Hirdetés
Hirdetés

A hidegben sokan, a verőfényes napsütésben kevesebben látogatták a húsvéti vásárt

A hideg ellenére szombaton sokan kilátogattak a vásárra •  Fotó: Barabás Ákos

A hideg ellenére szombaton sokan kilátogattak a vásárra

Fotó: Barabás Ákos

Közel ötven termelőtől, illetve kézművestől vásárolhattak a hétvégén mindazok, akik kimentek a Székelyudvarhely központjában megrendezett húsvéti vásárra. Míg szombaton a télies idő ellenére is sok látogató volt, vasárnap, bár gyönyörűen sütött a nap, érezhetően kevesebben fordultak meg vásárlói szándékkal a téren.

Dósa Ildikó

2018. március 25., 20:122018. március 25., 20:12

2018. március 27., 19:242018. március 27., 19:24

Az eladók egy része úgy vélte, kevesen tudtak arról, hogy két teljes napig tartó rendezvényt tervezett a polgármesteri hivatal.

Idézet
Szombat reggel kilenckor már sorban álltak az emberek, déli kettőkor pedig nagyjából le is járt. Megszokták a havi vásárok programját, és aszerint jöttek

– mondta lapunknak Koszta Ignác, aki házi szörpöket, lekvárokat kínált. „Úgy jönnek, mint a megszokott havi vásárra, délelőtt többen, délután megcsappant az áradat” – közölte tapasztalatát Varga Géza is.

Hirdetés

A székelyudvarhelyi mézeskalács-készítő portékái között húsvéti formák is megjelentek, így hímes tojás, csibe, nyuszi várta a vásárlókat. Hasonlóképpen Nemes Ágnes Orsolya levendulakészítő is igyekezett termékeit húsvétra hangolni, így a szokványosabb darabok között nyuszik, csibék is illatoztak. A téren a népies táskák, festett üvegtárgyak, fajátékok, natúr kozmetikumok, mellett sorakoztak a teafűvel, méhészeti termékekkel, házi készítésű befőttekkel, kézműves sajtokkal és csokoládéval megrakott asztalok. A hentesáruk között sonkák, kolbászok csalogattak illatukkal és látványukkal. Jobbára ugyanazok a termelők és a tőlük megszokott minőségi termékek.

•  Fotó: Barabás Ákos Galéria

Fotó: Barabás Ákos

Hímes tojást csupán a kilyéni Salamon Éva hozott, asztalán szebbnél szebb darabok díszelegtek. A megírt tyúktojást már 6 lejért hazavihette az, akinek elnyerte tetszését, míg a kacsatojásért 15, a libatojásért 20–40, az emutojásért 90, a strucctojásért pedig akár 250 lejt is elkértek.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. október 25., szombat

Zuhanás a halálba: két turista vesztette életét a Fogarasi-havasokban, harmadik társuk megmenekült

Két turista vesztette életét szombaton a Fogarasi-havasokban, miután megcsúsztak és lezuhantak a Netedu-csúcs nyugati lejtőjén, egy harmadik személyt pedig – aki túlélte a balesetet – kimentettek a hegyimentők.

Zuhanás a halálba: két turista vesztette életét a Fogarasi-havasokban, harmadik társuk megmenekült
Hirdetés
2025. október 25., szombat

Óraátállítás most vasárnap: a tudomány szerint a télinél kellene maradni

A nyári időszámítás október utolsó vasárnapjáig tart, téli időszámításra térünk át október 26-án, azaz most vasárnap, amikor hajnali 4 órakor 3 órára kell visszaállítani az órát.

Óraátállítás most vasárnap: a tudomány szerint a télinél kellene maradni
2025. október 25., szombat

Büntetett a csendőrség: megfizeti az árát a kormányfőt célzó kifütyülésnek a nagykárolyi résztvevő

Két szankciót róttak ki szombaton a csendőrök a román hadsereg napja alkalmából a Szatmár megyei Nagykárolyban szervezett katonai ünnepségen, amelyen Ilie Bolojan kormányfőt kifütyülték hivatalos beszéde közben.

Büntetett a csendőrség: megfizeti az árát a kormányfőt célzó kifütyülésnek a nagykárolyi résztvevő
2025. október 25., szombat

Székelyföld minden részéről várják a gyógyulni hajlandókat

Csíkszeredából, Székelyudvarhelyről, Sepsiszentgyörgyről, Kézdivásárhelyről és Marosvásárhelyről, valamint környékükről is lehet jelentkezni a szenvedélybetegeknek, illetve felnőtt hozzátartozóiknak szervezett terápiás programra.

Székelyföld minden részéről várják a gyógyulni hajlandókat
Hirdetés
2025. október 25., szombat

Megsérült, de sikerült elmenekülnie a medve elől egy turistának a szomszéd megyében

Turistára támadt egy medve szombaton a Cenk és a Keresztényhavas közötti hegyi ösvényen. A medvetámadás áldozatának sikerült elmenekülnie, a segélyhívást követően arc- és végtagsérülésekkel szállították kórházba.

Megsérült, de sikerült elmenekülnie a medve elől egy turistának a szomszéd megyében
2025. október 25., szombat

Két és fél percig bírta a közönség Ilie Bolojan nagykárolyi beszédét, aztán jött a fütyülés – videó

Ilie Bolojan miniszterelnököt többen kifütyülték szombaton Nagykárolyban, a román hadsereg napján szervezett katonai ünnepségen mondott beszéde alatt, illetve azt követően is. A kormányfő azt mondta, meg van szokva az ilyen dolgokkal.

Két és fél percig bírta a közönség Ilie Bolojan nagykárolyi beszédét, aztán jött a fütyülés – videó
2025. október 25., szombat

Tragédia Râmnicu Vâlceán: kiugrott egy tömbházból egy férfi, még mielőtt a tűzoltók felfújhatták volna a mentőlégpárnát

Kiugrott egy tömbház negyedik emeletéről egy férfi szombaton Râmnicu Vâlceán, még mielőtt a helyszínre riasztott tűzoltók felfújhatták volna a légpárnát. A zuhanást követően az 52 éves férfi életét vesztette.

Tragédia Râmnicu Vâlceán: kiugrott egy tömbházból egy férfi, még mielőtt a tűzoltók felfújhatták volna a mentőlégpárnát
Hirdetés
2025. október 25., szombat

Lehet korcsolyázni a vakációban, két helyszínen is

Az egyhetes őszi vakációban Csíkszeredában és a Marosvásárhely melletti Marosszentgyörgyön is megnyitják a jégcsarnokot a nagyközönség előtt is.

Lehet korcsolyázni a vakációban, két helyszínen is
2025. október 25., szombat

Románia katonai elrettentésre készül

Nicușor Dan államelnök szombaton kijelentette, a román hadsereg korszerűsítése prioritást jelent, mivel nem elég azt mondogatni, hogy békét akarsz, tenni is kell érte azzal, hogy felkészülsz a háború elbátortalanítására.

Románia katonai elrettentésre készül
Románia katonai elrettentésre készül
2025. október 25., szombat

Románia katonai elrettentésre készül

2025. október 25., szombat

Két ugyanakkora, négyes feletti földrengés volt szombaton, alig egyórás eltéréssel

Két földrengés is volt szombaton a Vrancea szeizmikus térségben. A kettő között egy óra sem telt el.

Két ugyanakkora, négyes feletti földrengés volt szombaton, alig egyórás eltéréssel
Hirdetés