
Fotó: Baricz-Tamás Imola
A gyergyószentmiklósi Gac-oldalban állítottak emléket a több mint hetven évvel ezelőtt meggyilkolt 159 székesfehérvári honvéd katona nyughelyét gondozó felszegi asszonyoknak. A székesfehérváriak és gyergyószentmiklósiak összefogása révén állított kopjafa felavatásán tisztelettel emlékeztek a sírokat gondozó nőkre, akik azokban az időkben is virágot helyeztek az 1944. szeptember 7-én éjszaka lemészárolt fiatalok sírjára, amikor ezt nem szabadott.
2018. május 08., 17:292018. május 08., 17:29
„Ez a domboldal egy összekötő kapocs lett Székesfehérvár és Gyergyószentmiklós között. Az ég a földdel, az élő a holttal, az elmúlás a halhatatlansággal, a múlt valósága a jelen emlékezésével és Gyergyószentmiklós Székesfehérvárral találkozik itt” – hangzott el a Gac-oldalban, a kedden délben tartott kopjafaállítási ünnepségen. Felszegnek ez a része a brutálisan meggyilkolt katonák örök pihenőhelyévé vált, és nem maradt ismeretlen a történet, nem maradt ismeretlen a sír, köszönhetően azon felszegi asszonyoknak, akik a honvédek végső nyughelyét gondozták, tovább éltették annak a véres hajnalnak a történetét, amely mindörökre megpecsételte a domboldalt – hallhatták az emlékezők.
Fotó: Baricz-Tamás Imola
Az emlékhelyen immár 25 éve állnak emlékművek. Elsőként 1993-ban Burján Gál Emil szobrászművész alkotását helyezték el, tíz évvel ezelőtt Székesfehérvár városának főhajtásaként került újabb tiszteletadó jelkép, majd 2009-ben azért a húsz ártatlan civil áldozatért, akik a szeptember 7-i hajnalt követő napon vesztették életüket. Ez volt az a nap, amikor
2017-ben a vitézi rend állított kopjafát az elhunyt honvédek emlékére. A kedden felszentelt kopjafa pedig azoknak állít emléket, akik nélkül nem emlékezhetnénk, akik nélkül egy névtelen domboldal lenne ez a hely.
Fotó: Baricz-Tamás Imola
„A felszegi asszonyok, akik őrzői, szépítői és gondozói voltak éveken keresztül ennek a helynek,
Isten gondviselése vagy egyszerűen egy egybeesés, hogy éppen a mai napon kísérik utolsó útjára György Józsefnét, Farkas Annát, a felszegi 91 esztendős asszonyt, aki egyike volt azoknak, akik gondozták a sírokat és elmesélték azokat a történeteket, amelyeket megéltek” – mondta Fórika Krisztina, a helyi önkormányzat munkatársa.
Görög István, a Honvédség és Társadalom Baráti Kör székesfehérvári szervezetének képviselője és Nagy Zoltán, Gyergyószentmiklós polgármestere leplezte le a szárhegyi Gál Csaba által faragott kopjafát, amelynek talapzatán dr. Jakab Gyula adományaként barna márványba jegyezték az üzenetet. A felszegi Munkás Szent József-templom plébánosa, Korom Imre áldotta meg a kopjafát, ünnepi beszédében többek között a nő szerepét emelve ki.
Fotó: Baricz-Tamás Imola
Az emlékezésen Tóth Árpád Katona sír című verse hangzott el, majd a kegyelet koszorúit helyezték el székesfehérvári és gyergyószentmiklósi elöljárók, politikai pártok és civil szervezetek képviselői. A rendezvényen köszönetet mondtak többek között a gyergyóiaknak és székesfehérváriaknak, illetve a terület, az emlékhely tulajdonosának, Bajna Györgynek.
Fotó: Baricz-Tamás Imola
A kiállítás még megtekinthető
A Pro Art Galériában hétfőn nyitották meg azt a kiállítást, amelyet a Székesfehérvári Krajcáros Alapítvány szervezésében a nagy háború 100. évfordulójának emlékére állítottak össze. Kárpát-medencei képzőművészeket kértek fel, hogy egy-egy alkotással járuljanak hozzá az emlékállításhoz – tudtuk meg a Székesfehérvárról érkezett Görög Istvántól. A gyűjteményből, a 250 alkotásból több mint negyvenet tettek közszemlére a gyergyószentmiklósi Békény-parti galériában, ahol még két hétig megtekinthető a tárlat.
Aktiválták a vörös beavatkozási tervet a Szeben megyei hatóságok, miután egy feleki rendezvényteremben tizenegy ember ételmérgezésre utaló tüneteket tapasztalt.
Stabil kormányra van szüksége Romániának a következő két évben – jelentette ki a mezőgazdasági miniszteri tisztségre jelölt Tánczos Barna szombaton.
A Maros megyei Mezőrücsön vasárnap ki lehet próbálni a kerékpárként hajtott vasúti járművet, a sínbiciklit.
Több mint háromszáz dolgozójától válik meg dési üzemében a járműipari alkatrészeket gyártó japán Fujikura – írja az MTI az Actualdecluj.ro hírportál nyomán, amely a Kolozs megyei munkaerő-elhelyező ügynökség (AJOFM) közleményét dolgozta fel.
Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök szombaton benyújtotta a parlamentnek a kormányprogramot és a miniszterjelöltek névsorát. A kijelölt kormányfőt Cătălin Drulă, Tánczos Barna és Ötvös Koppány Bulcsú miniszterjelöltek kísérték el.
Négy szabálysértő sofőrt is kiszúrtak a fogalomból pénteken a Hargita megyei rendőrök. Kettőt közülük Etéden igazoltattak.
Egy 18 és egy 20 éves fiatalember életét vesztette szombat reggel egy súlyos közúti balesetben Petrozsényben – közölte a Hunyad megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.
A Maros Megyei Tanács szeptemberi ülésén az egészségügy, a szociális ellátás és a kultúra területét érintő fontos döntéseket hozott, és több megyei intézmény költségvetését is kiegészítette.
Több mint 4,2 millió lej értékben szabott ki bírságot a szeptember 21-25. közötti ellenőrzései során az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság (ANPC).
Februárban szűnt meg a Csejdet és Tófalvát Marosvásárhellyel összekötő buszjárat, és bár most sokan hiányolják, korábban kevesen vették igénybe a csejdi buszjáratot. Körvonalazódik a megoldás, de a bürokrácia miatt ez jócskán elhúzódhat.
szóljon hozzá!