Hirdetés
Hirdetés

A hívek adományainak köszönhetően hangja lesz a gyergyószentmiklósi felszegi templomnak

•  Fotó: Gergely Imre

Fotó: Gergely Imre

Egy jól megöntött harang több száz évig is teljesítheti a szolgálatát, templomba hívva a híveket, hangjával hirdetve Isten közelségét. A gyergyószentmiklósi Munkás Szent József templom búcsús szentmiséje különleges ünnep lesz a felszegi közösség számára, mivel első két harangjuk megáldására is sor kerül ennek keretében.

Gergely Imre

2023. április 30., 21:142023. április 30., 21:14

Május elseje a hét éve felépült Munkás Szent József templom búcsúünnepe.

A hétfőn, 11 órakor kezdődő szentmise a város felszegi részén élő 600 család számára különleges esemény lesz. Az ő adományaikból vásárolták meg ugyanis azt a két harangot, amelyeket Tamás József segédpüspök fog most megáldani.

Hirdetés
•  Fotó: Gergely Imre Galéria

Fotó: Gergely Imre

Az 56 kilós, kisebbik harang Szent Imre tiszteletére, a nagyobbik, 115 kilós Jézus Szíve tiszteletére készült. Ezeket most az ideiglenes haranglábon helyezik el, onnan lesz hallható a hangjuk. Hamarosan csatlakozik majd hozzájuk a harmadik, 220 kilós harang is, és ezek a tervek szerint a jövő évben felépülő új harangtoronyban kapnak majd helyet.

Idézet
Együtt majd egy szép cisz dúr hármas hangzatot adnak majd ki, zeneileg is teljessé téve a templom összhangzatát

– mondta el Gáll Hunor plébános.

•  Fotó: Gergely Imre Galéria

Fotó: Gergely Imre

A harangok Őrbottyánban, Gombos Ferenc műhelyében készültek.

„Immár hangja is van a templomunknak. A harangok hangja tulajdonképpen együtt lélegzik a közösséggel. Hála a közösségnek, amely igényelte ezt, és kisebb, nagyobb adományaikkal hozzájárultak, hogy ez megvalósulhasson.

Idézet
A harangok hívják majd a híveket a szentmisékre, megszólalnak halálesetekkor, különböző hangon jelezve, hogy férfi, vagy nő az elhunyt. Megszólalnak reggel, délben és este is”

– fogalmazott a plébános.

•  Fotó: Gergely Imre Galéria

Fotó: Gergely Imre

Hozzátette: egy ember életében rendkívüli esemény a harangszentelés, hiszen egy harang akár több száz évig is használatban lehet, ezért is lesz különleges a hétfői búcsús szentmise.

Idézet
Őseink a harangszóhoz kötötték életüket, meghatározta egy közösség hangulatát. Egy szépen szóló harang mellett az ember lelke, szíve is másként érzi magát”

– mondta még a plébános.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 25., péntek

Ezek miatt rótt ki bírságokat a fogyasztóvédelem a héten

Több mint 4,2 millió lej értékben szabott ki bírságot a szeptember 21-25. közötti ellenőrzései során az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság (ANPC).

Ezek miatt rótt ki bírságokat a fogyasztóvédelem a héten
Hirdetés
2026. szeptember 25., péntek

Kisbusz és sok papírmunka: így oldanák meg a csejdi buszgondot

Februárban szűnt meg a Csejdet és Tófalvát Marosvásárhellyel összekötő buszjárat, és bár most sokan hiányolják, korábban kevesen vették igénybe a csejdi buszjáratot. Körvonalazódik a megoldás, de a bürokrácia miatt ez jócskán elhúzódhat.

Kisbusz és sok papírmunka: így oldanák meg a csejdi buszgondot
2026. szeptember 25., péntek

Kiskorúval létesített szexuális kapcsolatot, meztelen fotókat is kért tőle – előzetesbe került

Egy 27 éves férfit 30 napra előzetes letartóztatásba helyezett pénteken a Temes megyei törvényszék gyermekpornográfia és kiskorú elleni nemi erőszak gyanúja miatt.

Kiskorúval létesített szexuális kapcsolatot, meztelen fotókat is kért tőle – előzetesbe került
2026. szeptember 25., péntek

Ők lennének a Mureșan-kormány miniszterei

A Nemzeti Liberális Párt (PNL), a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) is döntöttek arról, hogy kik lennének a minisztereik a Siegfried Mureșan által vezetett kormányban.

Ők lennének a Mureșan-kormány miniszterei
Ők lennének a Mureșan-kormány miniszterei
2026. szeptember 25., péntek

Ők lennének a Mureșan-kormány miniszterei

Hirdetés
2026. szeptember 25., péntek

Negyvennégy film került be az Alter-Native versenyprogramjába

Az előválogatás során 1003 filmet nézett meg az előzsűri, amely 44 alkotást választott be az Alter-Native Nemzetközi Rövidfilm Fesztivál nemzetközi versenyprogramjába.

Negyvennégy film került be az Alter-Native versenyprogramjába
2026. szeptember 25., péntek

Közösségi megemlékezés és koszorúzás lesz a Bekecsen

Rendhagyó megemlékezést és lovas napot tartanak szeptember 26-án, szombaton a bekecsi csata 110. évfordulója tiszteletére.

Közösségi megemlékezés és koszorúzás lesz a Bekecsen
2026. szeptember 25., péntek

Péntek estétől hétfő hajnalig nem lesz elérhető az egészségbiztosító informatikai platformja

Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (CNAS) tájékoztatása szerint az egészségbiztosítások informatikai platformja (PIAS) pénteken 22 órától 2026. szeptember 28-án, hétfőn 2 óráig nem lesz elérhető.

Péntek estétől hétfő hajnalig nem lesz elérhető az egészségbiztosító informatikai platformja
Hirdetés
2026. szeptember 25., péntek

Alig lépett hatályba, máris eltörölték a külön középiskolai felvételi megszervezésének lehetőségét

Nicușor Dan államelnök pénteken kihirdette a törvényt, amely eltörli annak lehetőségét, hogy a középiskolák külön felvételi vizsgát szervezzenek a kilencedik osztályba lépőknek.

Alig lépett hatályba, máris eltörölték a külön középiskolai felvételi megszervezésének lehetőségét
2026. szeptember 25., péntek

Ennyit kerestek tavaly a romániai alkalmazottak – óriási különbségek ágazatok és megyék között

Tavaly 8716 lej volt a havi bruttó átlagbér Romániában, 655 lejjel, azaz 8,1 százalékkal nagyobb, mint egy évvel korábban; a nettó átlagbér 2024-hez képest 307 lejjel (6,2 százalékkal) 5266 lejre nőtt 2025-ben – közölte az Országos Statisztikai Intézet.

Ennyit kerestek tavaly a romániai alkalmazottak – óriási különbségek ágazatok és megyék között
Hirdetés