Szerződéskötéseket szorgalmaz az E-Star

Több gyergyószentmiklósi családot keresett meg telefonon a napokban az E-Star C.D.R Kft., hogy felhívja a figyelmet a távhőszolgáltatói szerződések megkötésének fontosságára. A megkeresés kapcsán több kérdés is megfogalmazódott a lakókban, sokan azért vonakodnak a szerződés megkötésétől, mert úgy tudják, a megállapodás 25 évre szól, és nem merik ilyen hosszú távra lekötelezni magukat.

Pethő Melánia

2011. november 15., 18:142011. november 15., 18:14

2011. november 15., 18:342011. november 15., 18:34

Megkeresésünkre Balogh Katalin, az E-Star szóvivője közölte, a fogyasztók telefonszáma a fűtéspótlék igényléséhez leadott űrlapon szerepel, így sikerült a társaságnak kapcsolatba lépni azokkal a személyekkel, akik még nem jelezték szerződéskötési szándékukat, azonban októbertől már részesülnek hő- és melegvíz-ellátásban. „A rendelkezésére bocsátott kontaktadatokat – a személyi jogokat tiszteletben tartva – társaságunk nem kívánja egyéb célokra felhasználni, illetve nyilvánossá tenni” – áll a szerkesztőségünkbe juttatott értesítésben.

A fogyasztónak kötelessége szerződést kötni

A távhőszolgáltató vállalat felhívja a figyelmet, hogy a fogyasztó és szolgáltató közötti zökkenőmentes kapcsolat megőrzésének feltétele a tisztázott, megalapozott jogviszony. Fontos, hogy rögzítve legyenek úgy a fogyasztó, mint a szolgáltató jogai és kötelezettségei, amelyekre majd a későbbiekben is hivatkozni lehet. Amint azt a vállalt szóvivője közli, a közszolgáltatások folyamatos igénybe vétele esetén, a fogyasztó köteles meghatározatlan időre szerződést kötni a szolgáltatóval. A szolgáltatás használata esetén, az erre vonatkozó törvénykezés értelmében, a fogyasztói szerződés megkötésének tagadása szabálysértésnek minősül. Ebben az esetben, az önkormányzat hatóságai által a kiróható bírság értéke 500 és 1000 lej közé tehető.

„Nem a szolgáltató kényszeríti a fogyasztóit a szerződések megkötésére, az E-Star csupán a Romániában érvényes törvénykezés szellemében jár el, amely szerint minden folytonos közszolgáltatásban részesülő fogyasztónak kötelessége meghatározatlan időre szerződést kötni a szolgáltatóval. Az E-Star csupán abban az esetben szorgalmazza a szerződés megkötését, amennyiben a fogyasztói pontok ténylegesen részesülnek távhőszolgáltatásban. A román törvénykezés megszegése minden esetben szabálysértésnek minősül, abban az esetben is ha a fogyasztók rendszeresen és időben fizetik a hőenergia ellenértékét” – áll az értesítésben.

A szerződés meghatározatlan időre szól

Többen attól tartanak, hogy ha szerződést kötnek a távhőszolgáltatóval, hosszú évekre kötelezik el magukat, ez pedig visszatartja őket a hivatalos okmány aláírástól. Az aggályok eloszlatására, a vállalat szóvivője közli, az E-Star, az önkormányzattal kötött haszonbérleti szerződésben valóban 25 évre vállalta Gyergyószentmiklós hő- és melegvíz-ellátását, ez a periódus azonban nem a fogyasztói szerződésekre vonatkozik. Az 51/2006-os közszolgáltatási törvény értelmében a rendszerben történő, folytonos szolgáltatások esetén (hidegvíz, szennyvíz-elvezetés, melegvíz, fűtés) a fogyasztói szerződések meghatározatlan időre kötődnek.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 07., hétfő

Nem adhat információkat az ügyészség az orotvai gyilkosság ügyében  

Noha még tart a nyomozás a Gyergyóditróhoz tartozó Orotván februárban történt emberölés ügyében, az ügyészség nem adhat semmilyen információt erről. Így azt sem tudtuk meg, sikerült-e minden kétséget kizáróan azonosítani az áldozatot.

