A huszártalálkozó második napja

•  Fotó: Bartos Lóránt

Fotó: Bartos Lóránt

Gelencén ért véget az első Háromszéki Huszártalálkozó. A rendezvény végére mintegy 80 huszárból  és gyalogkatonából álló bandérium verbuválódott össze.

Bartos Lóránt

2010. május 30., 20:302010. május 30., 20:30

2010. június 03., 19:152010. június 03., 19:15

•  Fotó: Bartos Lóránt Galéria

Fotó: Bartos Lóránt

A 80 hagyományőrzőből közel 60-an nyeregben tették meg a kétnapos felső-háromszéki utat, a gyalogos tüzérek viszont szekéren követték lovas bajtársaikat. A sereg előtt külön szekéren utaztak a rézfúvósok, illetve egy másik szekéren a kézdivásárhelyi Tanulók Háza zenekara foglalt helyet, akik a sorozáshoz dukáló verbunkost húzták. A toborzásban nagy feladat jutott a Perkő táncegyüttesnek is, akik huszárosan cifra tánccal csalogatták a leendő huszárokat. A koreográfia szerint minden településen két új huszár csatlakozott a menethez.

A Háromszéki huszártalálkozó első napján mintegy 35 kilométeres távot tettek meg Felső-Háromszék Szentföldnek nevezett részén a dr. Kádár László hagyományőrző huszárbandérium tagjai, akik Bereckben hajtották pihenőre fejüket. Nem azelőtt, hogy részt vegyenek a huszáravató ünnepségen, amelyen ez alkalommal hat legényt avattak huszárrá hagyományos módszerrel: egy székre nyerget fektetnek, amire a leendő  huszár hassal ráborul. Ezek után egy mentével letakarják a fejét és kezdetét veszi az avatás, aminek a huszár hátsó fele látja leginkább kárát, ugyanis a többi vitéz rendre rásújt egyet a kardja lapjával. Ha van olyan huszártársa, aki megsajnálja, az ráborulhat a bajtársára, így neki látják el a baját.

•  Fotó: Bartos Lóránt Galéria

Fotó: Bartos Lóránt

Az avatás után hajnalig tartó bál következett, így nem csoda, hogy a megfáradt vitézek a Kézdimartonos–Ozsdola–Gelence útszakasz végén kétórás késéssel érkeztek meg a záróünnepség színhelyére. A nagyközségben a Jancsó Benedek iskola előtti téren került sor a toborzásra és a rendezvény ünnepélyes zárására: minden résztvevő díszes emléklapot és emlékérmét kapott köszönetképpen a szervezőktől.

•  Fotó: Bartos Lóránt Galéria

Fotó: Bartos Lóránt

A Háromszéki Turisztikai Fejlesztési Egyesület tervei szerint jövőben ismét sor kerül a találkozó megszervezésére.

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 14., péntek

Ittasan okozott balesetet egy férfi, akit korábban is elítélték már közlekedési bűncselekmény miatt

Letért az útról kisteherautójával és egy ház kerítésének hajtott egy 43 éves férfi Uzon községben. Az ittasan vezető, korábban közlekedési bűncselekmény miatt már elítélt sofőrt őrizetbe vették, majd 30 napos házi őrizetbe helyezték.

Ittasan okozott balesetet egy férfi, akit korábban is elítélték már közlekedési bűncselekmény miatt
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Ittasan ült volánhoz, miután korábban már bevonták a jogosítványát

Jogosítvány nélkül vezette gépjárművét az a férfi, akit a háromszéki rendőrök Torján állítottak meg ellenőrzésre. Kiderült, a férfi jogosítványát már korábban, közlekedési bűncselekmények miatt bevonták, ráadásul erősen ittas állapotban ült volán mögé.

Ittasan ült volánhoz, miután korábban már bevonták a jogosítványát
2026. augusztus 14., péntek

Előbb Dobollón, majd Perkőn kellett tüzet oltani

Mintegy két hektáron égett a száraz növényzet Dobollón, majd néhány órával később Kézdiszentlélek térségében, Perkőn kigyulladt az aljnövényzet csütörtökön.

Előbb Dobollón, majd Perkőn kellett tüzet oltani
2026. augusztus 13., csütörtök

Drágul a parkolás, bővülnek a fizetős övezetek Sepsiszentgyörgyön

Elfogadta a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület az új parkolási szabályzatot, amely egységes rendszerbe foglalja a lakónegyedi és a városközponti fizetéses parkolást. Drágul a parkolás, bővülnek a fizetős övezetek, és indul a Sepsi Parking App.

Drágul a parkolás, bővülnek a fizetős övezetek Sepsiszentgyörgyön
Hirdetés
2026. augusztus 13., csütörtök

Részegen ült volánhoz, miután korábban éppen ittas vezetés miatt vették el a jogosítványát

Őrizetbe vették azt a Kovászna megyei sofőrt, aki szerdán ittasan és gépjárművezetői engedély nélkül vezetett Felsőcsernátonban. Mint kiderült, nem első alkalommal cselekedett így.

Részegen ült volánhoz, miután korábban éppen ittas vezetés miatt vették el a jogosítványát
2026. augusztus 12., szerda

Fényképekkel zsarolt és fenyegető üzenetekkel zaklatott egy nőt – őrizetbe vették

Zsarolás, fenyegetés, zaklatás és a magánszféra megsértése miatt vettek őrizetbe egy torjai férfit a Kovászna megyei rendőrség bűnügyi nyomozói.

Fényképekkel zsarolt és fenyegető üzenetekkel zaklatott egy nőt – őrizetbe vették
2026. augusztus 12., szerda

A kezdeti nehézségek után már olajozottan működik a kerékpárkölcsönző Sepsiszentgyörgyön

Már több mint 138 ezer alkalommal béreltek kerékpárt a sepsiszentgyörgyi Sepsi Bike rendszerben. A kezdeti technikai nehézségek után a szolgáltatásnak mára több mint 7 ezer regisztrált és több mint 4300 aktív felhasználója van.

A kezdeti nehézségek után már olajozottan működik a kerékpárkölcsönző Sepsiszentgyörgyön
Hirdetés
2026. augusztus 11., kedd

Kongó szaklíceumi padok: több száz diák tűnt el a rendszerből

A romániai oktatási rendszer súlyos szerkezeti gondja évek óta változatlan: miközben az elméleti líceumok elszippantják a legjobb képességű diákokat, a szaklíceumok minden nyáron megküzdenek a beiskolázási terv teljesítéséért.

Kongó szaklíceumi padok: több száz diák tűnt el a rendszerből
2026. augusztus 11., kedd

„Káosz van” – ügyvédek és ügyfeleik is megérzik a telekkönyvi rendszer leállását

Több mint három hete nem működik az Országos Kataszteri és Ingatlan-nyilvántartási Ügynökség (ANCPI) honlapja, ami sokaknak bosszúságot okozott, de sok plusz kiadást is eredményezett. Ügyvédet kérdeztünk a kialakult helyzetről.

„Káosz van” – ügyvédek és ügyfeleik is megérzik a telekkönyvi rendszer leállását
2026. augusztus 10., hétfő

Prostitúciós ügyben vettek őrizetbe két férfit Sepsiszentgyörgyön

Összesen hét házkutatást tartottak egy prostitúciós ügyben vasárnap Kovászna, Prahova és Dâmbovița megyékben, két személyt pedig őrizetbe is vettek Sepsiszentgyörgyön – közölte a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság.

Prostitúciós ügyben vettek őrizetbe két férfit Sepsiszentgyörgyön
Hirdetés