
A fűtésszezon kezdetével egyre több fejtörést okoz az Egységes Fűtési Zónában élőknek, hogy a tömbházakban a rendszerről levált lakók nem akarnak belepótolni a fűtésszámlába, és esetenként még a lakótársulások is utóbbiak mellé állnak. Az érvényben lévő törvények értelmében azonban a távfűtésért mindenkinek kell fizetni.
2011. október 27., 13:392011. október 27., 13:39
2011. október 27., 16:542011. október 27., 16:54
„Nagyon sok panaszt kapunk arra vonatkozóan, hogy egyes tömbházakban a még rendszeren lévőkre hárítják a távfűtés teljes költségét. Meg kell jegyeznem, hogy azok, akik az Egységes Fűtési Zónában leváltak, illegálisan tették, lényegtelen, hogy miért. Az utóbbi két évben az Energomurtól nem kaphattak erre engedélyt, de voltak olyanok, akik még a lakótársulást sem kérdezték meg” – mondta portálunknak Csegzi Sándor alpolgármester. Hozzátette, a törvény értelmében egy tömbházban az elfogyasztott távhőmennyiség 30 százalékát a lakók közösen kell fizessék.
„Ha 30 gigakalória fogy el, akkor megközelítőleg 10 gigakalóriát el kell osztani a távfűtéses rendszeren lévők és a kiskazánosok között. Ez a veszteség, aminek az árába mindenkinek be kell pótolni, függetlenül attól, hogy kiskazánja van, vagy nincs, levágta a fűtéscsöveket a lakásában, vagy sem” – mondta Csegzi Sándor. Hozzátette, ezt nem minden lakótársulás tartotta be, ezért tűnik úgy, hogy a kiskazán gazdaságosabb.
„Ezt a 30 százalékot valahogyan arányosan kellene elosztani, és egy cég elvállalta, hogy kidolgoz egy módszert erre. Egyelőre levelezési szinten tárgyaljuk ezt a lakótársulásokkal, felszólítottuk őket, tartsák tiszteletben a törvényeket” – fogalmazott az alpolgármester. Hozzátette, várhatóan idéntől ellenőrizni fogják, hogy a lakótársulások jól számolnak, vagy sem, de, ha a lakók törvénytelenséget tapasztalnak ezzel kapcsolatban, ők is panaszt tehetnek, úgy a Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatalban, mint a távhőszolgáltatónál.
Egyirányúvá alakítják Marosvásárhelyen a Papiu utcát a Negoj és a Hosszú utca közötti útszakaszon.
Szombaton fél tíztől fogadják az első korcsolyázókat a marosvásárhelyi várba felállított szabadtéri jégpályán. A hivatalos megnyitó csak december 5-én lesz.
Hat utas érintett abban a péntek reggeli autóbalesetben, amely Maros és Hargita megye határánál Szalárdon történt.
A gyalogosok fegyelmezettlensége miatti baleseteket szeretnék elkerülni, ezért oktató jelleggel tájékoztattak, illetve szabálysértő járókelőket bírságoltak az elmúlt héten – közli a Maros Megyei Rendőr-főkapitányság.
Megtöltötték a marosvásárhelyi városháza nagytermét azok a lakók, akik a közlekedési bizottság döntéseihez kívántak hozzászólni. Az egyik vitatott témát a Kövesdomb lakónegyed egyes utcáinak egyirányúvá alakítása képezte.
Több jármű forgalmi engedélyét is bevonták a rendőrök a hétvégén Szászrégenben, ahol átfogó ellenőrzést végeztek. 128 személyt igazoltattak, 38 járművet állítottak meg és ellenőriztek, továbbá hat kereskedelmi egységet is vizsgáltak.
Kiosztották a 33. Alter-Native Nemzetközi Rövidfilm Fesztivál díjait Marosvásárhelyen. A fesztivál fődíját idén egy magyar rendező alkotása nyerte el.
Ismét virágkorát éli az a fajáték, amely egy madzaggal összekötött kalapácsszerű részből és egy lyukas golyóból áll. A kendama játék azonban több iskolában tiltólistára került sérülésveszélyre hivatkozva.
Idén országszerte már 150 tűzeset történt lakóépületekben, ebből 54 esetet a tisztítatlan vagy hibás kémény okozott, és két halálos áldozatot is követeltek már a lakástüzek idén Maros megyében. A megelőzésre hívták fel a figyelmet a tűzoltók.
Marosvásárhelyen december 5-én, a Mikulás érkezésének napján nyitják meg a karácsonyi vásárt a Színház téren.
szóljon hozzá!