
Fotó: Boda L. Gergely
A Spiru Haret Tanügyi Szakszervezet Maros megyei fiókjának vezetője, Ioan Săcărea azt javasolta a város vezetésének, hogy vegyék be a focicsapatba a pedagógusokat is. Szerinte azok csak így számíthatnak juttatásokra, támogatásra. Dorin Florea nem érti, a tanárok miért nem szolidarizálnak a lakossággal, és azt üzente, hogy maradjanak a pedagóguscsapatban és türelemmel várjanak.
2010. június 30., 15:142010. június 30., 15:14
Fotó: Boda L. Gergely
„Több mint 790 000 lej 2007-ben, 500 000 lej 2008-ban, 700 000 lej 2009-ben – ennyit költöttünk például a Gheorghe Lazăr díjra, valamint az ajándékjegyekre. A tanároknak is meg kell érteniük, hogy a jelenlegi gazdasági helyzetben nagyon nehéz, nem tudjuk kiosztani ezeket. Próbáltuk, de még nem találtuk meg a módját, hogy fedezzük ezeket a kiadásokat. A 2010-es év még nem járt le” – mondta a polgármester.
Florea hangsúlyozta, hogy a Marosvásárhelyi FCM megérdemli a támogatást. „A megalakulásakor arról volt szó, hogy három éve van a csapatnak feljutni az élvonalba a második ligából. Hamarabb sikerült, ami dicséretre méltó, és a helyi tanács is úgy látta, hogy érdemes támogatni a csapatot továbbra is” – közölte a polgármester.
Értesítés nélkül kimaradó járatok, várakozó utasok: ez a mérlege a tömegközlekedési feszültségnek Maros megyében. Míg a peremtelepülési járatok olcsóbbak, a korábbi magánszolgáltatók egy része váratlan járatritkításokkal válaszolt a kieső bevételre.
Alig másfél óra alatt 52 szabálysértési bírságot szabtak ki sofőrökre a rendőrök Marosvásárhelyen egy átfogó ellenőrzés alkalmával csütörtökön. Több jogosítványt és forgalmi engedélyt is bevontak, ugyanakkor autókat is lefoglaltak.
Az alvásra fókuszál a marosvásárhelyi Szent Balázs Alapítvány idei multidiszciplináris konferenciája, amely az alvás-ébrenlét aktualitásait mutatja be magyar nyelven, neves hazai és külföldi előadók közreműködésével február 20–22. között.
Másodpercenként két köbméternyi vizet engednek le a bözödújfalusi gyűjtőtóból, hogy elérjék azt a telítettséget, ami biztonságos.
Karbantartási munkálatok miatt áramszünet lesz Marosvásárhely több utcájában csütörtökön 8 és 16 óra között.
„Közvetíteni kívánunk a Maros megyei vállalkozók és a magyarországi cégek között, ezért is látogattam meg a megye több régióját és találkoztam az üzletemberekkel” – mondta szerdán Marosvásárhelyen Gabriel Șopandă, Románia magyarországi nagykövete.
Tavaly közel 25 ezer beavatkozáshoz riasztották a Maros megyei tűzoltókat és a SMURD-rohammentőket. A legtöbb munkát a Kis-Küküllő megnövekedett sótartalma adta júniusban.
Szűk hónapja indultak el a peremtelepülési járatok, összeköttetést biztosítva Marosvásárhely és a környező települések között. A lakosság számos panaszt, javaslatot fogalmazott meg. Az eddigi tapasztalatokról Gáspár Botond illetékessel beszélgettünk.
Hatalmas lángok csaptak fel egy lakóháznál kedden este az Ákosfalvához tartozó Kisgörgényben. A helyi önkéntes tűzoltók és a marosvásárhelyi hivatásos tűzoltók küzdenek a tűz megfékezéséért.
Összefogott hatodikos diákjuk gyógyulásáért a Marosvásárhelyhez közeli Gernyeszegen az iskola és a helyi közösség. Puczi Attilánál tavaly ősszel előrehaladott állapotú rosszindulatú csontrákot állapítottak meg, és jelenleg is kórházban van.
szóljon hozzá!