
Képein érződik az empátia és a bensőséges viszony, amely a színészóriásokhoz, írókhoz fűzte a fotográfust
Fotó: Veres Nándor
A Kossuth-díjas Keleti Éva fotóművész páratlan színész- és íróportréiból, színházi pillanatképekből nyílt kiállítás vasárnap a székelyudvarhelyi Művelődési Ház koncerttermében. A nyolcvanhetedik évében járó fotográfus nem lehetett jelen, de videoüzenetben köszöntötte az egybegyűlteket Budapestről.
2018. május 07., 21:262018. május 07., 21:26
„Ismerve Keleti Éva munkásságát, amely kapcsolódik a művészetekhez, örömmel fogadtam, amikor tavaly év elején megkerestek azzal, hogy rendezzünk egy gyűjteményes kiállítást itt, Székelyföldön.
– szólt a megjelentekhez a rendezvény házigazdája és az otthont adó kulturális intézmény vezetője, Elekes Gyula.
Megnyitóbeszédében is kitért a vele való találkozására.
Ezt követően a Kossuth-, Prima Primissima-, Radnóti-díjas művész életpályáját ismertette.
Fotó: Veres Nándor
Keleti Éva Budapesten született, az ELTE fizika-kémia szakos hallgatójaként került a Magyar Fotó állami vállalathoz, ahol egyetlen nap alatt eldőlt a sorsa, és egy egész életre eljegyezte magát a fotográfiával.
Fotó: Veres Nándor
„Képein az embertársai iránti maximális empátia tükröződik, és az emberi érzések adják fotóinak sajátos hangulatát későbbi MTI-s időszakában is, amikor riporterként dolgozott. Munkahelyi feladatként kapta a színházi tudósítói munkát. Közvetlen, érző és együttérző személyiségét hamar megszerették a színészek, és maguk közé fogadták. Ez a bensőséges viszony látszik is a színészportrékon, amelyek túlmutatnak a klasszikus értelmezésen – lélekrezdülések, lelkiállapotok képi megjelenései jellemzik alkotásait” – fogalmazott Balla.
– hangzott a végszó.
Fotó: Veres Nándor
Az ünnepi beszédek végén maga a művésznő is megköszönte a részvételt és a szervezők lelkesedését egy, az alkalomra készült videoüzenetben, mondván
Az Arcok, fények, formák című kiállítás május 25-éig tekinthető meg a Művelődési Ház koncerttermében.
Fotó: Veres Nándor
Fotó: Veres Nándor
Fotó: Veres Nándor
Fotó: Veres Nándor
Aktiválták a vörös beavatkozási tervet a Szeben megyei hatóságok, miután egy feleki rendezvényteremben tizenegy ember ételmérgezésre utaló tüneteket tapasztalt.
Stabil kormányra van szüksége Romániának a következő két évben – jelentette ki a mezőgazdasági miniszteri tisztségre jelölt Tánczos Barna szombaton.
A Maros megyei Mezőrücsön vasárnap ki lehet próbálni a kerékpárként hajtott vasúti járművet, a sínbiciklit.
Több mint háromszáz dolgozójától válik meg dési üzemében a járműipari alkatrészeket gyártó japán Fujikura – írja az MTI az Actualdecluj.ro hírportál nyomán, amely a Kolozs megyei munkaerő-elhelyező ügynökség (AJOFM) közleményét dolgozta fel.
Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök szombaton benyújtotta a parlamentnek a kormányprogramot és a miniszterjelöltek névsorát. A kijelölt kormányfőt Cătălin Drulă, Tánczos Barna és Ötvös Koppány Bulcsú miniszterjelöltek kísérték el.
Négy szabálysértő sofőrt is kiszúrtak a fogalomból pénteken a Hargita megyei rendőrök. Kettőt közülük Etéden igazoltattak.
Egy 18 és egy 20 éves fiatalember életét vesztette szombat reggel egy súlyos közúti balesetben Petrozsényben – közölte a Hunyad megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.
A Maros Megyei Tanács szeptemberi ülésén az egészségügy, a szociális ellátás és a kultúra területét érintő fontos döntéseket hozott, és több megyei intézmény költségvetését is kiegészítette.
Több mint 4,2 millió lej értékben szabott ki bírságot a szeptember 21-25. közötti ellenőrzései során az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság (ANPC).
Februárban szűnt meg a Csejdet és Tófalvát Marosvásárhellyel összekötő buszjárat, és bár most sokan hiányolják, korábban kevesen vették igénybe a csejdi buszjáratot. Körvonalazódik a megoldás, de a bürokrácia miatt ez jócskán elhúzódhat.
szóljon hozzá!