
Fotó: Pixabay
Ilie Bolojan kijelentette, hogy a deficitcsökkentő csomag a pénteki kormányülésen való jóváhagyását követően a parlament elé kerül.
2025. július 04., 16:432025. július 04., 16:43
A kabinet ülésének elején Bolojan elmondta, elfogadása után azonnal elindítják az eljárást, amellyel a kormány felelősséget fog vállalni a deficiticsökkentő intézkedéscsomagért a parlamentben.
„A kormányülés után benyújtjuk ezt a tervezetet a parlamentnek, és legkésőbb kedden, az ECOFIN-ülés napján belépjünk a felelősségvállalás parlamenti eljárásának utolsó szakaszába, miután átvettük és elemeztük a parlament által javasolt módosításokat a kabinet jövő hét eleji ülésén” – mondta a kormányfő.
lie Bolojan kormányfő a szakszervezetek és a munkáltatói szövetségek képviselőivel egyeztetett pénteken a deficitcsökkentő intézkedések törvénytervezetéről és annak szociális és gazdasági hatásairól a háromoldalú egyeztető tanács ülésén.
Az első szakaszban és az azt közvetlenül követő időszakban egy sor strukturális intézkedést támogat a kormány a költségvetési kiadások csökkentése és a bevételek növelése érdekében – jelentette ki Bolojan a tanácskozáson a kormány közleménye szerint.
Ezt az első intézkedéscsomagot meg fogják vitatni az ECOFIN július 8-i ülésén. Alapvetően fontos, hogy a lehető leggyorsabban stabilizáljuk a piacokkal való kapcsolatokat, és július végéig előálljunk a második intézkedéscsomaggal, amellyel teljesítjük az országos helyreállítási tervbe (PNRR) foglalt mérföldköveket, és lehetővé teszi számunkra, hogy hozzáférjünk a 4. számú kifizetési kérelemhez csatolt európai forrásokhoz” – fogalmazott a miniszterelnök.
A közlemény szerint a munkáltatói szövetségek képviselői hangsúlyozták a költségvetési stabilitás és kiszámíthatóság, valamint az adócsalás elleni küzdelem és a közpénzek elköltésének hatékonyságát növelő intézkedések megerősítésének, a bürokrácia csökkentésének és a romániai turizmus előmozdításának fontosságát.
A kormány, a szakszervezetek és a munkáltatói szövetségek képviselői folytatják a szociális párbeszédet. Ilie Bolojan azt mondta a megbeszélésen jelen levőknek, hogy „tiszteletre épülő együttműködést szeretne annak érdekében, hogy jó döntéseket hozzanak Románia számára”. Javasolta ugyanakkor nekik, hogy nevezzék ki képviselőiket a következő két deficitcsökkentő csomagot kidolgozó munkacsoportokba – mutat még rá a kabinet.
A marosvásárhelyi ítélőtábla szerdán elutasította a drogkereskedelemmel gyanúsított Cristian Pomohaci fellebbezését, így a volt ortodox pap és népdalénekes előzetes letartóztatásban marad.
Eugen Tomac kijelölt miniszterelnök szerdán közölte, hogy a román állampolgárság megszerzésekor minden kapcsolata megszűnt az ukrán hatóságokkal, és évekkel ezelőtt, önként lemondott az ukrán állampolgárságról.
A Különleges Távközlési Szolgálat (STS) szerdán közölte, hogy elérhetővé vált a látás- és/vagy hallássérültek vészhelyzeti kommunikációját segítő Apel 112 mobilalkalmazás.
Lezárult az előkészítő szakasz, így elkezdődhet a székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnázium bentlakásánál történt tragédia nyomán indult büntetőper elsőfokú tárgyalása. Noha voltak problémák a nyomozati anyaggal, ez nem változtatott a helyzeten.
Az emberek kormányt akarnak, nem érdeklik őket a politikusok választási vitái – jelentette ki szerdán Nicușor Dan.
Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes szerdán bejelentette, kezdeményezni fogja az Európai Bizottságnál (EB), hogy vegyék le a barnamedvét a szigorúan védett fajok listájáról és helyezzék át egy másik listára.
A Hargita megyei tűzoltók összesen 18 sürgősségi esethez vonultak ki a hét első két napján, miközben 16 Ro-Alert figyelmeztetést is kiadtak a településeken megjelenő medvék miatt.
Két órára felfüggesztik tevékenységüket csütörtökön az ország igazságügyi orvosszakértői és a törvényszéki orvostani szolgálatok munkatársai. A tiltakozó akcióhoz a Hargita Megyei Törvényszéki Orvostani Szolgálat is csatlakozik.
A képviselőház szerdai ülésén döntő házként elfogadta az alapélelmiszerek árréskorlátozását december 31-éig meghosszabbító jogszabálytervezetet.
A TAROM légitársaság adóssága megközelíti a 930 millió lejt és 105 millió lejjel meghaladja a teljes vagyonát, a tavalyi évet pedig 186 millió lejes veszteséggel zárta.
1 hozzászólás