
Képünk illusztráció
Pénteken nem lesz tanítás az iskolákban és óvodákban, továbbá hivatalos szabadnap lesz a közintézményekben is. Nem tudunk ügyeket intézni a marosvásárhelyi városházán és a pénzügynél, de a bankokban sem lesz ügyfélfogadás.
2018. november 28., 18:332018. november 28., 18:33
Jó tudni, hogy a városháza által fenntartott Mircea Birau uszodában pénteken, szombaton és vasárnap nem fogadják a látogatókat, ráadásul ehhez hozzáadódik a hétfői szünnap is, amikor takarítani szoktak a létesítményben.
A december elsejei ünnepségekre való tekintettel forgalomkorlátozásokra lehet számítani Marosvásárhely központjában, pénteken és szombaton is. A nagy bevásárlóközpontokban azonban „nem veszik figyelembe” az ünnepnapokat, így a megszokott program szerint fogadják a vásárlókat.
A Richter-skála szerint 3,5-ös erősségű földrengés történt szombaton 9 óra 25 perckor Vrancea megyében – közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP).
Idén is tíz kategóriában vehették át a Prima és Prima Primissima Díjakat a magyar szellemi élet, a művészet, a tudomány és a sport jeles képviselői a Müpában megtartott pénteki gálaesten. A díjazottak között találjuk Visky András írót, drámaírót is.
Daniel David oktatási miniszter pénteken aláírta az iskolai házi feladatok szabályozását módosító rendeletet.
Ismét hadgyakorlatok zajlanak a sepsiszentgyörgyi Păiș David lőtéren december 8-12 között.
A Sapientia EMTE Doctor Honoris Causa címet adományozott pénteken Sapientia Kolozsvári Karának főtéri épületében Borhy László régészprofesszornak, az MTA rendes tagjának.
Idén is töretlen népszerűségnek örvendett a Rádió GaGa Mikulásváró rendezvénye Székelyudvarhelyen: péntek délután több száz apróság várta szüleivel, nagyszüleivel a piros ruhás jótevőt a Riverside bevásárlóközpont melletti téren.
Kicsik és nagyok, szülők, nagymamák, baráti társaságok vették birtokukban pénteken este Marosvásárhely főterét, ahol megnyílt a karácsonyi vásár, felkapcsolták a díszkivilágítást. Idén sikerült helyivé és eredetivé tenni az ünnepi pillanatokat.
A sepsiszentgyörgyi motorosok idén is piros köpenyre cserélték a bőrkabátot, hogy szebbé tegyék az ünnepet a városban és környékén lakó gyerekek számára. A motoros Mikulások ezúttal a főtéri karácsonyfa körül is tettek egy kört.
Kihirdette pénteken Nicușor Dan államfő az úgynevezett Nordis-törvényt, amely egyebek mellett felső határt szab a lakásvásárláskor fizetett előlegnek.
A legfelsőbb bíróság tagjai pénteken egyhangúlag úgy döntöttek, hogy megtámadják az alkotmánybíróságon a bírák és ügyészek nyugdíjazását szabályozó új törvénytervezetet.
szóljon hozzá!