

Egymásnak ellentmondó ítéletek a Csukás-tó területének kisajátítása kapcsán
Hirdetés
2026. június 08., hétfő

Megérett a felújításra és cserére a csíkszeredai városbútorzat

Tönkrement, megrongált utcabútorzatok és gyalogos-útburkolatok rontják Csíkszereda központjának látványát. A városháza feladatai közé tartozik a köztéri elemek folyamatos karbantartása, helyenként azonban még a gyakori javítgatás sem segít.

Megérett a felújításra és cserére a csíkszeredai városbútorzat
2026. június 06., szombat

Óvni azt, ami a bölcsőtől a koporsóig része az életünknek – videó

Az erdő az élet egyik legfontosabb egyensúlyteremtő erejeként tisztítja a levegőt, otthont ad számtalan élőlénynek, védi a talajt, és csendben gondoskodik arról, hogy a természet körforgása fennmaradjon.

Óvni azt, ami a bölcsőtől a koporsóig része az életünknek – videó
2026. június 05., péntek

Nemsokára megnyitják a csíkmadarasi elkerülőutat

Csak az útburkolati jelzések festése maradt még hátra a csíkmadarasi elkerülőúton, amelyet rövidesen megnyitnak a forgalom előtt. A vasútvonal által kettészelt község lakói számára jelentős könnyítést jelent ez a közlekedésben.

Nemsokára megnyitják a csíkmadarasi elkerülőutat
Hirdetés
2026. június 03., szerda

Ételmérgezés gyanúja miatt nyolc diák került a csíkszeredai kórházba

Szerda délután riasztották a mentőket Kászonfeltízre, ahol egy kirándulócsoport 13-15 éves diákjai rosszul lettek egy helyi panzióban.

Ételmérgezés gyanúja miatt nyolc diák került a csíkszeredai kórházba
2026. június 03., szerda

Lakodalomba hív a harmadik Csíkszentdomokosi Folkmaraton

A hagyományos csíkszentdomokosi lakodalom köré épül az idei Folkmaraton témája, amely június 19–20-án várja az érdeklődőket. A 24 órás népzenei és néptáncos eseményt kiállítások, kézműves programok és közösségi élmények színesítik.

Lakodalomba hív a harmadik Csíkszentdomokosi Folkmaraton
2026. június 03., szerda

Ballagnak a csíkszeredai sapientiás végzősök

Ballagnak a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) Csíkszeredai Karának végzős diákjai.

Ballagnak a csíkszeredai sapientiás végzősök
Hirdetés
2026. június 03., szerda

Trianonra emlékeznek Csíksomlyón

Harangszó, alkalomhoz illő beszédek és kulturális műsor várja az érdeklődőket június 4-én a csíksomlyói Fodor Ház udvarán, ahol a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából emlékeznek a trianoni békeszerződés aláírására.

Trianonra emlékeznek Csíksomlyón
Trianonra emlékeznek Csíksomlyón
2026. június 03., szerda

Trianonra emlékeznek Csíksomlyón

2026. június 03., szerda

Bizonytalan a Márton Áron Tehetséggondozó Központ jövője

Kérdésessé vált, hogy ősszel is folytatódhat-e a csíkszeredai Márton Áron Tehetséggondozó Központ működése. A Márton Áron Főgimnázium saját bentlakás kialakításán dolgozik a csíksomlyói Szent István Otthon épületében.

Bizonytalan a Márton Áron Tehetséggondozó Központ jövője
2026. június 02., kedd

Mentős információ: kómában van a Csíkszeredában elgázolt idős gyalogos

Idős nőt ütött el egy autó Csíkszeredában a Tudor-lakótelepen kedden reggel. Az áldozat súlyos sérüléseket szenvedett.

Mentős információ: kómában van a Csíkszeredában elgázolt idős gyalogos
Hirdetés