Nem adhat információkat az ügyészség az orotvai gyilkosság ügyében   
2025. július 06., vasárnap

Uz Bence utódait nem idegesítik a megszorítások

Nemrégiben Csinódra látogattunk, abba a faluba, ahol nem terem meg a burgonya, csak 2002 óta van villany, és ahová két éve vezet aszfaltozott út. Egy ottani gazdával beszélgetve kiderült, Uz Bence utódait nem hozzák lázba a megszorító intézkedések.

Uz Bence utódait nem idegesítik a megszorítások
2025. július 05., szombat

Ég az erdei avar és a száraz növényzet Hollósarkán

Péntek óta küzdenek az avartűzzel a tűzoltók a Gyergyóhollóhoz tartozó Hollósarka településen. Az utolsó tűzfészkek felszámolását szombat reggel folytatták.

Ég az erdei avar és a száraz növényzet Hollósarkán
2025. július 02., szerda

Vízkorlátozás léphet érvénybe két gyergyói településen

Vízkorlátozást helyezett kilátásba a gyergyói vízszolgáltató vállalat, amennyiben Gyergyóújfaluban és Gyergyóalfaluban nem sikerül csökkenteni a vízfogyasztást.

Vízkorlátozás léphet érvénybe két gyergyói településen
2025. július 02., szerda

Százéves az ereklyés országzászló mozgalom – tudományos konferencia Maroshévízen

Tudományos konferenciával emlékeznek meg az ereklyés országzászló mozgalom százéves évfordulójáról Maroshévízen. A rendezvény az országzászlók, világháborús emlékművek, katonai temetők és nemzeti emlékhelyek témakörét járja körül.

Százéves az ereklyés országzászló mozgalom – tudományos konferencia Maroshévízen
2025. július 01., kedd

Gyógynövények éjszakája az Erdővidék Múzeumában

Idén is csatlakozik az Erdővidék Múzeuma a Múzeumok Éjszakája rendezvénysorozathoz. A tavalyi nagy sikerű gyógynövényes tematikát követve az idei program középpontjában ismét az erdővidéki gyógynövények és azok felhasználása áll.

Gyógynövények éjszakája az Erdővidék Múzeumában
2025. július 01., kedd

Jelentős beruházásra készülnek a gyergyószentmiklósi kórháznál

Több mint 14 millió lejes beruházás küszöbén áll a gyergyószentmiklósi kórház, miután újabb uniós támogatást nyert el. Erről kedden reggel tartottak rendkívüli tanácsülést a városban, ahol egyhangúlag szavazták meg a költségvetés módosítását.

Jelentős beruházásra készülnek a gyergyószentmiklósi kórháznál
2025. július 01., kedd

Falunapok Gyergyóújfaluban és Güdücön

A Gyergyói-medence két településén is vidám falunapok zajlanak a héten. Gyergyóújfalu már pár napja belekezdett az ünneplésbe, Güdücön pedig július első hétvégéjén tartják a hagyományos búcsús rendezvényt.

Falunapok Gyergyóújfaluban és Güdücön
2025. június 30., hétfő

Bocsárdi László visszatér rendezőként – ígéretes a Figura következő évada

A Figura Stúdió Színház 40. évadának célját nem egy megemlékezés képezte, hanem a múlt, a jelen és jövőbeli alternatívák bemutatása. A különleges év után érdekesnek ígérkezik a következő is. Jön a Kollokvium, és Bocsárdi László visszatér rendezőként.

Bocsárdi László visszatér rendezőként – ígéretes a Figura következő évada
2025. június 27., péntek

Falunapok hétvégéje Gyergyószéken: ünneplés Ditróban, Orotván és Csomafalván

Ditró és Orotva, valamint Gyergyócsomafalva is színes falunapi programokkal várja a helyieket és az odalátogatókat a hétvégén. A rendezvénysorozatokban közös, hogy minden korosztálynak kínálnak kikapcsolódási lehetőséget.

Falunapok hétvégéje Gyergyószéken: ünneplés Ditróban, Orotván és Csomafalván