A közös tánc öröme a tánc világnapján

•  Fotó: Vitos Zita

Fotó: Vitos Zita

Első alkalommal szerveztek Csíkszeredában közös flashmobot a tánc világnapja alkalmából április 29-én, hétfőn este, amelyet a Csíki Játékszín árkádjai alatt tartottak meg. A rendezvény célja a tánc népszerűsítése mellett a közösségépítés volt.

Székelyhon

2019. április 30., 16:552019. április 30., 16:55

A táncvilágnapi rendezvényt a csíkszeredai Tóth Larisza Táncstúdió növendékei nyitották meg a Csíki Játékszín árkádjai alatt egy előre betanult koreográfiával. Rövid műsorukat Zaiba Anikó vezette, ezt követően pedig közös táncolásra hívták a közönséget, flashmobbá alakítva ezáltal az eseményt. A táncjátékba bekapcsolódóknak a Just Dance nevű társasjáték modellje alapján a vászonra kivetített figurák mozdulatait kellett utánozni, velük egy időben, mindezt ismert világslágerekre.

Zaiba Anikó szervező megkeresésünkre elmondta, hogy már évek óta készülnek valamilyen módon megünnepelni a tánc világnapját Csíkszeredában, azonban erre csak idén került sor.

Az esemény célja a tánc népszerűsítése mellett a közösségépítés, a szórakozás, valamint az, hogy együtt ünnepeljenek a város lakói.

Az eseményen, amelyet Zaiba Anikó, Fekete Bernadetta és Pap Tibor közösen szerveztek, 25 év feletti résztvevőkre számítottak, azonban meglepetésre minden korosztály szép számban képviseltette magát.

„Nagyon fontos, hogy a városban legyenek színes programok, amelyek kimozdítják otthonról az embereket és ismerkedésre sarkallják őket” – vélte egy résztvevő, aki hozzátette, hogy azért is szereti a táncot, mert „a tánc segít felszabadulni és kilépni a komfortzónából”.

Boier Kinga
Vitos Zita

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 09., szerda

Részleteket árult el a tervezett közigazgatási reformról Cseke Attila

A fejlesztési és közigazgatási minisztérium új közigazgatási reformcsomagot tervez, amely a decentralizáció elvét erősíti meg, egyszerűsíti az ezzel kapcsolatos eljárásokat, és több hatáskört biztosít az önkormányzatoknak – jelentette be Cseke Attila.

Részleteket árult el a tervezett közigazgatási reformról Cseke Attila
2025. július 09., szerda

Benyújtotta a kormány elleni bizalmatlansági indítványát az AUR – frissítve

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) bizalmatlansági indítványt nyújtott be a kormány ellen, miután a Bolojan-kabinet felelősséget vállalt a parlamentben a deficitcsökkentő intézkedéscsomagról szóló törvénytervezetért.

Benyújtotta a kormány elleni bizalmatlansági indítványát az AUR – frissítve
2025. július 09., szerda

Fákat döntött ki a vihar Kézdivásárhelyen és Székelyudvarhelyen

Ezúttal Kézdivásárhelyre és Székelyudvarhelyre csapott le nagy erővel a vihar.

Fákat döntött ki a vihar Kézdivásárhelyen és Székelyudvarhelyen
2025. július 09., szerda

Ezentúl csak nyomós indokkal utazhatnak külföldre közpénzből a minisztériumi alkalmazottak

Ilie Bolojan miniszterelnök takarékossági okokból arra utasította a minisztériumokat és a közintézményeket, hogy ritkítsák az alkalmazottak külföldi útjait.

Ezentúl csak nyomós indokkal utazhatnak külföldre közpénzből a minisztériumi alkalmazottak
2025. július 09., szerda

A romániaiak több mint kétharmada szerint egyre több nő válik családon belüli erőszak áldozatává

A romániaiak több mint kétharmada szerint nőtt az utóbbi időben a nők elleni családon belüli erőszakos esetek száma – derül ki az INSCOP Research friss felméréséből.

A romániaiak több mint kétharmada szerint egyre több nő válik családon belüli erőszak áldozatává
2025. július 09., szerda

Két autó ütközött, hárman sérültek meg

Súlyos közlekedési baleset történt szerda délután Szászrégenben, a Beresztelke felé vezető útszakaszon. Egy súlyos, életveszélyes állapotban levő és két könnyebben sérült személyt szállítottak kórházba.

Két autó ütközött, hárman sérültek meg
2025. július 09., szerda

26 millió lej, 29 kilogramm arany, 12 ingatlan – zárolta a legfőbb ügyészség Horațiu Potra zsoldosvezér vagyonát

Elrendelte a legfőbb ügyészség Horațiu Potra vagyonának a zár alá vételét. A zsoldosvezért folytatólagosan elkövetett adócsalással, sikkasztással és pénzmosással gyanúsítják ebben az ügyben.

26 millió lej, 29 kilogramm arany, 12 ingatlan – zárolta a legfőbb ügyészség Horațiu Potra zsoldosvezér vagyonát
2025. július 09., szerda

Árvízveszély Hargita megyében – narancs- és sárga kódú figyelmeztetés a folyók mentén

Narancssárga és sárga kódú árvízriasztást adott ki szerdán az Országos Hidrológiai Intézet, az érintett Hargita megyei területeken árhullámokra, heves vízlefolyásra és vízszintemelkedésre kell számítani.

Árvízveszély Hargita megyében – narancs- és sárga kódú figyelmeztetés a folyók mentén
2025. július 09., szerda

Viharok, tüzek és balesetek: 106 riasztás 24 óra alatt Maros megyében

Az elmúlt 24 órában a Maros megyei hivatásos tűzoltóknak összesen 106 sürgősségi bevetésen kellett helytállniuk. Közúti balesetekhez, tizenegy tűzesethez, kidőlt fák eltávolításához riasztották őket.

Viharok, tüzek és balesetek: 106 riasztás 24 óra alatt Maros megyében
2025. július 09., szerda

Hatalmas pusztítást végzett a vihar Tusnádfürdőn

Súlyos károkat okozott a kedd esti vihar Tusnádfürdőn: hatalmas széllel és esővel csapott le a fürdővárosra alig néhány perccel azután, hogy a Ro-Alert rendszeren keresztül riasztás érkezett.

Hatalmas pusztítást végzett a vihar Tusnádfürdőn