
Fotó: Csató Andrea
A fiatfalvi Kára-hegyen szennyvízhálózatot, a székelykeresztúri Budai-Nagy Antal utcában pedig új ivóvízhálózatot építenek. Bár eredetileg pályáztak a beruházásokra, egyelőre nem tudni, hogy lesz-e támogatás.
2025. november 20., 12:022025. november 20., 12:02
Egyetlen beruházásba foglalta bele a székelykeresztúri önkormányzat a Budai-Nagy Antal utcában lévő ivóvízhálózat újjáépítését, valamint a Kára-hegyi szennyvízhálózat kialakítását, ugyanakkor pályázatot is nyert ezek megvalósításáért az országos helyreállítási terv programban (PNRR).
A Fiatfalvához tartozó romatelepen, azaz a Kára-hegyen lakókat régóta zavarta, hogy nincs kiépítve ott a szennyvízhálózat – fejtette ki lapunknak Koncz Hunor János, Székelykeresztúr polgármestere.
Fotó: Csató Andrea
Rámutatott, a rendszer hiánya nemcsak a falu többi lakójával okozott konfliktusokat, de a dombon élők között is számos vita forrása volt. „El lehet képzelni, hogy mi volt ott a hevesebb esőzéseket követően.
– fogalmazott.
A szennyvízhálózat kiépítését azonban gátolta, hogy korábban nem volt megoldva az ottani utak telekkönyveztetése. Éppen ezért
Jelenleg zajlik a projekt kivitelezése a helyszínen, sőt, a munka végéhez közeledik a megbízott cég.
Hamarosan befejeződik a szennyvízhálózat kiépítése a Kára-hegyen
Fotó: Csató Andrea
Székelykeresztúr egyik legfontosabb és legrégebbi utcájának számít a Budai-Nagy Antal, amely nagyjából 1,6 kilométer hosszan halad a város Kissolymos felőli kijáratáig. Itt
– magyarázta az elöljáró. Ennek, illetve a szárazabb időszakok során felmerülő vízhiány megoldása érdekében elengedhetetlen egy új hálózat kiépítése. A munkálatok során
Az építkezést úgy tervezték meg, hogy minél kevesebb aszfaltot kelljen feltörni, így szinte teljes mértékben csak a zöldövezetek mentén kell ássanak.
Fotó: Csató Andrea
A beruházás részeként egyébként a Cserépcsűr nevű kis utcában is földbe helyezik a csöveket.
Az új székelykeresztúri ivóvízhálózat a Románandrásfalva községben élőknek is jót jelenthet, hiszen a város végén rácsatlakozhatnak arra és kiépíthetik saját rendszerüket – jegyezte meg a polgármester.
A kivitelezés egyébként még nem kezdődött el, de már a helyszínre szállították a csöveket. Bíznak benne, hogy
Fotó: Csató Andrea
A felsorolt befektetések összértéke áfamentesen 1,2 millió lej, amelynek nagy része a PNRR-s támogatásból valósult volna meg, csupán 325 ezer lejt kellett volna helyben előteremteni – tudtuk meg Koncztól. Mint mondta, a gond csak az, hogy
A beruházás ekkor nem volt ennyire előrehaladott állapotban, így gyakorlatilag támogatás nélkül maradt az elkezdett építkezés. „Ha most meghúzzák a vonalat, akkor teljes egészében ki kell fizessük a beruházást. Információim szerint azonban az ivó- és szennyvízhálózatok kiépítésének finanszírozása folytatódni fog. Pusztán annyi változik, hogy nem a PNRR, hanem a Környezetvédelmi Alap fogja biztosítani a támogatást” – osztotta meg Koncz Hunor János polgármester.
Novemberber végén kezdenék a munkát a Budai-Nagy Antal utcában
Fotó: Csató Andrea
Kerítésnek ütközött és felborult hétfőn este egy butángázt szállító tartálykocsi az 1-es országúton, a Szeben megyei Skorei településen.
Egy nő és egy férfi életét vesztette egy hétfő esti balesetben Brăila megyében, egy hatéves kislány és egy másik férfi pedig megsérült.
Több mint 23 ezer Hargita megyei gazda kapta meg mostanig a tavaly igényelt egységes mezőgazdasági alaptámogatásokat. Kovászna megyében is 90 százalék fölötti ez az arány. Az agrár-környezetgazdálkodási támogatásokat még várja a jogosultak egy része.
Călin Georgescu hétfőn ismét kérte, hogy oldják fel a Legfelsőbb Védelmi Tanács (CSAT) 2024 december elején tartott ülésének titkosítását, arra hivatkozva, hogy az alapozta meg az elnökválasztás második fordulójának érvénytelenítését.
Emésztőgödörbe esett pónilovat mentettek ki vasárnap a székelykeresztúri Villám-Fulger Önkéntes Tűzoltóegyesület tagjai Alsóboldogfalván.
Lakóházban csaptak fel a lángok hétfőn este Vidrátszeg főutcáján, a tűzoltók már elkezdték az oltást – közli a Maros megyei katasztrófavédelem.
Egyhangúlag fogadta hétfőn a kormánykoalíció az államigazgatást érintő reformcsomagot, valamint a tervezett gazdaságélénkítő intézkedéseket. Az ülésen több adókedvezményről is döntöttek – adta hírül a Nemzeti Liberális Párt sajtóosztálya.
A Szociáldemokrata Párt nem támogatja az idei költségvetést a szociáldemokraták által javasolt szolidaritási csomag nélkül – közölte hétfőn a Facebook-oldalán Mihai Fifor képviselő.
Továbbra is problémás a romániai átoltottsági arány – hívta fel a figyelmet hétfőn Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter, hangsúlyozva, hogy a különféle kezdeményezések, köztük a gyógyszertári oltás kísérleti programja sem hozott érdemi javulást.
Politikai felelősségre vonás, akár tisztségből való felmentés is várhat azokra a miniszterekre és államtitkárokra, akiknek mulasztása miatt Románia uniós helyreállítási forrásokat veszít – jelenetette ki Ilie Bolojan miniszterelnök.
szóljon hozzá!