
Fotó: Bartos Lóránt
Gelencén ért véget az első Háromszéki Huszártalálkozó. A rendezvény végére mintegy 80 huszárból és gyalogkatonából álló bandérium verbuválódott össze.
2010. május 30., 20:302010. május 30., 20:30
2010. június 03., 19:152010. június 03., 19:15
Fotó: Bartos Lóránt
A 80 hagyományőrzőből közel 60-an nyeregben tették meg a kétnapos felső-háromszéki utat, a gyalogos tüzérek viszont szekéren követték lovas bajtársaikat. A sereg előtt külön szekéren utaztak a rézfúvósok, illetve egy másik szekéren a kézdivásárhelyi Tanulók Háza zenekara foglalt helyet, akik a sorozáshoz dukáló verbunkost húzták. A toborzásban nagy feladat jutott a Perkő táncegyüttesnek is, akik huszárosan cifra tánccal csalogatták a leendő huszárokat. A koreográfia szerint minden településen két új huszár csatlakozott a menethez.
A Háromszéki huszártalálkozó első napján mintegy 35 kilométeres távot tettek meg Felső-Háromszék Szentföldnek nevezett részén a dr. Kádár László hagyományőrző huszárbandérium tagjai, akik Bereckben hajtották pihenőre fejüket. Nem azelőtt, hogy részt vegyenek a huszáravató ünnepségen, amelyen ez alkalommal hat legényt avattak huszárrá hagyományos módszerrel: egy székre nyerget fektetnek, amire a leendő huszár hassal ráborul. Ezek után egy mentével letakarják a fejét és kezdetét veszi az avatás, aminek a huszár hátsó fele látja leginkább kárát, ugyanis a többi vitéz rendre rásújt egyet a kardja lapjával. Ha van olyan huszártársa, aki megsajnálja, az ráborulhat a bajtársára, így neki látják el a baját.
Fotó: Bartos Lóránt
Az avatás után hajnalig tartó bál következett, így nem csoda, hogy a megfáradt vitézek a Kézdimartonos–Ozsdola–Gelence útszakasz végén kétórás késéssel érkeztek meg a záróünnepség színhelyére. A nagyközségben a Jancsó Benedek iskola előtti téren került sor a toborzásra és a rendezvény ünnepélyes zárására: minden résztvevő díszes emléklapot és emlékérmét kapott köszönetképpen a szervezőktől.
Fotó: Bartos Lóránt
A Háromszéki Turisztikai Fejlesztési Egyesület tervei szerint jövőben ismét sor kerül a találkozó megszervezésére.
Letért az útról kisteherautójával és egy ház kerítésének hajtott egy 43 éves férfi Uzon községben. Az ittasan vezető, korábban közlekedési bűncselekmény miatt már elítélt sofőrt őrizetbe vették, majd 30 napos házi őrizetbe helyezték.
Jogosítvány nélkül vezette gépjárművét az a férfi, akit a háromszéki rendőrök Torján állítottak meg ellenőrzésre. Kiderült, a férfi jogosítványát már korábban, közlekedési bűncselekmények miatt bevonták, ráadásul erősen ittas állapotban ült volán mögé.
Mintegy két hektáron égett a száraz növényzet Dobollón, majd néhány órával később Kézdiszentlélek térségében, Perkőn kigyulladt az aljnövényzet csütörtökön.
Elfogadta a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület az új parkolási szabályzatot, amely egységes rendszerbe foglalja a lakónegyedi és a városközponti fizetéses parkolást. Drágul a parkolás, bővülnek a fizetős övezetek, és indul a Sepsi Parking App.
Őrizetbe vették azt a Kovászna megyei sofőrt, aki szerdán ittasan és gépjárművezetői engedély nélkül vezetett Felsőcsernátonban. Mint kiderült, nem első alkalommal cselekedett így.
Zsarolás, fenyegetés, zaklatás és a magánszféra megsértése miatt vettek őrizetbe egy torjai férfit a Kovászna megyei rendőrség bűnügyi nyomozói.
Már több mint 138 ezer alkalommal béreltek kerékpárt a sepsiszentgyörgyi Sepsi Bike rendszerben. A kezdeti technikai nehézségek után a szolgáltatásnak mára több mint 7 ezer regisztrált és több mint 4300 aktív felhasználója van.
A romániai oktatási rendszer súlyos szerkezeti gondja évek óta változatlan: miközben az elméleti líceumok elszippantják a legjobb képességű diákokat, a szaklíceumok minden nyáron megküzdenek a beiskolázási terv teljesítéséért.
Több mint három hete nem működik az Országos Kataszteri és Ingatlan-nyilvántartási Ügynökség (ANCPI) honlapja, ami sokaknak bosszúságot okozott, de sok plusz kiadást is eredményezett. Ügyvédet kérdeztünk a kialakult helyzetről.
Összesen hét házkutatást tartottak egy prostitúciós ügyben vasárnap Kovászna, Prahova és Dâmbovița megyékben, két személyt pedig őrizetbe is vettek Sepsiszentgyörgyön – közölte a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság.